Századok – 1985
Folyóiratszemle - Bihl Wolfdieter: Ausztria–Magyarország és az Oszmán Birodalom kapcsolatai az I. világháború idején III/874
874 FOLYÓIRATSZEMLE 874 BIHL, WOLFDIETER AUSZTRIA—MAGYARORSZÁG ÉS AZ OSZMÁN BIRODALOM KAPCSOLATAI AZ I. VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN Az 1914—18 közötti időszakban az Osztrák—Magyar Monarchia Németországgal egyenlő befolyás, egyfajta kondominium kialakítására törekedett. Több területen ütköztek Bécs és Berlin érdekei. Különösen a török haderő szétszőrását helytelenítették a Monarchiában. Az osztrák—magyar diplomaták éppen a Törökország miatti orosz—angol érdekellentétektől várták az antant egységének lazulását. Csak a központi török területeket (Anatólia, Trácia, Észak-Mezopotámia), s főleg a tengerszorosokat tartották feltétlenül megőrzendőknek. A törökök viszont éppen területi integritásukat kívánták biztosítani a német és osztrák— magyar szövetséggel. A török—bolgár területi viták (főleg Trácia körül) sem erősítették a központi hatalmak egységét. A német és osztrák—magyar hadvezetés a pániszlám propagandától, a szultán által meghirdetett dzsihádtól várta az antanthatalmak ázsiai és afrikai pozícióinak gyengítését. A „szent háború" azonban nem teljesítette a hozzá fűzött várakozásokat. A Törökországból érkező nyersanyagszállítmányok s az oda irányuló fegyverszállítás szempontjából döntő fontosságú volt Szerbia lerohanása. Ennek sikere után nyílt meg a „Balkán-út", a Berlin—Bécs— Budapest—Szófia—Konstantinápoly vasútvonal. Az összeköttetés nemcsak a hadi és a gazdasági, hanem a kulturális kapcsolatokat is segítette. Német filmeket vetítettek Konstantinápoly filmszínházaiban és kávéházaiban, s a bécsi operett is megjelent. Mivel nök az esti előadásokat nem láthatták, nekik és a gyermekeknek külön délutáni előadásokat szerveztek. Megkedvelték a Boszporusz partján az osztrák katonazenét s a legújabb bécsi divatot is. Természetesen valamennyi rendezvény mögött ott volt az osztrák—magyar katonai megbízott propagandafőnöke. A török kormány a kapitulációk felmondásakor ügyes húzással szabadulni igyekezett valamennyi ' európai hatalom különleges törökországi jogaitól. A német és osztrák—magyar demarsra — melyben csak az antanthatalmak vonatkozásában fogadták el a különjogok felmondását — a törökök kitérően válaszoltak. A Monarchia igyekezett a keresztények, főleg a latin szertartású keresztények protektorátusának átvételére, Franciaország kiszorulása után. A török kormány azonban inkább a Vatikánnal törekedett kapcsolatok kialakítására, minthogy egy újabb nagyhatalom pozícióit erősítse határain belül. A Monarchián belül különösen Magyarország törekedett aktív törökországi politikára. Erre ideológiai segédeszköz is volt: a turanizmus. Magyarország különböző segélyakciókkal igyekezett a magyar—török kapcsolatokat erősíteni: 1916-ig 100 török hallgató látogathatta ingyenesen a magyar mezőgazdasági iskolákat. Törökországi szakiskolákban és a konstantinápolyi egyetemen magyar oktatók működtek, s a török fővárosban magyar tudományos intézet létesült. Törökország hadbalépését lelkesen ünnepelték Magyarországon. A Függetlenségi Párt vezére, Károlyi Mihály viszont 1916-os konstantinápolyi látogatása után nagyobb józanságra intette pártja tagjait Törökország megítélésekor. Az örmény kérdésben a központi hatalmak igen óvatosan léptek fel, s a fennmaradt iratok hangvételéből kiderül, hogy a török álláspontot fogadták el. Az osztrák—magyar nagykövet még német kollégájánál is jobban kímélte a törökök érzékenységét: csak szóbeli tiltakozásokat terjesztett be a túlkapások ellen. Az osztrák egyházi vezetők kezdeményezését közös német—osztrák—magyar fellépésre Csernoch bíboros, Magyarország kormányzója elutasított. A háború utolsó évében a kaukázusi kérdés foglalta el a fő helyet: a függetlenné váló államokat, vagy a török hódító terveket támogassák? Végúl is egy misszió kiküldésével de facto elismerték Grúziát — de a de jure elismeréssel Németország és Oroszország hozzájárulásáig vámi kívántak. Nem lépett önálló útra az osztrák—magyar diplomácia a bakui olajmezők kihasználásának ügyében sem: nem tudták felemelni a Monarchiának járó kvótát. (österreichische Osthefte 1982. 1. 33—52.) H. У.
