Századok – 1986
Történetirodalom - Montanwirtschaft Mitteleuropas vom 12. bis 17. Jahrhundert. Stand Wege und Aufgaben der Forschung. (Ism.: Heckenast Gusztáv) 1137/V–VI
1138 TÖRTÉNETI IRODALOM Anschnitt, ez a reprezentatív bányászattörténeti folyóirat vaskos különszámában hozzáférhetővé tette a konferencia teljes anyagát. Egy huszonkét szerzős tanulmánykötet arányos ismertetése megoldhatatlan feladat. Az ismertetés írójának egyéni érdeklődése, szakmai felkészültsége, illetve ennek korlátai akarva-akaratlanul kiemelnek vagy mellőznek témákat és szempontokat. Ezért, bár arra törekszem, hogy kitérjek mindarra, ami a magyar bányászattörténeti kutatás számára jelentős, az ismertetés elsősorban mégis csak figyelemfelhívás: a kötet teljes egészében mellőzhetetlen a közép-európai bányagazdaság történetének minden müvelője számára. Dieter Hägermann: A német királyság és a bányaregále az oklevelek tükrében c. tanulmánya megállapítja, hogy a királyi bányaregále mint felségjog csak a 12. század végére alakult ki, s még a 13. században sem volt egyértelmű jogi fogalom. A bányaregále iránti igény mozgatója az ezüstbányászat hasznában való részesedés vit; jogi-elvi alapjait a királyság fektette le, de gyakorlati hasznosítását át kellett engednie a tartományuraknak. A territoriális bányaregále Meissenben, Stájerorszában és Tirolban a 12. század végétől kezdve érvényesült. A tanulmány függeléke közli a tárgyra vonatkozó hiteles és hamis oklevelek regesztáit a 13. század derekáig. A szerző sajnos nem ismeri Paulinyi Oszkárnak A vállalkozás kezdeti formái a feudáliskori nemesércbányászatban c., az Acta Historicában németül is megjelent kismonográfiáját, így nincs tudatában annak, hogy részben Paulinyi megállapításait ismétli meg, közel 20 év késéssel. Rolf-Jürgen Gleitsmann: A bányagazdaság befolyása Közép-Európa erdőinek fejlődésére címen a bányák faszükségletének kielégítésével és az ennek következtében beállott földrajzi változásokkal foglalkozik. Megállapítja, hogy a téma kutatottsága nagyon aránytalan, csak bizonyos régiókban van többé-kevésbé feldolgozva, s a vaskohászat fafogyasztása az egyetlen, ami nagyjából ismert: 1 mázsa nyersvashoz 15, 1 mázsa kovácsvashoz 30 mázsa fát használtak el. Messze túlmutat a bányászat és az erdőgazdaság témakörén az az észrevétele, hogy Európa 1800 előtt tulajdonképpen „fa-korszak"-ban élt, a fa volt a legáltalánosabban felhasznált nyersanyag, s hogy az erdők nem pusztultak ki Közép-Európában éppen úgy, mint a Mediterráneumban, egyedül a kedvezőbb éghajlatnak köszönhető. A táj képe azonban így is megváltozott. Michael Ziegenbalg: A bányaméréstan szempontjai, különös tekintettel az 1200 és 1500 közötti időszakra c. tanulmánya a bányaméréstan kezdeteit veszi számba. Wolfgang von Stromer: A bányák elvizesedése és a bányavízemelő gépezetek a középkorban és a kora újkorban c. tanulmánya a szorosan vett témát szélesebb összefüggésben, a technikai találmányok 14—15. századi rendszerébe illesztve tárgyalja, számos magyarországi vonatkozással, tisztázva többek között a középkori budai vízvezeték építőjének személyét. Az antik eredetű arab technikai ismereteket zsidók közvetítették Európába, ahol Nürnbergben, Prágában és Torunban lehet kitapintani egy feltaláló kört, kapcsolódva a kora kapitalista konszernekhez, pl. a Stromeirekhez. Ebből a körből vette technikus szakembereit Thurzó János is. Ezt a négy általános érdekű tanulmányt követi négy rövidebb írás a vastermelés köréből. Rolf Sprandel az indirekt eljárás bevezetését meghatározó körülményeket veszi számba, Rainer Stahlschmidt a legutóbbi évek Dél- és Nyugat-Németország vasiparával foglalkozó irodalmát tekinti át, különös tekintettel a Verlag szerepére a tömegtermelés megszervezésében, Philippe Braunstein a középkor végi francia vasbányászatról és kohászatról szól, burgundiai példák alapján, Hermann-Josef Braun pedig a vallon vállalkozók befolyásáról a közép-rajnai vaskohászatra a harmincéves háború után. A tanulmányok következő tematikai csoportja egyes bányavidékek történetének különböző kérdéseivel foglalkozik. Bernd Ulrich Hucker az 1384-ben elpusztult Blankenrode bányaváros régészeti és helynévi nyomait térképezi fel, Rudolf Palme a tiroli ércbányászat jogi és szociális problémáit tekinti át a 12—16. században (ugyancsak nem ismerve Paulinyi Oszkár eredményeit), Karl-Heinz Ludwig — részben távollevő keletnémet történészekkel vitatkozva — a 15—16. századi bányászok társadalmi rétegződésével, a „részes" műveléssel és a bérmunkával, valamint a bányászok kereseti viszonyaival foglalkozik, ausztriai és szászországi anyag alapján, Lothar Suhling az ércolvasztás technikájának fejlődését vizsgálja a 15—16. században főleg Tirolban, Vámos Éva Katalin egy rövid vázlatban a Fuggerek utódait tekinti át a
