Századok – 1986
Tanulmányok - Nehing Karl: Magyarország és a zsitvatoroki szerződés (1605–1609) 3/I
38 KARL NEHRING békének, alapja annak, hogy Konstantinápolyba állandó császári rezidenst küldjenek, hogy kereskedelmi preferenciákat nyerjenek, amilyeneket korábban Velence, Genova, Franciaország, Anglia és aztán Németalföld is már biztosított magának. A készség a zsitvatoroki béke megkötéséhez csak közvetve eredt a tizenötéves háborúban kialakult katonai patthelyzetből. Elsősorban a belső problémák voltak azok, amelyekkel a háborús feleknek szembe kellett nézniük. A 16. század folyamán, a 17. század elejéig az osztrák ház országaiban a rendek befolyása növekvőben volt. Ezt a fejlődést gyorsította meg a tizenötéves háború azáltal, hogy a rendek a háború folytatásához szükséges pénz megszavazását mindig új rendi privilégiumok követelésével kötötték össze.15 4 A Habsburgok első próbálkozásai a 16. században, hogy központi kormányszerveket építsenek ki, mint az udvari kancellária, udvari tanács, udvari kamara és udvari haditanács, korainak bizonyultak, mivel ennél a központosítási igénynél nem támaszkodhattak sem a rendekre, sem pedig a városokra; az udvari kamara és az udvari haditanács közötti hatásköri vita, valamint ezeknek az intézményeknek a kettéosztása egy a prágai udvarban működőre és egy másik, Bécsben „hátrahagyottra", megnehezítette a Habsburg-országok politikai és adminisztratív összefogását. Nyugat-Európával^ ellentétben, ahol a fejedelmi abszolutizmus a rendi partikularizmust már felváltotta, a Habsburgok e^yes territóriumai meg tudták tartani, sőt ki is tudták bővíteni önkormányzatukat. Csehország, Morvaország, Szilézia, Lausitz, Alsó- és Felső-Ausztria, a Habsburg-Magyarország, a belső-ausztriai tartományok: Stájerország, Karintia, Krajna, valamint Tirol és Vorarlberg saját rendi gyűléssel rendelkeztek, ezek partikuláris érdekei még nagyon messze voltak egy Habsburg-monarchia eszméjétől. Ehhez járultak még a valtéisi^llçntéiek a Habsburg-országokban, ahol a rendek legnagyobb része Csehországban, Morvaországban, Alsó- és Felső-Ausztriában, valamint Magyarországon a protestantizmusban (kálvinizmusban és lutheranizmusban) talált támaszt. Ezzel a partikuláris érdekkel állt szemben az egységes Habsburg-állam és a katolikus császárság II. Rudolf által megtestesített eszméje. Ez a célkitűzés azonban már I. Ferdinánd császár halála után a Habsburg-örökség felosztása következtében kérdésessé vált. Ferdinánd főherceg, a későbbi II. Ferdinánd császár, 1598 óta uralkodott a belső-ausztriai tartományokon, amelyeknek a kötelességei közé tartozott a velük szomszédos török határvidék várainak a fenntartása. II. Rudolf testvére, Mátyás Felső- és Alsó-Ausztria helytartója volt, így a törökökkel szembeni északi határszakaszért volt felelős. Különleges helyzetét kiemelte, hogy (1606. március 21-én)15 5 kinevezték Magyarország kormányzójává, valamint a Habsburg-ház de facto fejévé; ezt Kiesi kezdeményezésére a vezető 154 Ez időszak még mindig legjelentősebb összefoglaló ábrázolása: Huber: Geschichte Österreichs 4. köt. 366—543. A rendi problémákhoz vö. Benda: Absolutismus 87—115. és az ott megadott irodalom. 155 R. Goóss: österreichische Staatsverträge 316. sk.,
