Századok – 1986
Történetirodalom - Oszvoboditel’nüe dvizsenija narodov Avsztrijszkoj imperii. Period utverzsdenija kapitalizma (Ism.: Niederhauser Emil) 453/II
TÖRTÉNETI IRODALOM OSZVOBODITEL'NÜE DVIZSENIJA NARODOV AVSZTRIJSZKOJ IMPERII. PERIOD UTVERZSDENIJA KAPITALIZMA Moszkva, 1981, Nauka, 464 o. AZ OSZTRÁK BIRODALOM NÉPEINEK SZABADSÁGMOZGALMAI. A KAPITALIZMUS KIBONTAKOZÁSÁNAK KORA A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Szlavisztikai és Baikanisztikai Intézetének a feudalizmusról a kapitalizmusra való átmenet problémáival foglalkozó sorozatában megjelent munka voltaképpen folytatása, második kötete az 1980-ban azonos főcímmel megjelent, az 1848-as forradalomig tartó átmeneti mintegy fél évszázadot tárgyaló műnek (ismertetését ld. Századok 1982. 116. évf. 2. sz. 368—388. I .) Ebben az ismertetésben az egész vállakózásról már volt alkalmunk szólni, így itt elég a szóban forgó kötetet ismertetni. Ez a kötet a forradalom leverésétől az 1870-esévek elejéig terjedő korszakot tárgyalja, mint alcíme is mutatja, elsőrendűen úgy, mint azt a korszakot, amelyben a tőkés rendszer kibontakozott, még ha nem is a gazdasági és társadalmi fejlődés, hanem a nemzeti harc áll az előtérben. A szerzők abból a lenini tételből indulnak ki, hogy az 1848-as polgári forradalom a Monarchiában az 1867-es kiegyezéssel zárul le, de a dualista rendszer kiépülése még néhány évig eltartott, ezért is tárgyalják a fejlődést az 1870-es évekig. Hangsúlyozzák, nem az egyes népek teljes történetét adják meg, hanem a nemzeti harcét, problémák szerint csoportosítva, és olyan változó mélységben, ahogy azt az egyes kérdések eddigi kutatottsági foka lehetővé tette. Az első fejezet voltaképpen a kereteket jelöli ki a politikai rendszer fejlődésének bemutatásával a neoabszolutizmustól a kiegyezésig, természetesen külön alfejezettel az orosz vonatkozásokról, vagyis az orosz forradalmi demokraták véleményéről a birodalom népeinek helyzetéről és harcáról (lényegében véve Herzen és Csernisevszkij nézetei kerülnek itt kifejtésre). Az. 1861—65 közti ciszlajtániai alkotmányos rendszert puszta karikatúrának tekintik a szerzők. A kiegyezést úgy látják, hogy az bevezette az alkotmányos rendszert, ezzel mindkét birodalomfélbcn bizonyos teret engedett a kapitalizmus kifejlődésének, és többé-kevésbé tartós politikai struktúrát hozott létre, persze német és magyar hegemóniával, ez utóbbi az 1868: 44. nemzetiségi törvényben nyilvánult meg. A második fejezet röviden áttekinti a gazdasági fejlődést egészében és az egyes nemzetek szerinti sajátosságait, hangsúlyozza, hogy a vegyes települtség miatt nemzeti piac sehol sem alakulhatott ki. A fejezet nagyobb és sok újat hozó része a társadalmi átalakulást vizsgálja, osztályok és azon belül nemzetek szerint, a nemesség, a burzsoázia és a kispolgárság, a parasztság, a munkások, a papság-hivatalnokok-értelmiség sorrendben; úgy látja, a középrétegek bizonytalan szociális helyzete volt erős aktivitásuk oka. A nemzeti mozgalmak vezető rétegeiről szólva a szerzők erősen hangsúlyozzák a feudális eredetű uralkodó osztállyal rendelkező vagy ilyennel nem rendelkező nemzetek közti alapvető különbséget, amely majd később a politikai kérdések kapcsán is gyakran előkerül. A müveit felső rétegek minden nemzet esetében idegenek voltak a nép érdekeitől, ezért ebben a korszakban már sehol sem volt vezető forradalmi osztály, a munkásság még túl gyenge volt. A harmadik fejezet az egyes nemzeti mozgalmak eszmei-politikai alapelveit és programjait tekinti át. Az olasz radikálisok gyengék voltak, így a mozgalom a Piémont vezetésével tervezett egyesülést szorgalmazta. A cseheknél a liberálisok és konzervatívok együttműködése az államjogi programot állította az előtérbe, ennek kapcsán kerül újra szóba az 187l-es Hohcnwart-féle kiegyezési kísérlet, amelynek eseménytörténetét már az első fejezet bemutatta. A szlovénoknál is liberális-konzervatív együttműködés folyt az egyesült szlovén tartomány létrehozása érdekében. A magyaroknál az emigráció tevékenységét
