Századok – 1986

Folyóiratszemle - Cress Lawrence Delbert: Fegyveres közösség: a fegyverviselési jog eredete és értelme 217/I

FOLYÓIRATSZEMLE 217 A jobbágyparaszti osztály 2 fő kategóriáját különbözteti meg. A telkes jobbágyokat, akiknek aránya a 18. század folyamán 58-ról 25 százalékra csökkent. Ezen belül több réteget említ. Elenyésző számban voltak még személyükben szabad parasztok. Igaz, az 1617-es törvény elvben minden lett földművest kiszolgáltatott — személyében és vagyonilag is — a német földesuraknak, a balti báróknak. Külön említi a falusi tisztségviselők (sztaroszta stb.) ugyancsak szűk de telekkel rendelkező — csoportját. A kategória legnépesebb rétegét a telkes jobbágyok alkották, akik teljes kiszolgáltatottságban éltek. A rétegen belül egész- és töredék-telkes porták különíthetők el. A 18. század második felében a negyed telkesek domináltak, akik a földmüvelés mellett pásztorkodással, halászattal, erdőgazdálkodással is foglalkoztak. Még mindig a telkes jobbágyparasztok kategóriáján belül, de robotkötelezettség nélkül szerepeltek a különböző kézműves mesterségeket űző emberek. Végül az ún. „egy lábas" (Ein füsslinge) réteget említi Sztrodsz, akik kevesen voltak, kevés földdel rendelkeztek, de igával nem". Gyalog robotot teljesítettek, s mintegy átmenetet képeztek a következő kategória a föld nélküli jobbágyparasztok, a zsellérek felé. Ezek aránya a vizsgált időszakban 42 százalékról 74% fölé emelkedett. Itt is több csoportot említ a feldolgozott források alapján a szerző. Elsőként a házas zselléreket említi, akik saját portával rendelkeztek, igájuk is volt, de földjüket elvesztették, s így vagy a földesúri majorban, vagy a telkes gazdáknál vállaltak munkát. A házatlan zsellérek már a majorban, illetve a gazdánál is laktak. Munkájuk fejében apró parcellákat is kaphattak müvelésre. A béresek, cselédek csoportjába tartozó családoknak ellátás, ruha, szállás járt — ők már kvázi agrárproletároknak tekinthetők. Hasonlóan az egyedülállók csoportjához, amely a földtelenek egyötödét képezte. Kialakulását, jelentős arányát a következőkkel magyarázza a szerző. Egyrészt természetesen voltak nőtlenek, hajadonok, akik „önálló" jobbágy-béresnek számítottak. Emellett gyakran a telkes jobbágyok fiai váltak egyedülálló béresekké. Részben azért, mert a telket nem lehetett, nem akarták vagy nem volt célszerű továbbosztani, részben pedig azért, mert az északi háborút követő munkaerőkereslet erre ösztönözte őket. A kérdésnek azt az összefüggését is említi Sztrodsz, hogy a föld nélküli jobbágycsaládnál — mivel úgysem volt mit osztani, „örökölni" — bőségesebb volt a gyermekáldás. Az eltartó, felnevelő képesség viszont kicsi, ezért 12—15 éves fiúkat, lányokat béresnek adtak, akik érthetően az egyedülállók rétegét gyarapították. A két alapvető jobbágyparaszti kategória arányának módosulása egy differenciálódási folyamatot tükröz. Kölcsönhatásban az árutermelés fejlődésével, csökkent a robotképcsek aránya, az északi háború után egyébként is megnövekedett munkaerőkereslet kötötte le a földnélküliek különböző csoportjait. A folyamatok dinamikáját az jellemezte, hogy a földvesztés a 18. század derekán volt erőteljes — az árutermelő majorgazdálkodás térhódításával összefüggésben. Az egyedülálló béresek száma is ekkor kulminált. A következő generáció — a demográfiai mozgásnak megfelelően — már igyekezett családot alapítani. Sztrodsz hangsúlyozza, hogy az alapvető tendenciát több tényező indukálta, de ezek nem egyidejűleg, s nem azonos intenzitással hatottak. Fontosnak tartja, hogy a két tendencia a korszak végére vált a jobbágyparaszti osztály szerkezetét meghatározó tényezővé. A 18. század első felében kevésbé karakterisztikus a tagolódás. Rámutat továbbá, hogy kezdetben nem csupán telkes jobbágyok süllyedtek béresekké, de előfordult, hogy béresek jutottak telekhez. (Az északi háborút követő pusztásodás és munkaerőhiány idején). (Isztorija SzSzSzR, 1984/3. 140—151.) M. LA WREN CE D ELBE RT CRESS FEGYVERES KÖZÖSSÉG: A FEGYVERVISELÉSI JOG EREDETE ÉS ÉRTELME Machiavelli azt tanácsolta, hogy legyen minden polgár kötelessége a katonai szolgálat, de egyiknek se legyen kizárólagos feladata. 250 évvel később az Egyesült Államok népe ezt így foglalta össze a 2. alkotmánykiegészítésben: „Mivel jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani." Ez azt jelentette —