Századok – 1986

Tanulmányok - Kiss Z. Géza: A földesúri birtok és a parasztföld elkülönítésének történeti útja az Ormánságban. 1767–1867 51/I

52 KISS Z. GÉZA A 18. század első felében az adóztató típusú ormánsági uradalmak birtokosai még megelégedtek a birtokra vonatkozó tulajonjoguk és a népeik feletti joghatóságuk elismerésével és a legtöbbször taxa formájában szedett feudális járadékokból származó jövedelemmel.1

Jövedelemforrásaik önkényes bővítése és növelése, valamint a szabad határhasználat kezdeti korlátozása teremtette meg azt a rossz politikai légkört, amely megzavarta még Mária Terézia 1766. december 29-én kelt felvilágosult szellemű rendeletének végrehajtását is. Az úrbéri eljárás a 9 kérdésre adott válaszok felvételével, 1766 októberében kezdődött. Figyelemre méltó, hogy a bizottságok a munkát nem a Batthyányak bólyi vagy siklósi uradalmában kezdték, ahol nemrégiben heves jobbágymegmozdulások voltak, hanem éppen a Siklóstól—Bolytól legtávolabb fekvő észak-baranyai részeken. A pécsi káptalan drávai birtokteste volt az első évben összeírottak között az egyetlen, amely Batthyány-birtokok szomszédságában terült el.2 Az úrbérrendezésekor Baranyában az egész telekhez tartozó szántó az I. osztályban 22, a másodikban 24, a harmadikban 26 hold volt, a rét pedig, a minőségtől függően 8-10-12 kaszás. Bizottságok mérték fel ekkor a jobbágyok kezén lévő földet, és a megfelelő osztály alapmértékét alkalmazva határozták meg telkét egésznek, negyednek, nyolcadnak. A nyolcad teleknél kisebb földön gazdálkodó jobbágyot zsellérnek minősítették. A belső telket úgy állapították meg, hogy „..egy egész jobbágy-házhelynek belső Fundusa, azaz Ház-hellye, annak Udvara, szérüs és veteményes Kertye oly nagy és téres Hellyet foglaljon el, a minémü két Posonyi Mérő Mag alá kívántatik." Ha több földet találtak a jobbágy birtokában, a többletet a szántóból vagy a rétből levonták, az esetleges hiányt pedig ezekből pótolták. Az irtásföldet nem lehetett a telekbe beszámítani, viszont a földesúr megválthatta azt a jobbágytól. A legelőt közösben hagyták és az erdő nagyságához mérten az egyébként szabad faizást is.3 A Mária Terézia korában kialakult új viszonyok bemutatására feldolgoztuk „Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon. . ." c. kiadvány „Dunántúl" kötetének ormánsági adatait, de vizsgálódásunk csak 45 községre terjedhetett ki, mert sajnálatos véletlen folytán Kisszentmárton adatait a kimutatásban nem szerepelnek.4 1 Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Bp. 1948. 161. 2 Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. I. Dunántúl. Bp. 1970. Szerk. Felhő Ibolya. A 72. oldalon levő térkép Baranya m. 10000 holdon felüli birtokait ábrázolja. 3 A telekosztályokhoz: Az úrbéres birtokviszonyok . . . 1970. 68., a bizottságok munkájához Szabó István: A magyar parasztság története 1940. 56. 4 Az úrbéres birtokviszonyok . .. 1970. 286. sz. alatt Drávaszentmárton és Felsőszentmárton után közli egy Szentmárton nevű község adatait, amelynek tulajdonosa a pécsi káptalan. Ugyanakkor azonban a 68. oldalon, a Lexicon Locorumra hivatkozva állítja, hogy Kiss/.entmártont később telepítették. A Hirics és Cun között fekvő helységet nem jelölik a térképen sem. Minthogy a községről a pécsi klérus birtokainak 1733-ban felvett összeírása már azt mondja, hogy „régen lakott hely" (Fricsy Adám: A pécsi klérus birtokainak telepítésügyi összeírása 1733-ban. Baranyai Hely történetírás 1978. 176 ), s a község tabelláját is megtaláltuk, arra kell gondolnunk, hogy a kötetben szereplő „Szentmárton" adatait összekeverték Drávaszentmárton — ma Alsószentmárton — adataival.