Századok – 1986

Tanulmányok - Kiss Z. Géza: A földesúri birtok és a parasztföld elkülönítésének történeti útja az Ormánságban. 1767–1867 51/I

Kiss Z. Géza A FÖLDESÚRI BIRTOK ÉS A PARASZTFÖLD ELKÜLÖNÍTÉSÉNEK TÖRTÉNETI ÚTJA AZ ORMÁNSÁGBAN (1767—1867)* Abban a nagy történelmi folyamatban, amelynek sodrában a szábadságharcot követő évtizedekben véglegesen elválik egymástól a fokozatosan tőkés nagyüzemmé váló uradalom és a néhai jobbágyfalvak határa, a záróakkord szerepét az úrbéri birtokrendezések játsszák. Az ormánsági múltnak azok a kutatói, akik a harmincas években alaposabb történeti kutatások nélkül közeledtek az ormánsági társadalomhoz, minden baj okának a szerintük hibásan végrehajtott jobbágyfelszabadítást, illetve az „elkülönözés" végrehajtását elrendelő 1853. évi pátenst tartották. Szolgáljon mentségükre, hogy megfelelő történeti munkák hiányában nem tudhatták még, hogy az 1848. évi úrbéri törvényeknél többre nem futhatta a magyar forradalom erejéből, az extenzív állattartás bázisát adó legelő-erdőkért folyó harc pedig — az általuk nem ismert uradalmi levéltárak bizonysága szerint — valójában eldőlt már a 19. század derekára. A kárhoztatott 1848. évi úrbéri törvény így nem adhatott mást, mint az elkülönözés korai eredményeinek szentesítését és annak az úrbéri bíróságok által is alkalmazott normának a rögzítését, hogy egy-egy jobbágy telekre a táji adottságoktól és a felek szándékától függően 4—22 hold legelőt kell biztosítani. Egyébként az ország területének olyan részein, ahol a forradalom koráig lefutott másfél évszázad eredményeként nem terméketlen területek (erdők, hegyek, vizek), hanem müvelés alá vett földek borították már a határ tekintélyes részét, ez a döntés nem okozott különösebb feszültséget. A 19. század közepének törvényes rendelkezéseit csak akkor tudjuk megszabadítani az elmarasztaló jelzőktől, ha a záró akkordok helyett az 1767—1867 között zajló történelmi folyamatokat állítjuk vizsgálódásunk középpontjába. A 18—19. század hatvanas évei között eltelt időszak a fokozatos térnyerést hozta a földesurak és a sorozatos vereséget a jobbágyok számára. Nem az úrbéri bíróságok végső ítélete, hanem a sok költséget felemésztő ellenállás hiábavalósága és a szüntelen hátrálás tette igazán gyűlöletessé az elkülönözést az ormánsági ember számára. *Ez a tanulmány az ELTE új-és legújabbkori magyar történelem tanszéke mellett működő munkabizottság keretében készült. 4«