Századok – 1986

Közlemények - Gonda Imre: A restauráció hatása a Habsburg Monarchia belső helyzetére és hatalmi viszonyaira 1849 után 851/IV

Gonda Imre A RESTAURÁCIÓ HATÁSA A HABSBURG MONARCHIA BELSŐ HELYZETÉRE ÉS HATALMI VISZONYAIRA 1849 UTÁN A Habsburg Monarchia külpolitikai döntéssorozata a 19. század közepétől hű tükörképe volt — földrajzi helyzetén túlmenően — abszolutista uralmi rendszere ellenforradalmi győzelmének az 1848—49-es forradalmak fölött. E győzelem különös jellegét a külpolitika szintjén az határozta meg, hogy a forradalmak — a régebbi küzdelmektől eltérően — a Habsburg-birodalom belpolitikai viszonyainak a rendszerére irányultak, az egyes nemzeteknek a központi hatalomhoz s egymáshoz való viszonyának megszilárdítására, míg a földkérdés, ill. a jobbágyi terhek enyhítésének vagy megszüntetésének viszonylag könnyebb volt a végrehajtása Ausztriában, aminek a forradalom további menetére súlyos kihatásai voltak. így elsősorban az, hogy a parasztság itt igen hamar kivált a forradalomból, s belső feszültségei nem táplálták tovább a forradalom lendületét, sőt a parasztok egyes csoportjaiban — ha tévesen is — fennmaradt a császár iránti hála hamis illúziója a tehermentesítések bevezetéséért. A nemzetek függetlenségi követelései — a forradalom szociális hajtóerőivel ellentétbe kerülve — nem ösztönözték, hanem semlegesítették egymást. A nemzeti erők felülkerekedése a birodalmat szinte eleve felbomlással fenyegette. A nemzeti törekvések — Metternich megítélése szerint is — a legnagyobb veszélyt jelentették, nagyobbat, mint egy parasztfelkelés a hozzá kapcsolódó mozgalmakkal együtt. A Habsburg birodalomban tehát a nemzeti forradalmak s önállósodási folyamatok elfojtásával vagy egymással való szembeállításával kellett az ellenforradalmat elindítani. A Habsburg-hatalom adottságai és szerkezeti gyengeségei miatt olyan külpolitikai elkötelezettségekkel kezdte 1848—49-ben birodalma újjáépítését, amelyeknek később nem volt képes eleget tenni, és amelyek már az ellenforradalmat követő első években is egyre nagyobb mértékben kompromittálták nagyhatalmi mozgásképességét. Itt elsősorban arra utalunk, hogy a Habsburg-hatalom 1848. november21-én Schwarzenberg miniszterelnök vezetése alatt megalakult új kormánya kezdettől fogva — a 70 milliós Habsburg Birodalom megteremtésének koncepciójával —olyan irreális célokat tűzött maga elé, amelyek nem állottak arányban tényleges belső erőivel, az 1849-es cári segítséggel kivívott „győzelem" után sem, amelynek valódi tartalmát Görgey világosi fegyverletételének körülményei is megmutatták. Arra e „győzelem" valóban alkalmas volt, hogy a Habsburg-hatalom legfőbb vezetőiben olyan illúziókat ébresszen, mintha — legalábbis a német államokon belül — a legnagyobb erőt 5*