Századok – 1986
Folyóiratszemle - Kozminski Maciej: Nemzeti tudat és konvenciók a magyar–szlovák határvidéken az I. világháború után 1181/V–VI
FOLYÓI RATSZEM LE 1181 francia szellem terjesztője volt, ezzel viszont Franciaországon belül szimpátiára tarthatott igényt, és hozzájárulhatott a zsidók teljes emancipációjához. Az a tény, hogy a bajor származású Maurice de Hirsch báró éppen az AIU támogatására fordította vagyonát, mutatja a francia kultúrmisszió jelentőségét a zsidóság számára a 19. század közepén. A báró egy fél évszázaddal később valószínűleg a bagdadi vasút építésébe fektette volna tőkéjét, és nem viselte volna annyira szívén, hogy ottani alkalmazottai francia nevelésben részesültek-e vagy sem. A hivatalos francia kultúrpolitika sokat köszönhet ezeknek a magánszervezeteknek — melyek jellegükből következően sokkal kevésbé frankofilek is lehettek volna. A francia kormány ugyanis hivatalosan továbbra sem jelent meg kultúrmissziós tervekkel a Közel-Keleten, 1870 után pedig fő kérdéssé a revans ügye vált, azaz hogy Franciaország visszanyerje az őt megillető vezető szerepet Európában, és emellett még maga a gyarmatosítás ügye is eltörpült. A francia civilizáció terjesztésében az elsődleges szerepet a nyelv töltötte be. Jobb- és baloldal (Galliéni, Lyautey, Faidherbe és Jaurès) egy dologban egyetértett, mégpedig a francia nyelv felsőbbrendű voltában. Ennek a szellemnek a jegyében hozták létre 1883-ban az Alliance Française-t is. A nyelv tisztaságának megőrzésére azonban csak kevés gondot fordítottak, így a Közel-Keleten egy rendkívül leegyszerűsített, kereskedelmi-vallási nyelv terjedt el. A kultuszminisztérium, amely Franciaországon belül bürokratizálta és centralizálta az oktatásügyet, és szellemét erősen kordában tartotta, a Közel-Keleten semmiféle ellenőrzést nem gyakorolt a francia iskolák felett, a tananyagról nem is beszélve — mindegy volt, hogy mit tanítanak, csak franciául tanítsák. A Közel-Keleten tehát a francia kultúra terjesztésének ügye magánszervezetek kezében volt, olyan intézményekében, melyeket a francia politikai spektrum két végletén elhelyezkedő katolikusok, illetve zsidók hoztak létre, gyökeresen eltérő patriotizmusukat a francia kultúra felsőbbségébe vetett hitükkel palástolva. (A sors különös iróniájaként a korszak legfontosabb politikai ereje, a republikánus párt egyáltalán nem képviseltette magát ebben a mozgalomban, leszámítva az AIU köztársasági érzelmű tagjait.) A francia belpolitikában magukat fenyegetettnek érzett katolikusok és zsidók viszont éppen a Közel-Keleten találtak lehetőséget a kibontakozásra, s ez a tevékenységük egyszersmind pozitív visszhangra lelhetett magán az anyaországon belül. A közel-keleti francia kultúrmisszió története — egy mindeddig sajnálatosan kiaknázatlan téma — bonyolultsága folytán rendkívül alkalmas összetett történeti elemzésre, egyfajta totális megközelítésre — és még alapos feldolgozásra vár. (The Historical Journal. 1986 március 109—136. old.) S. M. MACI EJ KO Z M IN S KI NEMZETI TUDAT ÉS KONVENCIÓK A MAGYAR—SZLOVÁK HATÁRVIDÉKEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN A nemzeti tudat formálódásának és változásának bonyolult folyamatában Közép-Kelet-Európában fontos szerepet játszott az I. világháború, majd — azt követően — az új államalakulatok létrejötte és a kb. 6000 kilométernyi új államhatárok megvonása. Annak ellenére, hogy mind a történészek, mind a politikusok ismételten utalnak e változások következményeire, mégiscsak nagy általánosságban, az ún. nemzetállam szintjén ismerjük őket. Kevésbé ismert — valóban nehezebben megismerhető — a „határterületek" lakosságának nemzeti tudata, akár földrajzi értelemben, akár az új rend által polarizációra ítélt közösségek perifériáinak értelmezésében használjuk is a „határterület" kifejezést. Pedig enélkül a nemzeti tudat alakulására vonatkozó megállapítások jórészt leegyszerűsített — s így gyakran hamis — Ítéletekké válnak. Amikor a szerző a források alapján próbált visszanyúlni a nemzeti tudat ilyen vizsgálatához, a
