Századok – 1986

Történetirodalom - Gans David: Zemach Dávid. A Chronicle of Jewish and World History (Ism.: Dán Róbert) 1142/V–VI

1143 TÖRTÉNETI IRODALOM A magyar történetre vonatkozó héber források múlt századi kiadásának idején a budapesti főrabbi nyilván helyesnek látta, ha a cseh történetet enyhén szépítő szerző néhány, a magyar múltat keményebben ábrázoló részletével nem foglalkozik. Másrészt viszont a pozitivista Kohn az eszmetörténeti, hatástörténeti összefüggések szemszögéből nem is nézhette a krónikát. A mai tudományos kutatás számára tehát bőségesen maradt vizsgálni való, amit az újabban megjelent kritikai kiadás pontos indexapparátusa nagy mértékben segít. A mű jelentősége, adattartalmán túl az, hogy a kelet-európai zsidóság lényegében Gans müvéből értesült környezetének régebbi és újabb történetéről. Gans szövegéből alkothatott magának véleményt, és ez visszahatott világképére és magatartására is. Ebből a szempontból nézve nem mellözhetőek a zsidó krónikás „tudománytalan" megjegyzései sem. Ez alkalommal a magyar történetre fordítva figyelmünket, e rövid ismertetés keretében csak érinteni szeretnénk a mű vonatkozó adatait. A zsidó történetet tárgyaló első részben csak egy hungarika szerepel, a 15. század végén tevékenykedő Eisik Tirnau, a bécsi Abraham Klausner tanítványa, a „Minhagim"-„Szokások" című könyv szerzője. A világtörténetet tárgyaló második részben Gansnál a magyar történet a hunok korában kezdődik. A hunok egyesülve az északi eredetű „giar" törzsekkel együttesen foglalták el Pannoniát. Az így kialakult „hungiarok" hadjáratai és nyugat-európai támadásai a krónika fontos elemei. Gans itt elsősorban német források alapján dolgozott (Pl. Praetorius von Bernau: Chronica, darinnen der römischen Keiser historien... Wittenberg 1561.), de szavait átszövik saját megjegyzései is. Arra is érdemes felfigyelni, hogy a harcias „hungiarok" magatartása és cselekedetei igen hasonlítanak a magyar törzsek kalandozásaihoz. „A magyarok kegyetlen cselekedetei, melyekhez foghatót nem hallhattunk" címmel külön fejezet tárgyalja az ezredforduló körüli eseményeket. Először a 890. évi támadást beszéli el, amikor a normanok ellen császári zsoldban diadalmaskodtak a magyar törzsek. Sajátos fordulattal ismerteti a kialakult helyzetet, és vázolja, hogy a magyarok nem akartak visszatérni hazájukba. Rabolva és erőszakoskodva pusztították korábbi megbízójuk országát. Később csatlakoztak hozzájuk a megvert normanok is, míg végül itáliai segítséggel kellett mindkét portyázó sereget kiverni Németföldről. A 899. évi, majd a 907. és 909. esztendei kalandozások következnek. Ez utóbbiakból rövid "övegpélda : „4669-ben, azaz a keresztények szerinti 909-ben a magyarok Türingia és Szászország ellen tamadtak. Akkoriban Burckhard volt a szász fejedelem, akinek vezérlete alá gyűltek a szász, osztrák, bajor, sváb és frank seregek, de mindannyijukat legyőzték a magyarok Eisenach vára előtt. Ekkor elpusztították a magyarok Türingiát, Szászföldet és környéküket, lerombolták a földig erődítményeiket, sok várost felégettek, akit találtak férfiembert megölték, az asszonyokat és a lányokat a nyakuknál kötözték össze és terelték, mint a birkanyájat." Ezt követi a magyarok kegyetlenségeinek hosszú sora, majd a következő évek hadjáratainak elbeszélése. Figyelemre méltó, hogy a krónikás az események előadása során a bibliai próféták frazeológiáját követi, és ettől csak akkor tér el, ha konkrét tényeket közöl. Ilyen eset pl. a 915. évi bajor szövetség Arnulf nevének említése mellett, majd a 922-ben lezajlott németföldi támadás. Gans forrásai alapján (Hubert Goltz: Kayserliche Chronik... Frankfurt a M. 1588. és Cyriak Spangenberg: Sächsische Chronica. . . Frankfurt a M. 1585.) úgy tudta, hogy a magyarok az elmaradt császári adók miatt törtek Bajorországba és a környező tartományokra, a Rajna vonalán haladva Lotharingiába, Wormsba, és Frankfurtba. Pusztítva haladtak Magdeburgon át Mecklenburgon keresztül Brémáig. Ekkor a császár megadta nekik járandóságukat, és kilenc évre békét kötöttek. 932-ben, megszegve a szerződést, a magyarok újra megjelentek Nyugaton, de ekkor már felkészült seregek állták útjukat. Végül a kalandozások korát záró 954—55. év eseményei következnek. Kohn itt kapcsolódott az események felsorolásába, és nagy ugrással az 1440. esztendővel folytatta fordítását. De Gansnál az ezredforduló táján ismét többször is találkozunk a magyar történet eseményeivel. Röviden, de szó esik István megkoronázásáról, az első Árpád-házi királyok csatáiról, a magyar földön is megfordult Boleszlav lengyel király bűnbánati útjáról, az 1260. évi Ottokár és Béla közötti csatáról: „.. .Ottokár Béla magyar király ellen vonult, és nagy pusztítást vitt véghez, több mint százezer embert ölt meg. Tizenhat ezernyi a Tisza és a Maros vizébe fúlt..." A mintául adott példákon túl a továbbiakban mintegy harminc alkalommal kerül szóba a magyar történet. Példaként néhány személy és földrajzi név: István, Mátyás, Hunyadi, Zrínyi, Báthory stb. Pécs,