Századok – 1986

Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI

974 BERLÁSZ JENŐ kancellár, Mattyasovszky László nyitrai püspök, magyar udvari kancellár és Rákóczi Ferenc Sáros megye főispánja, később a magyar szabadságharc vezére. Végül a liber sextus verseivel Ritter öt magyar vagy magyar nevü urat köszöntött: gróf Apor István erdélyi kincstárnokot, Babocsay János zágrábi kanonokot, megint herceg Eszterházy Pál nádort, Koós János zágrábi kanonokot és ismét Mattyasovszky László nyitrai püspököt, magyar udvari kancellárt. íme, a fejedelmi patrónusok s egyéb egyházi és világi főrangú pártfogók és jóakarók széles köre! Valóban csodálatos, hogy Ritter okulva a Zrínyi—Frangepán— Nádasdy tragédiából, milyen tudatosan és józan számítással orientálódott az udvari politika irányába, s válogatta meg azokat a személyeket, akiknek figyelmét magára fel akarta hívni, vagy akiktől valamiféle személyes vagy közügyben támogatást, segítséget várt. * • * Úgy tűnik, példátlan esetről van szó. A magyar és valószínűleg a szomszédos népek történetében sem fordult elő e korban olyan író-tudós személy, akinek eszébe jutott volna, mi mindent lehet a barokk udvari vagy úri világban elérni ügyesen szerkesztett dicshimnuszokkal, magasztaló versekkel, ódákkal, carmenekkel, vagy akár csak játékos anagrammákkal is. Ritter Leopold császártól nemcsak poéta laureatus címet, de jelentős társadalmi emelkedést kifejező aranysarkantyús lovagi rangot is nyert. S nem volt kisebb jelentőségű az a siker sem, amelyet a bécsi udvar osztrák, cseh tisztségviselőinél elért: megnyíltak számára az ajtók a legmagasabb hivatalokban is. És versei révén került abba a helyzetbe, hogy horvát—magyar politikai kérdésekben is nyilatkozhatott: bizalmas szakértő tanácsadója lett a bécsi kormány vezető személyiségeinek, noha formálisan még nem tartozott az udvari consiliariusok státusába. Neve és úgy lehet, személye ismertté vált a Thököly-féle mozgalommal szembe helyezkedő magyar államférfiak és egyháznagyok előtt éppen úgy, mint a közvéleményt befolyásoló legrangosabb, leghatalmasabb katolikus főnemesi családok tagjai előtt. A Laurus auxiliatoribus Ungariae című verseskötetek szerzőjét a magyar előkelőségek joggal úgy tekinthették, mint aki az ő nevükben, ő helyettük rótta le az ország háláját a felszabadító háborúkban segítséget nyújtó nyugati uralkodóknak, nemzeteknek. Azt gondolhatták, hogy a magyar—horvát testvériségnek, lelkipolitikai egységnek igaz képviselője szólalt meg benne. Saját nemzetének, a horvátságnak nagyjai pedig benne évtizedeken át legműveltebb honfitársukat tisztelték, becsülték, akinek szolgálatára a bán és a sabor mindenkor számíthatott. Az évszázad utolsó két évében, 1699-ben és 1700-ban Ritterre olyan nagy jelentőségű politikai szerep várt, amilyenben eddigi élete során még nem volt része — s amely alkalmat adott neki illír eszméje politikai jelentőségének kifejtésére és bécsi udvari körökkel való megismertetésre.