Századok – 1986

Folyóiratszemle - Bruk Sz. I.–Kabuzan V. M.: A lakosság migrációja Oroszországban a XVIII–XX. században. (Mértéke; struktúrája; földrajzi megoszlása) 219/I

FOLYÓIRATSZEMLE 219 Az alkotmány ratifikációs vitái során Virginia annak kimondását kérte, hogy a fegyverviselésben gyakorlott polgárokból álló, jól szervezett milícia az igazi, természetes és biztonságos védelme egy szabad államnak. Attól tartottak ugyanis, hogy az új kormány esetleg lefegyverzi a milíciát, és állandó hadsereget hoz létre. 1789. június 8-án Madison azt javasolta a kongresszusnak, hogy módosítsák az alkotmányt úgy, hogy az egyének fegyverviselési jogát hangsúlyozzák, de azoknak, akik vallási meggyőződésből nem fognak fegyvert, bántódásuk ne legyen. Amikor hat héttel később egy 11 tagú kongresszusi bizottság megkezdte a módosítások (az alkotmánykiegészítések) kidolgozását, figyelembe vette Madison ajánlásait, de a végleges szövegezésben jobban hangsúlyozta, hogy a milícia a felfegyverzett néppel azonos. A bizottság javaslatait a kongresszus tagjai azután elfogadhatónak vélték, de azért mindkét házban vitát folytattak róla. A lelkiismereti okokból fegyvert nem fogókról szóló paragrafust a szenátus végül nem fogadta el, s néhány kisebb változtatást eszközöltek, pl. ahelyett, hogy a milícia a „védekezés legjobb formája", azt fogadták el, hogy „a milícia szükséges". Ez a módosítás is mutatta az Amerikában terjedő nézetet, miszerint háború esetén a rendes katonaságnak is fontos szerep juthat. A változtatásokat a két ház 1789. szeptember 24—25-i közös ülése elfogadta. Ezt követően az egyes államok is törvénybe iktatták a 2. alkotmánymódosító cikkelyt, amely így az amerikai republikanizmus alapvető tételévé vált. (The Journal of American History, 71. kötet 1984/1. 22—42.) В. В SZ. I. BRÖK, V. M. KABUZAN A LAKOSSÁG MIGRÁCIÓJA OROSZORSZÁGBAN A 18—20. SZÁZADBAN (MÉRTÉKE, STRUKTÚRÁJA, FÖLDRAJZI MEGOSZLÁSA) A szerzőpáros elörebocsátott megjegyzései közül kettőt emelünk ki. Az első szerint a kérdés polgári kutatói eltúlozzák a folyamatban az államhatalom szerepét, túlértékelik a cári abszolutizmus „gondoskodását". Ezzel szemben a migráció spontán jellegére helyezi a hangsúlyt az igen gazdag szovjet történeti irodalom, amely ugyanakkor — s ez a másik kiemelt megjegyzés — az 1861 utáni időszakra vonatkozóan bőséges, a megelőző másfél évszázadra kevesebb figyelmet fordított. A szerzők két évszázad tendenciáinak bemutatásával ezt az aránytalanságot is csökkenteni kívánják. Először az 1861 előtti időszakot vizsgálják. Már ebben a részben is adatgazdagság, a mozgatórugók, az összefüggések feltárására irányuló törekvés jellemzi a tanulmányt. A periódus fontos sajátosságának tekintik, hogy a kormányzat nem rendelkezett áttekintéssel a migrációról, így annak egészét befolyásolni sem tudta. A másfélszázados időszakot két alperiódusra bontják a szerzők. Az 1720—1780 közötti és az ezt követő évtizedekre. Elsősorban a felnőtt férfilakosságot regisztráló összeírások, a revíziók képezték a kutatás forrásbázisát. A migrációs folyamat tartalmát részben az önkényes áttelepülés (szökés) jelentette, emellett legális formák is voltak. (A földesúr adta el jobbágyát, vagy állami parasztokat telepítettek.) Kiegészítő szerepe volt a be- és kivándorlásnak. A cári kormányzat 1775 után kötelezte a kormányzókat a folyamat regisztrálására. Azt nem lehet állítani, hogy a kormányzat ekkortól egyértelműen támogatta volna a migrációt. Adtak ugyan a legálisan áttelepülőknek másfél év adómentességet, de csak abban az esetben, ha a faluközösség átvállalta a hátrahagyott föld után járó kötelezettségeket. Volt időszak, amikor 5—10 évnyi adómentességet is kapott az áttelepülő, a 19. sz. elején azonban semmilyen kedvezményre nem számíthattak. A feltételekhez tartozott például, hogy egy revíziós főre 5 gyeszjatyinánál kevesebb föld jusson, s a közvetlen környéken ne legyen szabad föld, továbbá ahová áttelepülni szándékozott a parasztcsalád, ott legalább 8— 15 gyeszjatyina jusson egy felnőtt férfi lakosra. Ugyanakkor külföldiek (németek) bevándorlását ösztönözték. Tíz év adómentességet kaptak, nem kellett katonai szolgálatot teljesíteniük, méltányos földterülethez juttatták, s segély is járt nekik.