Századok – 1986
Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI
MAGYAR—HORVÁT VISZONY A 17—18. SZÁZAD FORDULÓJÁN 985 intézményeknél, amikor Ritter királyi megbízólevéllel a kezében szabad kutatás végett bebocsátást kért a levéltárakba. Megütköztek ezen annál is inkább, mivel Bécsben való hosszú tartózkodása miatt, iránta már hazaérkezése előtt is, bizalmatlansággal, sőt gyanakvással viseltettek. Attól tartottak, hogy valamiféle, a horvát királyság (Kraljevina Hrvatska) érdekeit sértő feladatra vállalkozott. Ennek a feltevésnek az 1701 augusztusában tartott varasdi saborban Ivan Znika zágrábi kanonok expressis verbis is kifejezést adott. S amikor kiderült, hogy Ritter milyen küldetésben kíván eljárni, a főpapság és főnemesség jó része igazolva látta a vele szemben felmerült gyanút. Voltak ugyan helyek, ahol a király delegátusát nem merték elutasítani, de voltak olyanok is, ahol turpis causá-tói tartva, megtagadták a levéltárba való bebocsátását. így járt el a zágrábi káptalan is. Itt Znika kanonok kereken visszautasította a nála jelentkező Rittert.119 Egy lelkes hazafinak, akitől mi sem állt távolabb, mint a horvát érdekek elárulása, aki éppen ellenkezőleg, széles körű irodalmi munkásságával eddigelé mindenkor a horvát nemzeti öntudatot, a horvát kultúrát és egy Nagy-Horvátország életre hívásának eszméjét szolgálta — ugyancsak nehéz lehetett ezt az országszerte elterjedt megszégyenítő véleményt elviselni. Minden bizonnyal ezért szánta el magát Ritter arra, hogy „pánillír" — voltaképpen pánszláv — címeres könyvét a horvát nemzetnek ajánlva újra kinyomassa és közrebocsássa. 1702-ben a zágrábi nyomda kiadványaként Stemmatographiae Illyricanae liber primus cím alatt csakugyan másodszor is megjelent a címertár.120 Ez az új, javítottnak és bővítettnek jelzett kiadás azonban többé nem Bucellini kancellárnak volt ajánlva, hanem ,,Inclytis totius Croatiae statibus et ordinibus, patriae patribus civibusque piis fortibus amantissimis", vagyis a horvát karoknak és rendeknek. A szerző ezzel nyilván egy gesztust kívánt tenni honfitársai felé, de egyszersmind (s ez volt a fődolog) demonstrálni is akarta előttük, hogy bécsi tartózkodása idején nem valami nemzetellenes ügyben, hanem igenis Illyricum, a jövőbeli Nagy-Horvátország érdekében tevékenykedett. Bizonyosan úgy vélte, hogy így egyszeriben eloszlathatja a vele szemben támadt bizalmatlanságot, gyanút. A negyedrét alakú, IV -I- 81 lapra terjedő könyvecske tartalmilag, szerkezetileg alig különbözött az első kiadástól. A másfél oldalnyi prózában megírt előszót nyomban a címerképek követték, alattuk a négysoros versikékkel; ezután a heraldikai magyarázatok (Declarationes stemmatum) következtek, végül pedig Ivan Zakmardynak (fi667) Horvátország volt királyi protonotariusának, filozófiai doktornak egy Szlavóniát és Horvátországot dicsőítő költeménye állt.121 Ám Ritternek tapasztalnia kellett, hogy kiadványa nem keltett olyan hatást, miként remélte. Az 1702 decemberében Varasdon összegyűlt saborban Znika kanonok ismét támadást intézett ellene, ami fölöttéb kellemetlen lehetett számára. De lehettek 1,9 Uo. 170—171. str. 120 Uo. 175. str. — RMK II. k. 2143. sz. és III. к. 3238. sz. 121 RMK II, k. 2143. sz.
