Századok – 1986
Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI
986 BERLÁSZ JENŐ pártfogói is; ennek köszönhette, hogy a rendek mégsem vonták meg tőle bizalmukat: továbbra is meghagyták őt az állami nyomda élén, egyben utasították, hogy közzététel végett Articuli regni Sclavoniae címen nyomassa ki Szlavóniának a legutóbbi időkig terjedő összegyűjtött törvényeit.12 2 De Ritter ügy érezhette, hogy még valamit kell tennie önigazolása érdekében. Elhatározta tehát egy nyilván már korábban elkészült másik művének kiadását is. Ebben, miként címe, Plorantis Croatiae saecula duo carmine descripta is kifejezi, hazájában a legutóbbi két viharos évszázad során (1501—1700) lezajlott történelmi eseményeket adta elő verses feldolgozásban. E 93 lapra terjedő munka 1702-es impresszummal 1703-ban jelent meg. Ajánlása külön-külön két magasrangú császári tisztségviselőnek szól. Közülük az első Johann Josef Herberstein gróf volt, az egykori károly városi főkapitány, aki ellen a zenggi polgárság az 1681 -i soproni országgyűlésen éppen Ritter által tett panaszt, és akinek hatalmaskodását megakadályozandó, a diéta egy külön törvénycikket alkotott. Ebben az időben azonban, úgy látszik, a grófot — aki már a grazi haditanács alelnöke volt — szerzőnk már patrónusának tekintette. A másik megtisztelt notabilitás a fentebb elmondottakból hasonlóképpen ismert Luigi Ferdinand Marsigli császári tábornok volt, annak idején a török—horvát határt a karlócai béke értelmében kijelölő bizottság osztrák legátusa. A két ajánlás között foglalt helyet maga a mű, amely ugyancsak két részre tagolódott: egy-egy külön ének szólt a horvátoknak a 16., illetve a 17. században a törökök ellen vívott hősi harcairól. A könyvecske végén három, nyilván Ritter felkérésére készült, hozzá intézett dicsvers foglalt helyet: egy Petar Cernkovich választott boszniai püspök, zágrábi kanonoktól, egy másik Franjo Josip Vernitstől, szintén zágrábi kanonoktól, egy harmadik pedig Franjo Krally horvát nemestől. Mindezek nyilván a Znika kanonok által keltett bizalmatlanság eloszlatására voltak szánva.123 E krónikás művecske valószínűleg meg is tette a hatását: mind a nemesség, mind a papság — amely a 16—17. században még maga is militáns elem volt — minden bizonnyal jónéven vette, hogy valaki a félelmetes oszmán hatalom ellen több mint hat nemzedéken át kifejtett, valóban hősi erőfeszítéseit a jelen és a jövő számára költeményben megénekelte. De figyelmet kelthetett a művelt rétegek körében még az is, hogy Ritter ugyanitt a latin szövegben bőven előforduló horvát névszók írásában új gyakorlatot kezdeményezett. Itt alkalmazta először az általa illírnek nevezett ortográfiát, vagyis azoknak a horvát hangoknak kifejezésére, amelyek a latinban nem fordulnak elő, sajátos jelöléseket használt.124 Hogy az uralkodótól nyert fontos feladatát, azt a levéltári kutatást, amellyel a Magyar Koronának Dalmáciára (és Boszniára) való történeti jogát kellett volna bizonyítania, mennyire volt képes teljesíteni, s hogy idevágólag milyen jelentést tett, 122 Klaic, Ritter 181. str. 121 Uo. 181—187. str. — RMK II. k. 2195. sz. 124 Klaic, Ritter 155. str.
