Századok – 1986
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: Az első abszolutisztikus adórendszer Erdélyben 1003/V–VI
AZ ELSŐ ABSZOLUTISZTIKUS ADÓRENDSZER ERDÉLYBEN 1029 megkezdődött volna, egy, a későbbiekre nézve nagy jelentőségű személyi változás történt az Erdélyi Udvari Kancelláriánál: Bethlen Gábor, az 1746-i országgyűlés adóreformbizottság és az 1749-i Delegata Commissio elnöke tanácsosi rangban az Erdélyi Udvari Kancellária kötelékébe került. A Ministerialkonferenz 1750. december 6-i ülése foglalkozott (többek között) a megüresedett kancelláriai tanácsosságok sorsával. Itt több szempont keresztezte egymást vagy ütközött: 1. a reformátusok maguknak követelték ezt a helyet, azon az alapon, hogy a másik két tanácsos katolikus. (Maga Gyulaffi kancellár is az volt.) A Kancellária (több évtizedes hagyományt folytatva) és a Hofdeputation azon az állásponton volt, hogy ennek az igénynek nincs közjogi alapja. A Ministerialkonferenz, külpolitikai meggondolásokat tartva szem előtt, nem kívánt elvi döntést hozni a reformátusok igényei ügyében, de maga is ellene volt azoknak. 2. A Konferenz éppen ezen az ülésen látta szükségesnek hangsúlyozni (egy másik kancelláriai tanácsosság betöltése kapcsán), hogy Erdély ügyeit elsősorban Bécsből kell intézni és kézben tartani (azaz a Kancellária túlsúlyát biztosítani kell a Guberniummal szemben.) A Hofdeputation tájékozva volt arról, hogy Bethlen (apja, Bethlen Ádám, az országgyűlés elnökeként az erdélyi református rendek legmagasabb állami tisztséget viselő reprezentánsa volt az 1740-es években) katolizálni készül. Azt a Birodalom vezető elitje közvetlen tapasztalatból tudta róla, hogy kitűnő képességei vannak — így kézenfekvő volt a megoldás, hogy őt nevezzék ki a most már nagyobb súlyt nyerő tisztségre, reformátusként (áttérési szándékai még nem voltak publikusak, így formailag a reformátusok igénye is kielégitést nyert), de már az uralkodó vallás leendő híveként.66 Az új adórendszernek az összeírások alapján való kidolgozását a központi kormányzat az 1749-ben követett módszerhez némileg hasonlóan képzelte el: az erdélyi natiók küldjenek fel egy-egy követet Bécsből, s ott végezzék el ezt a munkát. Ezt célozta a Hofdeputation és a Kancellária 1751. január 16-i közös felségelőterjesztése. A magyar natióból Alvinczi Gábor guberniumi tanácsost ajánlották (több évtizedes kormányhatósági gyakorlattal rendelkezett), szász részről megfelelőnek tartották a Bethlennel egyidőben, 1750 decemberében kancelláriai tanácsossá kinevezett Zacharias Wanckhel Seeberg-et (jó néhány évvel korábban rekatolizált szász). A székelyek képviselete kérdésében a Hofdeputation és a Kancellária ügyetlenül járt el. Talán el akarták kerülni a tapasztalt, tekintélyes, de valószínűleg túlságosan rendi szemléletűnek ítélt Henter ítélőmester részvételét a munkálatban, talán valóban el akartak igazodni a székely szabadok (lófők és gyalogok) és az armalisták vitáiban az összeírás körül — azt javasolták hát, hogy a Gubernium válasszon a lófők és gyalogok közül egy, a szabadok helyzetét, jogait, és Erdély belső (különösen gazdasági) helyzetét jól ismerő deputátust. Annak ismeretében, hogy a székely szabadoknak mi befolyása volt Erdély politikai életére, ezt a lépést aligha tekinthetjük átgondoltnak, de Mária Terézia megjegyzés nélkül jóváhagyta az egész javaslatot.67 Ebben az értelemben született meg 66 Lásd erre nézve „Reformok előtt" c. tanulmányunkat. 61 EK:AG 1751:408. 8*
