Századok – 1986
Folyóiratszemle - Kraszilcsikov Je. P.: A holland ellenállási mozgalom történetéből (1940–1945) 485/II
486 FOLYÓIRATSZEMLE sem hozott megoldást. Annál is inkább, mert a német megszállók a holland fasisztákat igyekeztek erősíteni. Pozíciókba helyezték kádereiket, rendszeres pénztámogatást folyósítottak szervezeteiknek. Az aktív, megalkuvás nélküli rezisztencia vezető erejét a holland kommunisták alkották. Már a háború előtt intenziven bekapcsolódtak a fasizmus elleni küzdelembe. Az alig 9 ezer tagot számláló párt 700 önkéntest toborzott Spanyolországba. A náci megszállást követően illegalitásba vonultak, igaz, már 1940. július 19-én be is tiltották a pártot, amelynek akkor 2 ezer tagja volt. Orgánuma, a „De Waarheid" viszont minden második héten napvilágot látott, mintegy 20 ezer példányban. Gyűjtést kezdeményeztek azok számára, akik bujkáltak, mert Németországba akarták vinni őket, munkára. Több sztrájkot szerveztek, már 1940—41 fordulóján is a kommunisták. A legjelentősebb az 1941 februári akció volt, amikor a fémipari munkások Németországba hurcolását akadályozták meg. Csak munkanélküliek „külföldi" munkavállalását vették tudomásul. 1942 elejéig a németek nem is szorgalmazták a munkaerő-toborzást. Működtek aktív ellenálló csoportok a kommunistáktól függetlenül is. Szabotázsakciókat hajtottak végre, röplapokat terjesztettek. Főként fiatalokat tömörített az a szervezet, amely „rongyosok" néven élt a köztudatban — a 16—17. századi függetlenségi mozgalom tradícióit vállalva fel. A hollandiai protestáns egyházak is tevékeny részt vállaltak a nem fegyveres ellenállásban. Holland tisztek „A rend szolgálata" nevü szervezetbe tömörültek, a kivárás álláspontján helyezkedtek, kapcsolatban álltak a londoni emigráns kormánnyal, adatokat szolgáltattak a szövetségeseknek. Leideni egyetemisták a zsidók zaklatása ellen szerveztek sztrájkot, amelybe a kommunisták is besegítettek. 1941. június 22. után a németek önkéntes légiót akartak szervezni, de a királynő szózata szövetségesnek nyilvánította a Szovjetuniót, így a bolsevizmus elleni keresztes hadjáratról lebeszélte alattvalóit. Ebben az időszakban — a kedvezőtlen terepadottságok ellenére— telefon- és vasútvonalakat, hidakat rongáltak meg a kommunista partizán csoportok. Érdemeket szereztek ezekben az akciókban a kommunisták által szervezett, pártok fölötti „Holland népi milícia" tagjai is. A merényleteket, a szabotázsakciókat megtorlás követte. 1942 nyaráig kb. ezer kommunistát tartóztattak le. Komoly vérveszteségek érték az angol „tanácsadókat" is. A Barbarossa terv beindítását követően a fasiszták kivételével minden politikai pártot betiltottak. Egyre nyíltabban segítették a holland fasisztákat. A háború menetében bekövetkezett fordulat az ellenállási mozgalmat új helyzetbe hozta. A diákok 86 százaléka tagadta meg 1943 tavaszán az ún. „Lojális nyilatkozat" aláírását. 1 millióan sztrájkoltak, hogy megakadályozzák 300 ezer holland hadifogoly Németországba szállítását. Ekkor a kommunisták már háttérbe szorultak, mert a lebukások következtében vezető kádereiket elvesztették. A bujkálok (1943 végén 100 ezer, 1944 őszén negyedmillió) megsegítését a protestáns csoportok szervezték. Több mint 10 ezren tevékenykedtek — pl. az élelmiszerjegyek megszerzése érdekében. 84 millió güldenes segélyalap jött létre, amelynek visszafizetését a londoni kormány szavatolta. A rádiókészülékek elkobzását követően megnőtt az illegális sajtótermékek jelentősége. 400 ezer példányban jelentek meg lapok. A szövetséges csapatokat holland földön általános sztrájkkal köszöntötték. A londoni kormány igyekezett egységesíteni az ellenállási mozgalmat, de felerősödtek a politikai és taktikai nézeteltérések is. A katonatisztek vették át a mozgalom irányítását. Aktívan együttműködtek az angolszász erőkkel, ugyanakkor a háború előtti társadalmi, politikai viszonyok restaurálására törekedtek, ami feszültségekhez vezetett. Végül is a mérsékelt irányzatok kerekedtek felül. Hollandia háború utáni politikai viszonyait is ez a körülmény határozta meg. (Voproszi iszlorii, 1985. 4. szám, 78—93. 1.) M.
