Századok – 1986

Történetirodalom - Cabourdin Guy: Föld és emberek Lotharingiában (1550–1635) Toul vidéke és a vaudémont-i grófság (Ism.: Tóth István György) 194/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 195 kereszteléseket, házasságokat, halálozásokat az egyházi anyakönyvekből egybegyűjtve, mintegy 15 ezer család sorsát követi nyomon. Másik alapvető forrását a közjegyzői iratok jelentik: az eladások, zálogolások szintén tízezres nagyságrendű anyaga érzékelteti, hogy milyen mélységű forrásismeret alapján vállalkozott a szerző társadalomtörténeti szintézise megírására. Lotharingiában a kiscsaládok voltak túlsúlyban, 2-3 százalékra tehető csak az összetett háztartások aránya. A magyar, illetve a kelet-európai viszonyokkal összehasonlítva, a lányok igen későn, átlagosan 22-23 éves korukban mentek férjhez; — Cabourdin azonban természetesen a környező, nyugat-európai szokásokkal veti össze Lotharingiát, s így az ottani 25—28 éves menyasszonyok mellett ez a vidék valóban a korai házasságkötés hazája. A fiatal házasok, ritka kivételtől eltekintve, önálló háztartást alapítottak, külön házba költöztek: a harmincéves háború pusztításait megelőző virágzás erre lehetőséget adott, és azt sem tette szükségessé, hogy a születések számát a házasságkötés időpontjának kitolásával korlátozzák. A coitus interruptus és más fogamzásgátló „praktikák" csak a 18. század második felében terjednek el a francia parasztság között, és akkor sem a bigott Lotharingiában. A korabeli erkölcsök szigorúságára következtethetünk abból is, hogy ritkaságszámba mentek az „idő előtt" született gyerekek. Az özvegyek mindig gyorsan újraházasodtak, az egyéves időköz már hosszúnak számít, a korai házasságkötés és a születésszabályozás hiánya mellett az is hozzájárul az e vidéket jellemző magas születési arányszámhoz, a demográfiai növekedéshez. Ezen nem változtatott a nagymértékű halálozás sem: Cabourdin részletesen, az orvosi szakirodalomra is támaszkodva elemzi az egyes járványokat, kimutatva, hogy az összefoglalóan pestisnek nevezett kór milyen különböző betegségeket takart. A demográfiai nyomás egyik következménye a megnövekedett mobilitás volt, amely a merevnek képzelt paraszti világot is elérte, másrészt pedig a polarizáció, a társadalmi különbségek kiéleződése. A családrekonstrukciók nemcsak a házasodási szokások vagy a termékenység kutatására alkalmasak: kirajzolódik belőlük az egyes csoportok endogámiája (pl. a mészárosoké, akik valóságos kasztot alkottak), vagy a meggazdagodók hipergámiája, rangon felül házasodása is. A kanonoki stallumokat öröklő unokaöcsökből formálódnak a papi dinasztiák. A papság, amely a három püspökség, így a közelebbről vizsgált Tóul területén is igen fontos réteg, cölibátusa ellenére sem elhanyagolható tényező a demográfiában: a kitett gyerekek közül igen soknak volt szerzetes az apja. A házasságon kívüli születésekről egyébként kiváló forrás: a terhességek kötelező bejelentése áll a demográfus rendelkezésére, akinek dolgát mégis megnehezíti, hogy a leányanyák, a szégyent elkerülendő, igen gyakran a városokba mentek szülni. A nemességen belül mind a régi családok és a főleg jogi pályán meggazdagodott újnemesek közötti villongások, mind pedig összeházasodásuk megfigyelhető. A parasztság életkörülményeit egy újabb forráscsoport, a hagyatéki leltárak alapján mutatja be Cabourdin. A jellegzetes lotharingiai utcafalvakban háromosztatú parasztházak álltak, hozzáépített pajtával és istállóval. A ház értékeit a láda rejtette, amelyet sokszor tanácsosabbnak láttak egy közeli várban vagy kolostorban letétbe helyezni. Az errefelé általános ónedények viszont nem jelentettek igazi értéket. A kenyér és a gabonából készült ételek, mint Nyugat-Európában általában, a lotharingiai parasztok asztalán is központi helyet foglaltak el. A hús kis szerepet kapott csak a táplálkozásban, elsősorban a sózott disznóhúst ették. Ez és a bor már a jómód jele, a szegényebbek asztalára csak leves, kenyér és sajt került. A szerző érdeklődésének megfelelően a mentalitásról szóló zárófejezet kevésbé gazdag; elsősorban a járványokkal párhuzamosan fellépő boszorkányperekkel és a parasztok körében csak alig elterjedt írniolvasni tudással foglalkozik. Ez a regionális szintézis anyagában és módszerében egyaránt sokat nyújthat a magyar kutatónak: felhívja a figyelmet, hogy a demográfiai megalapozás, a hagyatéki leltárak felhasználása, az egyes családok rekonstrukciójáig lenyúló aprólékos elemzés a korszak társadalomtörténetének fontos, ha ugyan nem nélkülözhetetlen eleme. Tóth István György 13*