Századok – 1985
Folyóiratszemle - Wegner-Korfes Sigrid: Graf von der Schulenberg – az 1944. július 20. összeesküvés résztvevője. A fasiszta Németország moszkvai követének külpolitikai koncepciójához III/876
876 FOLYÓIRATSZEMLE 876 a gazdaságpolitikában kereste, egyre nagyobb befolyásra tett szert az a Reichswehr, amelynek vezetése a katonai korlátozások felszámolását állította követelései középpontjába. A szövetséges katonai ellenőrző bizottság 1927-ben kieszközölt kivonása ugyan még Stresemann utolsó nagy sikereként könyvelhető el, a lépés azonban már egy szándékaitól távol eső program, a katonai újrafelfegyverkezés érvényrejuttatását készítette elő. Mindez pedig jó alapul szolgált a gazdasági válság kirobbanásával kezdődő harmadik szakasz, a nagyhatalmi státus helyreállítását célzó politikai offenzíva megindításához. A nemzetközi rend alapjait megrendítő válságban az új kancellár, Brüning a stresemanni elképzeléseken messze túlmutató célok realizálhatóságának esélyeit vélte felismerni. Megfelelő természeti életteret követelve Németországnak, elutasította a Briand-tervet, s a korábbi közép-európai birodalmi terveket idéző német—osztrák vámunió megteremtését szorgalmazta (ezt viszont a hágai nemzetközi bíróság vétója hiúsította meg). Az 1932 tavaszán megnyitott leszerelési konferencián továbbra is a jóvátételi kérdésekre összpontosítva igyekezett a népjogi, morális egyenjogúsítást kivívni. Utódja, a június 1-én hivatalba lépett Papén azonban már egyértelműen az újrafelfegyverkezésre helyezte koncepciója súlypontját, s a december 11-i genfi öthatalmi nyilatkozattal sikerült is kimondatnia Németország katonai egyenjogúságát, mindezzel igen kedvező feltételeket teremtve a harmadik birodalom offenzív revanspolitikájához. (Historische Zeitschrift 1983 Band 237. 597—621.) E. G. SIGRID WEGNER-KORFES GRAF VON DER SCHULENBURG — AZ 1944. JÚLIUS 20-1 ÖSSZEESKÜVÉS RÉSZTVEVŐJE. A FASISZTA NÉMETORSZÁG MOSZKVAI KÖVETÉNEK KÜLPOLITIKAI KONCEPCIÓJÁHOZ Kurt Hager az NSZEP KB 1983 decemberi társadalomtudományi konferenciáján megállapította: előfordulhat, „hogy a kizsákmányoló osztályok egyes képviselői, anélkül hogy osztálymeghatározottságú látásmódjukat meghaladnák, képesek tájékozódásukat a realitások talaján megőrizni, ill. azt keserú kerülőutakon kialakítani". Ilyen típusú politikusnak tartja a szerző Friedrich Werner von der Schulenburgot, s a gróf 1934—44 közötti külpolitikai célkitűzéseinek elemzésével próbálja megragadni azokat a motívumokat, melyek Hitler-ellenes fellépéséhez elvezették. A tanulmány bevezető része Schulenburg 1934 előtti politikai pályáját vázolja. Megtudhatjuk, hogy a wilhelmi Németország politikai-szellemi örökségét magával hozva, az első világháború alatt több közelkeleti országban tevékenykedett konzulként, majd 1922-től teheráni követként került kapcsolatba a szovjet külpolitikával. Ezekben az években rendszeresen megfordult Moszkvában, és bizalmas együttműködést alakított ki Ulrich Brockdorff-Ratzauval, a Rapalló-politika következetes hívével. Hitler hatalomra jutása idején bukaresti követként szolgált; 1934-ben belépett az NSDAP-ba, majd június 16-án kezébe vette rendkívüli teljhatalommal felruházott moszkvai nagyköveti kinevezését. Bár Ribbentrop és környezete azzal a nem titkolt szándékkal döntött Schulenburg mellett, hogy személyében önálló véleménnyel, kialakult alapelvekkel nem rendelkező, s ezáltal könnyen irányítható politikust állítanak szolgálatukba, Korfes elemzései — melyek a nagykövet jelentései, memorandumai, előadásai alapján készültek — cáfolják ezt a feltételezést. Mert bár Schulenburg antibolsevizmusa s az 1914 előtti Németország helyreállítására irányuló törekvései találkoztak a berlini vezetés elképzeléseivel, mindezt a Szovjetunióval való konfrontáció kiküszöbölésével kívánta elérni. Sőt, éppen a Szovjetunióval kialakítandó békés kapcsolatban kereste egy revízió, s általában a német külpolitika sikereinek előfeltételeit. Felelősséggel gondolkodó munkatársaival egyetemben fenntartásokkal vette tudomásul Csehszlovákia elfoglalását, és ismételten óvott a Szovjetunió megtámadásától. Jelentős szerepet játszott a szovjet—német gazdasági szerződés 1939-es megújításában, amely német gépek és hitelek fdlyósításával alapvetően hozzájárult a harmadik 5-éves terv ipari programjának teljesítéséhez. Ugyancsak sürgette a politikai
