Századok – 1986
Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI
988 BERLÁSZ JENŐ az 1704 februári varasdi saborral 15 000 zsoldost ajánltattak meg a császárnak a Dráva-vonal védelmére.12 7 1. Ami Rittert illeti, az ő személyéhez a Rákóczi-mozgalommal kapcsolatban a gyanúnak még árnyéka sem férhetett. Egész Horvátország tudta, hogy ő rendíthetetlen híve a dinasztiának. így is volt, de nem azért — miként Znika kanonok és társai képzelték —, hogy a horvát nemzetnek és államnak bármiképpen ártson, hanem éppen ellenkezőleg azért, hogy merész elképzelése, Nagy-Horvátország, az Új-Illíria a török háborúk kapcsán megvalósulhasson. Hiszen csakis az Osztrák Háztól lehetett várni azoknak a balkáni területeknek felszabadítását, amelyekből Magna Croatia megalakulhatott volna, s csakis a császár nyilváníthatta volna ezt az új politikai alakulatot a Magyar Koronától független államnak. Ezért hirdette panegiriszeivel és anagrammáival két évtizeden át az uralkodó és az uralkodóház dicsőségét, s ugyanezért igyekezett pártfogókul megnyerni a bécsi udvar osztrák, cseh, olasz származású, miniszteri rangú főhivatalnokait, nemkülönben a politikai életben szerepet játszó főpapokat, elsősorban Kollonichot. Természetesen, ez az életcél szabta meg Magyarországhoz, a magyar nemzethez való viszonyát is. Semmiképpen sem volt ui. kívánatos, hogy a magyar politikai élet vezetői, a katolikus kiráíyhű grófok és püspökök felfigyeljenek doktrínájára, az ő különös illír elképzeléseire, s felfogjanak valamit ennek a magyar—horvát uniót veszélyeztető politikai jelentőségéből. Ezért hát, de egyébként személyes és közérdekből is elsőrangú szükségszerűség volt számára a magyar nagyurak jóindulatának, pártfogásának biztosítása. Ismeretes, így is történt. Ritter, ezeket az aulikus érzelmű főurakat látszólag éppen olyan magasztaló dicsversekkel köszöntötte és ünnepelte, akárcsak a lajtántúli, vagy a szlavóniai arisztokratákat és prelátusokat. Nyilvánvaló tehát, hogy a császár ellen felkelő kurucokkal nem volt mit kezdenie. A velük való barátkozás feladását jelentette volna annak a nagyszabású merész elgondolásnak, amelyre életét tette fel. Egy különös véletlen folytán ez a császárhű literátor-politikus mégis majdnem gyanúba került mind Zágrábban, mind Bécsben. Az történt, hogy sógora Josip Voinovich báró titkon megpróbált hangulatot kelteni Rákóczi ügye mellett, sőt Boszniában még fegyveres csapatok toborzását is megkísérelte. Ritternek mégis sikerült tisztáznia magát: bizonyítani tudta, hogy sógora üzelmeitől távol állt.12 8 2. E kellemetlen intermezzo után beletemetkezett az irodalmi és nyomdai munkába. Tevékenysége három irányú volt: egyrészt továbbra is a horvát nemzeti öntudatot igyekezett történelmi tárgyú tanulmányokkal elősegíteni, másrészt az egységes horvát irodalmi nyelv létrehozása érdekében fejtett ki nagyszabású lexikográfiái, illetve grammatikai működést, harmadsoron pedig a közműveltség emelésén fáradozott népszerű könyvecskék kiadásával. Történelmi munkái közül kettő jelent meg nyomtatásban. 127 Márki, i. m. uo. — Klaic, Ritter 189—190. str. 128 Márki, i. m. uo. — Klaic, Ritter 201. str.
