Századok – 1986
Történetirodalom - Die Deutsche Revolution von 1848/49 (Ism.: Erdődy Gábor) 882/IV
884 TÖRTÉNETI IRODALOM elemezve, a frankfurti törekvések lényegét abban ragadja meg, hogy a hatalmi vákuumként felfogott Közép-Európában új, dinamikus államot hozzanak létre, olyan föderatív alapon szervezett magot („Kernstaat"), amely hatalmas gazdasági adottságaival mágnesként hatna a környező germán országokra (Svájc, Hollandia, Belgium). Az így létrejött birodalmat olyan hárompólusú európai rend részeként képzelték el, a melyben a liberális alkotmányos Németország önálló közép-európai tényezőként közvetítő funkciót töltene be Nyugat- és Kelet-Európa között. Wollstein joggal teszi szóvá, hogy a frankfurti elképzelésekben Itália és Lengyelország szerepe elhalványul. Nem szól ugyanakkor arról a Magyarországgal kapcsolatban többször megfogalmazott álláspontról, amely közös érdekként szorgalmazta az Oroszországgal szembeni szövetséges együttműködést. Ismeretes, hogy míg a korábbi 48-as kutatások középpontjában a nemzeti és a nemzetközi politika állt, az utóbbi másfél évtizedben a német történetírásban a társadalomtörténeti megközelítés vált meghatározóvá. A forradalmat a modernizációs folyamat összefüggésrendszerében vizsgáló írásokból közöl hatot a kötet zárófejezete. Leonore O'Boyle (Die demokratische Linke in Deutschland 1848) tanulmánya a címben jelzett kérdés komplex vizsgálata helyett beéri bizonyos rétegek (újságírók, népiskolai tanítók, jogi alkalmazottak) társadalmi helyzetének, politikai szerepének vázlatos ismertetésével, a kézműves és szellemi proletariátus felhalmozódásának korakapitalista, abszolutisztikus-bürokratikus vonásait középpontba állító bemutatásával. Rolf Weber (Die Beziehungen zwischen sozialer Struktur und politischer Ideologie des Kleinbürgertums in der Revolution von 1848/49) számszerű nagysága és a munkástömegekre gyakorolt hatása alapján a népi megmozdulások történetében a területileg ugyan széttagolt, s talán a legkevésbé centralizált németországi osztálynak, a kispolgárságnak tulajdonít vezető szerepet. Részletesen a szászországi szervezkedésekről szól, melyeknek viszonylagos sikereit sajátos politikai és társadalmi adottságok egybeesésével magyarázza. A Blum vezette radikálisok mozgásszabadságát ugyanis — ellentétben badeni, württembergi és poroszországi társaikkal — növelte az a szerencsés körülmény, hogy legalitásukat mindvégig megőrizhették, másrészt pedig az, hogy a tartomány ipari fejlődésének adott szintjén a parasztságnál immár nagyobb lélekszámú üzemi dolgozók soraiból biztosíthatta társadalmi bázisát, melyeknek alapvetően házi-, ill. kézműipari jellege ugyanakkor nem tűzte még napirendre a kispolgárság és a proletariátus konfrontációját. Manfred Bolzenhart (Die Parlamentarismusmodelle der deutschen Parteien 1848/49) meghatározó jelentőségűnek tekinti, hogy Frankfurtban még az ún. jobboldal is elfogadta a népképviseleti elvvel összhangban álló kormányzat követelményét, miközben gyakorlati megvalósítására világos program nem állt rendelkezésre. Az elképzelések parttalan áramlásában bizonyos letisztulást az ideiglenes központi hatalom megteremtésének vitája hozott, melynek során három felfogás különült el: I) a központi hatalom hagyományos monarchikus jellegét előtérbe állító .jobboldali"; 2) a nemzet szuverenitását elismerő felelős kormányzót ajánló .jobbközép" (Gagern), amely a konventté válás fenyegetésétől tartva nem kívánta a kormányt önállótlan végrehajtó hatalommá lefokozni; 3) az a „balközép" platform, amely a jogilag felelős elnöktől független, a parlamenti határozatok végrehajtására kötelezett minisztériumban kereste a megoldást. Az irányzatok közötti legfőbb törésvonalat a republikánus—monarchikus ellentétben megjelölő Botzenhart a kudarccal végződő pártszerveződési kísérleteket bemutatva kiemeli, hogy leginkább még a szigorúan törvényes alapokon álló, igaz, parlamenten kívüli, a demokratikus monarchikus megoldástól nem elzárkózó demokraták tudtak tartósan össznemzeti kereteket létrehozni. Wolfgang Schieder (Die Rolle der deutschen Arbeiter in der Revolution von 1848/49) elismerve 1848 alapvetően polgári jellegét, a munkások forradalmát állítja elemzése középpontjába. Mozgalmukban elsősorban arra a rendkívül heterogén társadalmi bázisra irányítja a figyelmet, amely a szervezeti egység s a világos politikai stratégia kialakulását egyaránt megakadályozta, és egymástól eltérő elképzelések: a prekapitalista gazdaságot visszakívánó szociálkonzervatív, a politikai forradalmat szociális reformok biztosításáért szorgalmazó szociálreformista; s a forradalmat társadalmi forradalommal egybekapcsolni törekvő marxi megfogalmazódását vonta maga után. Dieter Langewiesche (Republik, konstitutionelle Monarchie und „soziale Frage". Grundprobleme der deutschen Revolution von 1848/49) a német forradalom lényegét az integráció, legitimáció és a
