Századok – 1986
Történetirodalom - Szabó László: Magyar múlt Dél-Amerikában (1519–1900) (Ism.: Urbán Aladár) 866/IV
284 TÖRTÉNETI IRODALOM SZABÓ LÁSZLÓ: MAGYAR MÚLT DÉL-AMERIKÁBAN (1519—1900) Budapest, Európa Kiadó 1982. 283 o. Igénytelen külsejű könyv, a vásárló szeme szinte átsiklik rajta. Nagybetűs címe alapján könnyen a múlt századi kivándorlók történetének vélhetjük. Csak a zárójeles évszámok figyelmeztetnek, hogy századokat átfogó munkát tartunk kezünkben. Szerzőjéről Tardy Lajos bevezetőjéből megtudjuk, hogy Szabó László (született Gyöngyöspatán 1905-ben) ismert argentínai író, újságíró, aki 1924-ben érkezett Brazíliába. Itt a Säo Paulóban megjelenő „Dél-amerikai Magyar Hírlap" szerkesztőségében dolgozott 1925-től. Az 1927. évi katonai felkelés idején a főváros munkáskerületeiben vöröskeresztes önkéntesként dolgozott, és mentette a szemben álló felek közé szorult lakosokat, köztük magyarokat is. Majd a Matto Grosso trópusi erdőinek szélén munkát vállaló magyarok településeit járja, és cikkekben hívja fel az ezer kilométerre lévő hatóságok figyelmét sorsukra. Ezt követően elhagyja Brazíliát, és Uruguayba települ, s Montevideóban magyar nyelvű hetilapot ad ki. A gazdasági világválság azonban ezt a vállalkozást tönkreteszi, s Szabó László ekkor válik spanyol nyelvű újságíróvá. 1935-ben áttelepül Argentínába, és a Buenos Aires-i Critica című lap külpolitikai rovatvezetője lesz. Emellett lefordítja Molnár Ferenc két színmüvét, s 1941-ben háborúellenes színdarabját mutatják be. A második világháború alatt számos Kelet-Európával foglalkozó cikkét vették át a latin-amerikai vezető napilapok. Neve kontinentális méretekben válik ismertté, amit 1948 után tovább öregbít mint a latin-amerikai kereskedelmi propaganda elismert szakembere. 1970 óta főleg a történelemmel foglalkozik, mindenekelőtt a magyarok dél-amerikai jelenlétével. A most itthon kiadott munkája eredetileg 1978-ban jelent meg Buenos Airesben, magyarul. A kötet különböző terjedelmű tanulmányait megelőző előszó meglepetéssel indul: a szerző figyelmeztet, hogy több közünk van Amerikához, mint gondolnánk. Szent István ugyancsak szentté avatott Imre fia ugyanis a lovagkori Európa népszerű szentje lett többek között I. Imre királyunk külföldiek által látogatott udvara jóvoltából. Igy terjedt el a név Nyugat-Európában, s kapta azt a keresztségben a későbbi kozmográfus és felfedező, a firenzei Vespucci is — akiről Amerikát elnevezték. A bevezető sorok másik meglepetése a szerzőnek az az információja, hogy a magyar jövevény mind Spanyolországban, mind Portugáliában, mind azok tengerentúli birtokain — ha eljutott odáig — meglepően szívélyes fogadtatásban részesült az elmúlt idők során. Ennek okát szerinte a középkori mondákban, legendákban és lovagregényekben kell keresni, „ahol minden, ami szép, hősies, valószínűtlen és csodálatos, rendszerint Magyarországon történik". Szabó László rendszeres kutatást végzett a latin-amerikai magyar múlt minden időszakában. így tőle tudjuk meg, hogy az első magyar, aki Amerika földjére lépett — eddigi tudásunkkal ellentétben — nem Budai Parmenius István volt, aki 1583-ban szállt partra Új-Fundlandon, hanem Varga János, a nemzetközi legénységű Magellán-expedíció tagja. Varga az 1519 augusztusában kiindult öt hajó egyikének tűzmestere volt. 1520-ban az Uruguay folyón hajóztak fel, majd Dél-Patagónia egyik öblében vetettek horgonyt. Varga végül portugál fogságba került, és valószínűleg az egyik lisszaboni börtönben végezte életét. Értesülünk arról, hogy Pizarro 1536-ban Peruban partra szálló ezerhatszáz zsoldosa között számos magyar volt. Bár neveket a kutatás még nem tárt fel, a korabeli források megjegyzései ezt kétségtelenné teszik. Ezeknek a korai időknek magyar vonatkozásban legérdekesebb ténye a szerző által Brazília térképén talált „la hungara" jelölés. Ez a Brazil Államszövetségnek legdélibb állama, a Rio Grande do Sul területén lévő, tóvá szélesedő természetes csatorna elnevezése, amelyet egy 1557-ben publikált kiadvány fametszetes térképe
