Századok – 1986

Vita - Hajdú Lajos: Jogtörténeti kutatómunkánk hiányosságairól és követelményeiről. (Töprengés Kállay István „Úriszéki bíráskodás a XVIII–XIX. században” című monográfiája kapcsán) 1095/V–VI

1108 VITA Antalnak is „más személy súlyos megveréséért" ; szintén 43 esztendős földije, Horváth János viszont csak 40 Ft-os kauciót tett le, hogy a tárgyalásig elhagyhassa a börtönt, amelybe „napa elveréséért vetették". A 200 Ft ebben az időszakban nagyon nagy pénz (mintegy 10 ló ára Tolnában), miért állapított meg ilyen nagy összegű kauciót az úriszék, és miért húzta e 3 (egyáltalán nem bonyolult) ügy eldöntését? Talán a hitelszerzés egy sajátos formája volt az ilyen vagyoni biztosíték? A példa mindenesetre tanúsítja, hogy egy intézmény történetének valósághű feltárásához minél több teljes felmérésre van szükség. Végül az utolsó megjegyzés: Kállay történeti vagy jogtörténeti munkájából teljesen hiányzik az a kutatói szempont, amely egy ilyen jellegű tudományos mű eszenciája, a történetiség. A szerző megemlíti ugyan néhol, hogy egyik vagy másik földesúri börtönnek milyen volt a „forgalma" (egyebek között a 301. oldalon, ahol elmondja, hogy 1765 második félévében a gyulai várbörtönben őrzött 17 rab hány éves volt, mi volt a foglalkozása stb.). Arról azonban egy szót sem szól, hogy ez a helyzet a későbbiekben hogyan változott: nőtt-e vagy csökkent a rabok száma; közülük milyen volt a tulajdon elleni, az élet és testi épség elleni bűntett elkövetésével (és egyéb gaztettekkel) vádolt személyek aránya, ez az arány hogyan változott stb. A história a történelmi folyamatok, a változások, a fejlődés és visszaesés megmutatásának tudománya, és nagyon keveset ér az olyan mű (bármilyen sok adatot is gyömöszöl belé a szerző), amely a változások irányát nem mutatja meg. Maradjunk az ő példájánál, hiszen Gyulának meghatározó szerepe volt Délkelet-Magyarországon, az itteni uradalmi karcerben olykor hatszor-tízszer annyi vizsgálati fogoly és elítélt volt, mint Békés megye börtönében. Az uradalom által őrzött rabok száma az 1765. II. félévi 17-ről 1772. II. félévében már 52-re, egy évvel később 88-ra növekedett, és később is nagyjából ezen a szinten maradt. Be kell mutatni a történésznek az ilyen változásokat, meg kell keresni ezek okait? Igen, ha nem ezt teszi — hiába sorolja vég nélkül a kiragadott úriszéki adatokat —, feladatát nem tudja teljesíteni. * * * A jogtörténésszel vagy azzal szemben, aki jogtörténeti kérdések megválaszolására adja a fejét —joggal támasztható-e olyan követelmény, hogy ismerje a jogot, amelynek teljes vagy részleges históriáját fel akaija dolgozni és munkája eredményét az olvasó elé kívánja tárni? Azt hiszem — a válasz csak határozott igen lehet. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kutatónak feltétlenül a jogi stúdiumok elvégzését tanúsító oklevéllel kell rendelkeznie. Számos régi és friss példa tanúsítja, hogy olykor hiába szerez valaki diplomát — a jogot mégsem ismeri, erre a hivatásos jogtörténészek között is több példa akad. Mit lehet viszont elvárni egy laikustól a jog ismeretéből? Egy büntetőjogtörténésztől például azt, hogy tudja: milyen bűncselekmény-típusok vannak, és a történelmi múltban (vagy a jelenben) egy-egy jogalkotó milyen cselekményeket sorolt az egyes bűntett-kategóriákba. Azt is, hogy már évszázadokkal korábban kialakult a