Századok – 1986
Történetirodalom - Wesselényi István: Sanyarú világ. Napló 1703–1708. II. 1707–1708 (Ism.: Trócsányi Zsolt) 1151/V–VI
1151 TÖRTÉNETI IRODALOM a felvidéki evangélikus értelmiség írt országismertető, ezen belül az egyszerű nép életével foglalkozó műveket. A 17—18. század fordulójától azonban inkább a jezsuiták foglalkoztak hasonló munkák létrehozásával. Bél Mátyás Notitiájának kiadatlan kéziratos anyagából fennmaradt két Baranya megyével foglalkozó másolat. Dr. Tóth István „Bél Mátyás leírása Baranya megye gazdálkodási és társadalmi viszonyairól" című hozzászólásában a két másolat összevetése alapján ad képet a kétszázötven évvel ezelőtti Baranya megye gazdasági és társadalmi életéről. Szeleslei N. László „Magyarországi tudós társaság-tervezetek Bécsben (Tersztyánszky Dániel)" című tanulmányát két állítása bizonyításának szenteli. Egyrészt Kollár Ádám és Tersztyánszky Dániel szerepét helyezi új megvilágításba az 1763. évi tudós társaság tervezettel kapcsolatban, másrészt kimutatja, hogy a társaság iránti igény már Bél Mátyás működésétől kezdve megfigyelhető volt hazai tudósaink körében. összegzésül megállapíthatjuk, hogy értékes, továbbgondolkodásra késztető írásokat kap kezébe az olvasó. Kár, hogy a jegyzetapparátus a gyors kiadás miatt nem került be a kötetbe. Bán Judit WESSELÉNYI ISTVÁN SANYARÚ VILÁG. NAPLÓ 1707—1708. (KÖZZÉTESZI DEMÉNY LAJOS ÉS MAGYARI ANDRÁS) (Criterion Könyvkiadó, Bukarest, 1985 . 895 I. A Századok 1984. 5. számában volt alkalmunk ismertetni Wesselényi István naplója kiadásának I. kötetét. Most megjelent az 1707—8. évi napló is; a munkába belekapcsolódott a történész-köreinkben jól ismert Demény Lajos is. (Az csak a kötet jegyzetapparátusának egy eléggé eldugott mondatából derül ki, ami a tartalomjegyzékből inkább csak sejthető, hogy az 1707. évi szöveg gondozása Demény, az 1708-i Magyari munkája.) Ehhez a kötethez már nem készült külön bevezető tanulmány. A naplóíró Wesselényi István 1707-re már kialakult egyéniség; róla magáról kevesebb is a mondanivalónk, mint az I. kötet esetében. Vonásai tán csak keményednek egy kissé; a Szebenbe rendeléssel a császár hitén tartott nagyúr ellenszenve csak erősödik a császári katonaság különböző rangú tisztjei és garázda legénysége ellen — jó szót legfellebb akkor ír le róluk, ha a kuruc katonasággal szembeni felsőbbségüket el kell ismernie (akár kuruc katonai vezetőket is idézve ehhez). A kurucokban változatlanul nem bízik; csak az ország felesleges pusztítóit látja bennük is. Olyankor azért cinkosán csillan fel a szeme, amikor az ostromlott görgényi vár vitéz kuruc védőiről írhat. Magával Rákóczival szemben pedig az iróniát i is félreteszi, respektussal szól róla. Tájékozottsága a külpolitika (a spanyol örökösödési háború Európájának viszonyai) és a Rákócziszabadságharc eseményei tekintetében egyre romlik: pletyka-szintű „hírekre" van utalva, amelyek láthatólag sem erre, sem arra nem ingatják meg nyugalmát. Abban ő is egyetért a Szebenbe szorult (vagy szorított) többi magyar rendekkel, hogy helyzetük tarthatatlan: ő, a tízezer holdak ura, szinte mindenéből kifogy, Erdélyben a császáriak sem tudják stabilizálni magukat Rákóczi zsibói csatavesztése után sem. Az egyetlen reménység 1707 tavaszán a szebeni rendek számára a Havasalföldére való áttelepedés. Sándor Gergelyt, akkor guberniumi kistisztviselőt, 1711 után jelentős államférfit (az utolsó jelentős unitárius államférfit az ellenreformációs nyomás korában) küldik fel az uralkodóhoz a kiköltözés engedélyezésének kieszközlésére. Az exodusra azonban nem kerül sor. Ebben a fülledt, a kiszolgáltatottság állandó érzésétől terhes világban a naplóíró Wesselényi figyelme óhatatlanul erősebben fordul a szebeni magyar urak s ezen belül saját tágabb és szorosabb értelemben vett családja élete felé. Hosszabb szakaszok kerülnek a naplóba házasságok bonyolult terveiről, lakodalmakról is — s még inkább nagyurak temetéséről. Bethlen Sámuel temetése esetében (amelyre Keresdre vonulhatnak
