Századok – 1986
Közlemények - Tokaji András: Polgári és munkás dalosmozgalom Magyarországon (1868–1948) 345/II
DALOSMOZGALOM MAGYARORSZÁGON 1868 -1948 KÖZÖTT 363 majdnem egyheti munkabérének felelt meg). Karácsonykor pedig ott állt a templom előtt a „mindenki karácsonyfája".9 8 Ezek a kötetlen együttlétek kiváló alkalmat adtak az üzemvezetőségnek, hogy elbeszélgetve a dalosokkal, nézeteiket lassanként a maguk szája ize szerint átformálják.9 9 Szerepük hasonló volt a felekezeti és a gyári iskolákéhoz.10 0 A jobb anyagi helyzet, mellyel gyakran a magasabb művészi színvonal is együtt járt, a munkások szemében is magasra emelte az üzemi dalárdák presztízsét, miáltal ezek erőssé, szilárddá, a környező munkásdalárdák viszont lenézetté, instabillá váltak. (Ózdon pl. a munkásdalosok többsége az Ózdi Egyetértés-, a Bolyok-, a Várkonyi-, vagy a Római Katolikus Dalkört átmeneti jellegű közösségnek tekintette, s végső célul a Vasgyári Olvasói Dalárdát tűzte ki maga elé.101 ) A legerősebb érv azonban az üzemi dalárdák mellett az volt, hogy a kultúrcsoportok tagjait kevésbé fenyegette a munkanélküliség. A csoportok a gyár munkásjóléti politikáját reprezentálták — s ebbe a munkaalkalom biztosítása is beletartozott. Mint ahogy a Weiss Manfréd Dalárda egyik egykori tagja mondotta, ő is ezért lépett be az üzemi futball-szakosztályba — majd onnan a kórusba.102 Különösen az 1929—32-es évek voltak nehezek: ebben az időszakban az állami üzemek aránylag kicsiny ráfordítással is nagy sikerrel tudták elszigetelni dolgozóikat a baloldali mozgalmaktól.10 3 1931—32-ben pl. az Egyesült Izzó munkásai számára nagy volt a csábítás, hogy otthagyják az Újpesti Munkásképző dalkarát, és cseréljék fel az üzem dalárdájára. Papp József elnök, mint szervezett munkás, arra próbálta rábeszélni a tagságot, hogy ne menjen át az Izzóba, „egy tál lencséért". Mégis: a dalárda legnagyobb része átment, kenyérgondok miatt.10 4 1928 végén Klebeisberg Kuno közoktatásügyi miniszter összehívta a polgári dalárdák vezetőit, és a tanácskozás során állami segélyt ajánlott meg nekik. Az MMDSZ-t azonban meg sem hívta, következésképp fel sem merült, hogy a munkásdalárdák is kapjanak segélyt, akár egy alkalommal is.105 Ezért az MMDSZ, bármennyire igyekezett is ellensúlyozni a polgári dalárdák juttatásait (Schein pl. 1925-ben indítványozta, hogy az SZDP-n és a parlamenti frakción keresztül kérvényezzék azt az 1000 K-ás villamosjegy-kedvezményt, melyben a polgáriak részesülnek),106 lényegében nem tudott túllépni az önsegélyezésen (pénz- vagy utazási segély a "" Várkonyiné, i. m. 10—12. 99 Nemesik Pál: Adatok az Ózdi.. ., 39. 100 Jócsák Kálmán: A Rimamurányi Vasművek. In: Tanúságtevők. Szerk. és vál.: Petrák Katalin: Kossuth Könyvkiadó, Budapest. 1974. I. köt. 272. 101 Nemesik Pál: Adatok az Ózdi.. .,61. 102 Széli Júlia: Arcok egy kórusból. A 70 éves Csepeli Vegyeskar hangversenyén. KÓTA 1977/1, 13. 103 Lackó Miklós: A magyar munkásosztály fejlődésének főbb vonásai a tőkés korszakban 1867— 1944. In: Tanulmányok a munkásosztályról. Bp. 1973. 39—40. 104 A szerző interjúja Maróti Gyulával. Bp. 1983. nov. 30. MI Adattár 105 Tömöry, i. m., 55. ,oe MMDSZ v. ü. 1925. okt. 7., uo.
