Századok – 1986
Tanulmányok - Heckenast Gusztáv: Magyarország vastermelése II. József korában 1040/V–VI
MAGYARORSZÁG VASTERMELÉSE II. JÓZSEF KORÁBAN 1091 ez, ha többé-kevésbé rendszeresen is, de mindig „véletlenül" sikerült. Tudatos acélgyártással kísérleteztek 1768-ban Rhónicon,28 2 1 792—1798 közt Sumjácon, eredménytelenül. Kassán 1772-ben, Iglón a 80-as években az acélgyártási szándék a kísérletezésig sem jutott el. És nem járt sikerrel a kőszéntüzelés bevezetésére irányuló próbálkozás sem 1788-ban Resicán,28 3 sem 1789-ben Csetneken. Végül forrásaink lehetővé teszik, hogy egy pillantást vessünk az üzemtulajdonosokra és az űj üzemi formákra is. Magyarország és Erdély legnagyobb vaskohászati „vállalkozója" a kamara volt. 1784-ben a kamarai vasművek 92 886 bécsi mázsa vasat olvasztottak, ami a két ország mintegy 170 000 mázsás vastermelésének több mint a fçle. 284 „A vasgyártás előmozdítását a kincstári birtokokon az udvar az örökös tartományok vasellátása szempontjából is szükségesnek tartotta."285 De nemcsak Morvaország, Szilézia és Galícia vasellátásáról volt szó, hanem általában a gazdaságpolitikában hosszú ideig uralkodó kameralista szemléletről: egyrészt arról az alapelvről, hogy azt kell fejleszteni és támogatni, ami már létezik, másrészt a financiális érdekről: az állami vasmüvek nyereséget hozó üzemek voltak. 1785-ben Rhónic több mint 12 000, Tiszolc 8600, Vajdahunyad, de még Jakubján is 4000 ft fölötti nyereséget hozott.286 Az udvari kamara tudatosan fejlesztette és modernizálta vasműveit. 1770 táján Bogsán mellett létrehozta Resicát, az 1780-as években addigi kapacitásának több mint kétszeresére bővítette Rhónicot és Tiszolcot. Ezenkívül benyomult életképesnek ígérkező magánvállalkozásokba, 1767-ben megszerezte az irányítást Libetbányán és Pojnikon, Diósgyőrött pedig kezdettől ragaszkodott ehhez. A jó okkal jövőtlennek ítélt kislődi üzembe viszont nem volt hajlandó betársulni. És az udvari kamara példáját követte a maga sokkal szűkebb lehetőségei között a magyar kamara is a maluzsinai (hrádeki) és a kabolapolyánai üzem életrehívásával 1770-ben, illetve 1772 után. A 18. század második felében — Brandenburgi György 16. század eleji hunyadi és a Zrínyiek 17. század közepi csabari, folytatás nélkül maradt kezdeményezései287 után — ismét megjelenik a piacra orientált uradalmi vasmű típusa. Az úttörő Andrássy István volt, aki 1758-ban saját kezelésbe vette Dernőt. Példáját a 70-es években Betléren és Alsósajón Andrássy Károly, Gócson Andrássy Antal követte. Ugyanezt tette Csáky Imre 1756-ban Kluknón, 1762-ben Krompachon. A Csákyak betörése a vaskohászatba mégis inkább csak 1800-tól számítható, amikor Csáky Antal Prakendorfot vette saját kezelésbe. Ugyancsak a 18/19. század fordulójától lépett be Koháry Ferenc a Felső-Garam vidéken az arisztokrata vasipari vállalkozók sorába, 282 SÚBA, HKG. Resolutiones. 1768. július 25. 283 Kisseler i. m. 35. 284 HKA, Münz- und Bergwesen Schemnitz. Rote Nr. 2582. Fol. 660—670. 285 Nagy István: A magyar kamara 1686—1848. Budapest 1971. 120. 286 Ld. 284. jz. 287 G. Heckenast: Die Produktionsverhältnisse des Eisenwesens im mittelalterlichen Ungarn. Budapest 1980. (Studia Historica 142.) 20. Zimányi Vera: A Zrínyi család tengermelléki birtokai. Századok 115 (1981) 379—385. 12 Századok 1986/5—6
