Századok – 1986
Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI
MAGYAR HORVÁT VISZONY A 17 18. SZÁZAD FORDULÓJÁN 979 nak, az új Illyricumnak is majdan ezzel a felségjelvénnyel kell élnie. E felvázolt „impérium" jövőbeni közjogi állásáról — tekintettel a hetedfél évszázad óta fennálló magyar—horvát unióra — nyíltan szólni persze nem lehetett. Vonatkozó titkos elképzelését — úgy lehet — csak a legbelső udvari körök előtt szándékozott feltárni. Az alkalom erre elég gyorsan elérkezett. Amikor szóban forgó prodromusa címlapján a császár nevének feltüntetésével megjelent, s eljutott a vezető osztrák udvari méltóságok kezéhez, Bécsben csakugyan felfigyeltek. 2. 1700 decemberében a Magyar Kancellária az uralkodó nevében felszólította Rittert, mint Lika-Krbava zsupa címzetes alispánját: jelenjék meg Bécsben őfelsége szolgálatára.11 0 A császárvárosba érkezőt a magyar kancellária Graf Julius Friedrich Bucellini osztrák udvari főkancellárhoz utasította. Ettől a nagyúrtól — miként előre sejthette — azt a titkos megbízatást kapta, készítsen a császár-király számára egy emlékiratot, s ebben a történelmi határok feltüntetésével, fejtse ki részletesen őfelségének Dalmáciára és Boszniára, mint a horvát királyság integráns részeire, egyszersmint a Magyar Korona tartozékaira való jogát.111 a) Megbízatásának Ritter lehető gyorsan eleget tett: 1701 májusában Regia Illyriorum Croatia sive Croatia rediviva cím alatt egy 47 levélre terjedő kéziratos memorandumot nyújtott be az osztrák kancelláriába. Benne anélkül, hogy a Magyar Korona jogával foglalkozott volna — mint már előző müveiben is tette —elhitető erővel igyekezett kimutatni, hogy Dalmácia sohasem volt önálló ország, csupán földrajzi fogalomnak tekinthető. Ez a tévhit — írta — csak Johannes Luciusnak 1666-ban megjelent tendenciózus müve (De regno Dalmatiae et Croatiae ) nyomán vert gyökeret a politikai köztudatban. Dalmácia a történelem folyamán bizonyíthatóan mindenkor Horvátország szerves részét alkotta. Az illírek országának határait ui. — így folytatta — a római korban nyugaton-északnyugaton Itália és Noricum, keletendélkeleten Moesia inferior és Macedonia, délen-délnyugaton az Adria, északon pedig a Duna alkotta. Később e határok által körülzárt terület két részre oszlott: Croatia rubeára és Croatia albáxa. Előbbi Szerbiát és Rasciát foglalta magában, utóbbi pedig Rámát és Boszniát. Ezek hát azok a tartományok, s magától értetődően az ún. Dalmácia is — vonta le következtetését Ritter —, amelyekre a császárnak, mint a legrégibb horvát királyok örökösének, elvitathatatlan joga van. Mindez együttvéve osztatlanul alkotja az integer Horvátországot, amiből az is következik, hogy a felség uralkodói címei sorában a hagyományos ,,Rex Croatiae, Dalmatiae, Slavoniae, Ramae et Serbiae" helyett elegendő lenne ,,Rex totius Croatiae"-t írni.112 1.0 Klaic. Ritter 146—147. str. 1.1 Uo. 148. str. 112 Uo. 156—158. str. — Autográf példánya SK R. 3540. — Az ókori Illyricum kiterjedéséről 1. Pauly—Wissova: Realencyclopädie der klassischen Altertumswissenschaft. IX/1. Bd. Suttgart, 1914. 1085—1088. Sp. —Újabban Der kleine Pauly. Lexikon der Antike. II. Bd. 1367—1369. Sp. Stuttgart, 1963. — Továbbá Enc. Jug. 4. sv. 328—334. str. — Nálunk Peez, i. m. I. k. 970—971. 1. 6 Századok 1986/5—6
