Századok – 1986
Közlemények - Székely György: Magyarok bolgártörökök avarok a Kárpátokon túli és inneni kapcsolataik hagyományában 101/I
102 SZÉKELY GYÖRGY visszavetítették a maguk korabeli népnevet az előzményekre, akkor jogos a feltételezés, hogy a bolgárok népe ogur törzsekből és a hun nép maradványaiból keletkezett; közös hazában és a vándorlás során, amelyekről Nikephoros és Theophanes egyaránt írnak.4 Azt nem bizonyítja a Sém ivadékai közé soroló interpoláció, hogy a 4. században már bolgárként szerepeltek ezek a keleti csoportok. Témánkhoz közvetlenül azzal kapcsolja a kérdést Szádeczky-Kardoss Samu, hogy honfoglalás előtti jövevényszavaink többsége bolgár-török lévén, az őstörténelem kutatója számára nem érdektelen, mikor tűnnek fel a bolgárok a mediterrán kultúrvilág horizontján. A kérdést így látja újabb régészetünk is: az onogur-bolgárok hatását az élet minden területét felölelő, nagyszámú (mintegy 300) jövevényszavunkon mérhetjük le.5 A nyelvi kapcsolatok Szádeczky-Kardoss Samu szerinti lokalizálását kétségkívül erősíti, a magyar őstörténet tágabb köréhez vonja a krónikás hagyományban lecsapódott magyar csodaszarvas-monda, amit Zichy István a Kaukázus vidéki őshazához kötött: Hunor és Magor Belár fiainak családját és Dula alán fejedelem két leányát rabolta el, Belár neve pedig nyilván a bolgár népnévvel függ össze, Dula jól ismert oszét-alán személynév. Zichy érve, a honfoglalás előtti, talán 8—9. századi alán jövevényszavaink, ugyanezt a lokalizálást támogatja.6 Krónikáink kitűnő őstörténeti szempontú elemzője, Györffy György az eredetmondában jelentkező belar alakban a bolgár népnevet és Dulában alán tulajdonnevet látott, amikor Hunor és Magyar magának rabolta Dula fejedelem leányait és Belar fiainak asszonyait; a magyarok asszonyi ősei a Maeotis keleti partján lakó bolgár népet és a 6—9. században a Kaukázus északi oldalán a magyarokkal szomszédos, iráni nyelvet beszélő alánokat személyesítik meg, a magyar nyelv oszét jövevényszavaira is hivatkozott Györffy. így került nála térképvázlaton az Azovi- és Kaspi-tenger, illetve a Kaukázus közti háromszögben egymás szomszédságába Ungaria maior, vetus, Cozar, Belar, Alani.7 4 Gyula Moravcsik: Byzantinoturcica I (Budapest, 1942) 40, 280. 5 László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete (Budapest, 1944) 324—325. (Itt a volgai bolgárokra gondol); Bálint Csanád: Hunok, avarok, magyarok (Szeged, 1973) 24.; Fodor István: Verecke híres útján (Budapest, 1975) 179, 181—183.; Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig (főszerk.: Székely György, szerk.: Bartha Antal. Budapest, 1984) 1. köt. 495, 539. (Bartha Antal szerzői része) — Ezen túl most csak általánosságban utalhatok arra, hogy a magyar nyelv bolgár-török jövevényszavainak művelődéstörténeti és történeti jelentőségéről az utóbbi években igen sok tartalmas írás jelent meg, amelyekben nyelvészek, történészek, antropológusok, a történeti állattan szakemberei fejtették ki véleményüket. 6 Gróf Zichy István: Magyar őstörténet (Budapest, 1939) 10—11. (Zichy István és mások is korábban a Kaukázus északi lejtőin sejtették az alán-magyar kapcsolatok említett színterét.) 1 Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet (Budapest, 1948) 13—16, 34, 43, 58. A mondára László Gyula: A népvándorláskor művészete Magyarországon (Budapest, é. n.) 93. Fodor István idejét múltnak látja az alán-magyar kapcsolatok színterének a Kaukázus északi lejtőire helyezését, a régészeti emlékanyag fényében nem tartja kétségesnek, hogy a 8—9. században jelentős tömegű alánság élt a Don-Donyec folyók ligetes sztyeppei sávjában, s azt sem, hogy elsősorban velük került kapcsolatba a levédiai magyarság. A mondai színhelyről kiemelte, hogy az a szaltovói műveltség peremterülete. Vö.
