Századok – 1986
Beszámoló - „Mogersdorf” Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpozion; Celje 1896. június 30–július 4. (Stier Miklós) 1129/V–VI
1134 BESZÁMOLÓ a nyomdászat és a könyvkiadás kezdete rendkívül szoros összefüggésben állott a nemzeti-irodalmi-köznyelv megteremtésével, a nyelvi egységesülés jelenségeivel. Úgy tűnik, hogy a pannon térség igen nagy részében lényegében hasonló jelenségről volt szó — legfeljebb jelentős fáziseltolódásokkal. Tehát a pannon térség nagy részére áll az összefüggés: a könyvkiadás, a nyomdászat a térséget megosztó, a nemzetté fejlődést segítő nemzeti nyelv kialakulásának-fejlesztésének szolgálatában állott. Metodológiai kérdésünk lényege a következő: adott egy jelenségkör: az ideológiatörténet, a politikai-ideológiai gondolkodás története egyik oldalról - amelynek értékelése a mindenkori történetírás pillanatnyi, vagy éppen történetileg kialakult állapotától függ (nemzeti aspektus, társadalmi megközelítés) — és egy másik jelenségkör: a tudomány és technika történetének jelensége: a könyvnyomtatás, amely a felfedezések történetének egyik legcsodálatosabbikaként forradalmasította a gondolatközlés egész állapotát, rendszerét. Ezt a jelenségkört — vélte a hozzászóló — nem tehetjük ki a nemzeti központú történetírások értékelései változásainak és zavarainak, ez maradéktalanul és egyértelműen az emberiség különböző társadalmainak integrációját (is) szolgáló jelenségkör. A hiba forrását abban látta a felszólaló, hogy az előadások hajlamosak voltak az eszmetörténet és más jelenségkörök metodológiailag téves összemosására. A reformáció kétségtelen nemzeti, tehát szeparatív tendenciákat erősített a térségben. A könyvnyomtatás — bármilyen szorosan kötődött is a reformációhoz — aligha látott el szeparatív funkciókat, sokkal inkább integratív szerepe volt (1. Manlius figuráját!). Ennek ellentmondásmentes megállapítása mindenesetre fogalmi, metodológiai tisztaságot feltételez a történész szemléletében és anyag-kezelésében egyaránt. Vörös Károly vitatta a fenti megközelítés egy momentumának helyességét, nevezetesen azt, mely szerint megtagadható a korszak e lelkes, a reformáció szellemét terjesztő kis hőseitől a tudatosságnak az a foka, amelyet az előadások sugalltak, s amelyet az előző felszólaló elvitatott. Megítélése szerint a döntő érv az, hogy az első könyvnyomdászok rendszerint következetesen állottak a reformáció egy-egy irányzatának szolgálatában (Manlius-Lutheranizmus.) A viták elhangzottak, a különböző országok delegációinak záróbeszédei mindezekre nem reagáltak. Csupán Tilcsik György, a magyar delegáció nevében mondott záróbeszéde tartalmazott olyan kritikai, s részben önkritikus megállapításokat, amelyek a nagy múltú és remélhetően szép jövő előtt álló szimpozion tudományos továbbhaladásának szempontjából tudománypolitikai és tudományszervezési segítséget nyújthatnak. Felhívta a nemzetközi szervező bizottság figyelmét arra, hogy hosszabb távra fogadjon el tudományos programot, mert így a fő témák ismeretében új kutatásokat lehet kezdeményezni, kérte, hogy a bizottság átgondoltabban foglalkozzék a bevezető előadások funkciójának kérdésével, mert úgy eleve nagyobb kitekintést nyerhetünk az egész térségre vonatkozóan, s javasolta, hogy a bizottság következetesebben közvetítse elképzeléseit arra vonatkozóan, mit vár az egyes előadásoktól, mert így jobban strukturált tudományos ülésszakoknak, tartalmasabb vitáknak, tudományos szempontból is eredményesebb munkának lehetünk a jövőben jogos várakozói.
