Századok – 1986

Folyóiratszemle - Cress Lawrence Delbert: Fegyveres közösség: a fegyverviselési jog eredete és értelme 217/I

218 FOLYÓIRATSZEMLE magyarázza a szerző a Texas A&M University tanára —, hogy a milícia feladata a köztársaság külső és belső biztonságának védelme, nem pedig az egyén joga a fegyverviselésre. Machiavelli esszéjének megjelenése és 1792. március 1. (az első tíz alkotmánymódosítás törvénybeiktatása) közötti időszakban egy sor olyan elmélet született, mely szerint a fegyverek kizárólagos funkciója egy társadalomban a közösség szolgálata. A 17. század közepétől fogva azok az angolok, akik politikaelmélettel foglalkoztak, a milícia és a stabil, szabad állam létét összekapcsolták. James Harrington, a „Commonwealth of Oceana" szerzője például összekötötte a politikai stabilitást a felfegyverzett és tulajdonnal bíró polgár létével. Szerinte a polgár fegyverét nem támadásra vagy tulajdona megvédésére kell, hogy fordítsa, hanem ezzel szimbolizálja politikai függetlenségét. A polgárok milíciája nemcsak a nemzet védelmezője, hanem elrettentésül szolgál a központosított politikai hatalom ambíciójával szemben. Az angol dicsőséges forradalom, 1688, idején a politikai liberalizmus hívei a milícia fontosságát, mint az alkotmányos stabilitás garanciáját hangsúlyozták. Algernon Sidney szerint ahol hanyatlásnak indult a milícia, ott beköszöntött a zsarnokság. Harringtonnal együtt a radikális whigek is abban hittek, hogy a tulajdon és a milícia a közjót szolgálja, a függetlenséget biztosítja. A dicsőséges forradalom után a milícia, mint a politikai szabadság megtestesítője veszített jelentőségéből. Még olyanok is, mint pl. Daniel Defoe, vagy John Somers hittek abban, hogy a Bill of Rights biztosítja a parlament számára azokat az eszközöket, amelyekkel megakadályozhatják az uralkodót a fegyveres erők önkényes felhasználásában, és azt hirdették, hogy a parlament által finanszírozott állandó hadsereg a milícia felett áll. Az amerikaiak azonban hűek maradtak a radikális whigek neoklasszikus republikanizmusához: újra és újra kiadták John Trenchard és Thomas Gordon „Cato levelei" c. müvét, valamint Francis Hutcheson írásait. Boston 1768-as és 1774-es angol katonai megszállása, nem is szólva az 1770. évi bostoni vérengzésről, nem hagyott kétséget afelől, hogy az állandó zsoldoshadsereg a politikai elnyomás eszközévé válhat. 1774— 1775-ben a helyi gyűléseken a gyarmatokon élők hangot adtak annak, amit később megfogalmaztak a 2. alkotmánykiegészítésben: a milícia szükségességét. Ezek a nézetek csak összefoglalták a gyarmatokon régóta uralkodó érzéseket. James Lowell a bostoni vérengzés első évfordulóján azt hangsúlyozta, hogy minden államközösség és korlátozott monarchia ereje és biztonsága a földtulajdonnal bírók bátorságában, a milíciában van. A képzett polgárokból álló szilád milícia meghatározza és korlátozza is a politikai testületet. Miután 1774-ben visszatért az angol hadsereg, az amerikaiak a miliciára mint a szabadság védelmezőjére tekintettek. 1776 tavaszán, az új alkotmányok létrehozásakor is fontosnak tartották a milíciát. 1776. június 12-én Virginia adta meg a mintát, sa többi állam alkotmánya — elsőként Pennsylvania — ezt utánozta. Mindkét dokumentum hangsúlyozta a polgári felelősségét az állam védelmében és az állandó hadsereg jelentette veszélyt. Delaware, Maryland és Észak-Carolina ugyanilyen nyilatkozatot fogadott el. Egyik állam a másik után szavatolta a polgárság szuverenitását, szerepét a közös védelemben. Ugyanezek a kérdések: a milícia fontossága, az állandó hadsereg jelentette veszély, a katonai hatalom alávetése a polgárinak, képezték a viták alapjait az új szövetségi alkotmány létrehozásakor. Federalisták és antifederalisták értettek egyet abban, hogy a fegyveres polgárság a szabadság garanciáját jelenti. Az antifederalisták azonban úgy vélték, hogy a szövetségi kormánynak biztosított hatalom a milícia befolyását veszélyeztetheti. Az a nézet, hogy az egyénnek biztosítani kell a fegyverhezjutás lehetőségét, az alkotmányos vita során többször is felmerült. New Hampshire és Pennsylvania olyan kikötést tett, miszerint a fegyveres egyént nem lehetett lefegyverezni, csak abban az esetben, ha az állam biztonságát veszélyeztette; vagyis az állam biztonsága az egyéni fegyverviselési jog felett állt. Más államok nem követték ezt a példát. Az új szövetségi alkotmányba bele akarták foglalni az összes elvet, amelyet a helyi nyilatkozatokban már elfogadtak. New York és Észak-Carolina állam például azt követelte, hogy békeidőben a kongresszus csak 2/3-os többséggel növelhesse a hadsereg számát. De mindenekelőtt az erős milícia maradt a fő eszköz a zsarnokság létrejöttének megakadályozásában. Attól való félelmükben, hogy a milíciát mellőzni próbálják, voltak olyan javaslatok is, hogy az egyes államok fegyverezhessék fel polgáraikat, ha a kongresszus nem teljesítené kötelességét. Altalános volt a félelem attól is, hogy a kongresszus joga a milícia kivezényelésére a szabadságjogokat veszélyezteti.