Századok – 1986
Tanulmányok - Stier Miklós: Politikai újraorientálódás az 1920-as és 30-as évek fordulóján 260/II
IRÁNYVÁLTÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1920-AS 30-AS ÉVEK FORDULÓJÁN 291 születésének egyik bábája, 1930 decembere óta a Bethlen-kormány külügyminisztere. Ilyen értelemben a korábbiakban emlegetett „új erők és új törekvések" igazán új embereként a kormányba Ivády Béla földművelésügyi, Zsitvay Tibor igazságügy- és — legnagyobb szenzációként — Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter került be. Ivády, az agráriusok és az állami bürokrácia közös jelöltje, Bethlen mellől ez időre egyre inkább a fajvédő csoport felé tekingető politikus. Zsitvay ugyancsak az állami bürokrácia fajvédők felé orientálódó személyisége. Keresztes-Fischer Ferenc pedig — kinek bátyja, Lajos, a kormányzó katonai irodájának vezetője, a szegediek „krémjének" számottevő alakja — már a kortársak szerint is egyértelműen a párt jobbszárnyának reprezentánsa. Másik oldalról az új kormány összetétele (mindenekelőtt Gömbös bennmaradása és Keresztes-Fischer bekerülése, tehát a fegyveres erőknek a fajvédők kezébe kerülése, valamint Ivády és Zsitvay potenciális szövetséges-készsége révén) kétségtelenül magában hordozta a kormányzaton belül olyan ellentétek feszülésének lehetőségét, amelyek — kiélezett helyzetben — már az állami bürokrácia és a fajvédőagrárius elemek térnyerésének kedveztek, egészen pontosan annak', hogy ha az új kormány nem tudja betölteni neki szánt feladatát, a válságba jutott konzervatív ellenforradalmi kormányzati rendszer megszilárdítását, akkor a kiutat a jobboldalibb alternatíva, a még erősebben diktatórikus, autoritativ, totalitárius kormányzati rendszer biztosíthassa a teljes társadalmi-politikai struktúra további fenntartása céljából. E kiélezett politikai szituáció azonban még nem következett be. Az ellentétek 1931 második felében hol lappangva, hol nyíltabban felszínre törve jelentkeztek, s csak 1932 első felétől rohant a kormányzati politika újabb válsága felé. Egyelőre csak a krízis szakasza húzódott tovább (igaz, egyre elmélyülve), új színt is csak az „öreg" színtelen és száraz egyénisége, politikai módszereinek — elődjéhez képest szokatlan — szürkesége hozott a magyar belpolitikába. Miniszterelnökségének idejét a gazdasági helyzet további romlása, az ennek megakadályozását célzó, a „takarékosság" követelményét mindenekelőtt hangsúlyozó kényszerintézkedések egész sora, a kormányzati hatalom egyik csúcsát jelentő miniszterelnöki (és egyben pártvezéri!) posztra erőteljesen koncentrált és centralizált politikai-kormányzati hatalom bizonyos megosztódása (kettéválik a miniszterelnöki és a pártvezéri funkció) s az ugyancsak a kormányzati hatalom egyik legfőbb bázisát képező kormánypárt immár feltartóztathatatlannak tűnő, további bomlása jellemezte. Ezzel párhuzamosan az uralkodó eliten belül folyó küzdelmek és elkülönülések során pedig egy olyan csoportosulás körvonalai bontakoztak mind erőteljesebben, amelybe a kormányzati hatalom egyik nem lényegtelen pozícióját, a honvédelmi miniszteri tárcát már kezében tartó, „mellesleg" a kormányzó bizalmát is mindinkább élvező Gömbös Gyula köré gyülekező mindazon elemek tömörültek, amelyek már a bethleni kormányzati rendszerrel is elégedetlenek voltak, apielyek számára a kormányzat válság alatti eddigi politikája, s most éppen a Károlyi Gyula-kormány erőtlen, emellett érdekeiket különböző szempontokból tovább sértő politikája elfogadhatatlannak bizonyult. 4*
