Századok – 1986
Vita - Hajdú Lajos: Jogtörténeti kutatómunkánk hiányosságairól és követelményeiről. (Töprengés Kállay István „Úriszéki bíráskodás a XVIII–XIX. században” című monográfiája kapcsán) 1095/V–VI
VITA 1107 ítélkezésben, hiszen a bírák jogi felkészültsége és morális hitvallása nem volt (nem lehetett) másfél századon át azonos hőfokú. Hadd bizonyítsam egy konkrét példával kifogásaimat: Kállay viszonylag sokszor hivatkozik kedvelt famíliája, az Eszterházy család semptei (Nyitra) úriszéki gyakorlatából egy-egy konkrét esetre — de csak a vizsgált periódus első harmadából hozza a példáit (1703-ból nyolc, 1730-ból három, 1719-ből kettő; 1715-ből, 1716-ból, 1722-ből és 1744-ből pedig egy-egy esetet), rendszerint olyant, hogy a sedes dominalis vagy az elkövető fiatal kora (262. old.), vagy a kár megtérülése, illetve egyéb ok miatt mellőzte a rendes büntetést (poena ordinaria = laqueus, kötél). Ezekből az adatokból nem lehet képet alkotni az úriszéki ítélkezés egészéről: — mi történt az 1744-et követő évszázadban? Erről az olvasó nem értesül, én azonban a Szedmáky Ferenc fiskális által aláírt rabtabellából tudom, hogy a semptei úriszék 1771. március 24-én akasztófára (ad patibulum) ítélt 12 (tizenkettő) tolvajt és az ítéletet 4 nappal később végre is hajtották.23 Mindet — és rajtuk kívül még további 10 férfit — 1770. december 7-én fogták be, a tabella azonban konkrétan nem jelöli meg, hogy mi volt a rovásukon, a legfiatalabb közülük 21, a legidősebb pedig 53 esztendős volt. Mi vezette ezt az úriszéket arra, hogy az 1771. II. félévében börtönbe vetett rabok (23 fő) több mint felét kivégeztesse? Nem kellene ezeket a körülményeket felderíteni? Véleményem szerint ezt a munkát feltétlenül el kell végezni, az úriszéki bíráskodás 18—19. századi történetét nem lehet hűen megírni akkor, ha nem vizsgáljuk meg, hogy 15—20 jelentős uradalmi központban, ahol félévenként olykor 20—40—60, de néha 80—100 ember fordult meg a börtönben (tehát több, mint jó néhány megyében)2 4 — mikor, miért és hogyan fordult jobbra vagy balra az ítélkezési gyakorlat. Ilyen kérdések megválaszolása nélkül egy monográfia legfeljebb adalékok özönét sorjáztatja, de a miértekre nem adja meg a választ. Persze más úriszékek gyakorlata is adhat markáns tanulságokat a kutató részére. Az ozorai Eszterházy-uradalom úriszéke például 1774. december 15-én börtönbe vetette Gelencsér József 25 éves (Tamásiba való) férfit, aki úgy megverte mostohaapját, hogy annak a keze is eltört — 200 Ft óvadék lefizetése után azonban szabadlábra helyezték ügye tárgyalásáig, erre azonban 1775 első szemeszterében nem került sor.2 5 Ugyanennyi összeget kellett lefizetnie a (Nagykónyiba való) 43 éves Olasz "OL, C-28: 1771/No. 215-1. pos. 138. 24 Az 1770 és 1779 közötti évtized során egy-egy félévben a nagyobb uradalmak börtöneiben az alábbi volt az átlagos rablétszám: Gyula = 55,7; nagyváradi káptalan = 47,0; Csongrád = 43,1; nagyváradi püspökség = 41,5; Borosjenö(Modenái hercegi uradalom) = 30,5; Kec^eméí (Koháry-uradalom) - 30,0. Ugyanebben az időszakban 27 megyében alacsonyabb volt a befogottak-elítéltek létszáma, mint ezekben az uradalmakban: félévenkénti átlagban Abaúj = 29,9; Nyitra = 29,4; Sopron = 28,4; Bars = 27,6; Gömör = 26,5; Csanád = 24,4; Veszprém = 23,3; Csongrád = 22,6; Békés= 21,4; Pozsony = 20,7; Liptó = 17,8; Fejér = 16,7; Esztergom - 15,1; Zólyom = 12,1; Árva = 11,5; Győr = 10,2; Torna= 10,0: Sáros = 8,3: Ung = 8,3; Túróc = 6,0; Szepes = 5,3; Ugocsa = 5,1 és M oson = 2,7 rabot őriztetett börtönében. Források az OL, C-28: 1770—1779 közötti tabellái. 25 OL, C-28: 1775/No. 219-IV., pos. 115. 13 Századok 1986/5—6
