Századok – 1985
Folyóiratszemle - Hofmeister Herbert: Az iparosodás szempontjai az Osztrák–Magyar Monarchiában III/872
872 FOLYÓIRATSZEMLE 872 parasztok voltak. A 19. század első felében javult az egészségügyi ellátás, szabályozták a szolgálati időt (15—20 év), s így háborús időkben is „csupán" a besorozottak 55—60 százaléka pusztult el. Békeidőben 40 százalék körül mozgott ez az érték. A 19. század első felében így mintegy 2 millió katona térhetett vissza a civil életbe, szabad parasztként. 50 százalékuk a magánföldesúri parasztok számát és arányát csökkentette. A fentiekben felsorolt tényezők mellett Kabuzan szerint is a demográfiai trend lassulása okozta elsősorban a magánföldesúri parasztok arányának csökkenését. Mint kimutatja, 1816—1835 között a cári birodalom összlakossága csaknem 30 százalékkal nőtt, míg a magánföldesúri jobbágyok esetében a növekedés csak 20 százalékos volt. Az 1835—58 közötti 10 százalékos népességnövekedés a vizsgált paraszti kategória esetében alig haladta meg az 5 százalékot. Megítélése szerint a folyamatok hátterében látnunk kell, hogy a^nagánföldesún parasztok zöme a belső orosz területeken élt, ahol viszonylagosan nagyobb volt a porta-sűrűség, kevesebb föld jutott egy parasztcsaládra, gyengébb volt a városiasodás, súlyosabbak voltak a feudális terhek. Mindezek együttvéve az életszínvonl, az életkörülmények romlásához, a demográfiai trend lanyhulásához, s ezáltal a magánföldesúri parasztok arányának csökkenéséhez vezettek. Ezzel szemben az ország nyugati, déli, keleti peremein viszonylag kevesebb magánföldesúri jobbágy élt, az állami parasztok voltak túlsúlyban. Mérsékeltebbek voltak a feudális terhek, kedvezőbbek a gazdálkodás feltételei. Viszonylag nagyobb telkek álltak a parasztok rendelkezésére, magasabb volt az életszínvonal, ami kedvezően hatott a természetes szaporulat alakulására. Egyházi források alanián mutatia ki szerzőnk, hosv míg 1000 halálozásra a Központi Iparvidéken, Belorussziában, Észak-Ukrajnában 110—130 újszülött jutott, addig Új-Oroszországban, az Alsó-Volga vidéken, illetve az Uraitól délre eső körzetekben 150— 170 volt ez a mutató. Pontatlanságuk ellenére is sokatmondóak ezek az adatok. I. D. Kovalcsenko következtetéseivel összhangban a szerző is rámutat a feudális kizsákmányolás fokozódásának a magánföldesúri parasztok életszínvonalára gyakorolt kedvezőtlen hatására, ami a természetes szaporulatot is csökkentette. Felhívja ugyanakkor a figyelmet a kétlakiság, a férfilakosság iparba, városba áramlásának ellentmondásos következményeire. Egyrészt a feudalizmus bomlásának jeleként progresszív gazdasági-társadalmi folyamatról van szó. Másrészt viszont a kétlaki családok kedvezőtlen szociális helyzete, életképtelen gazdálkodása negatív hatással volt a népszaporulatra, rontotta ezeknek a gazdaságoknak a munkaerő-helyzetét, s ezáltal is a mezőgazdasági termelés stagnálásához vezetett. Végeredményben a rendelkezésre álló források komplex felhasználásával, összehasonlító, kritikai elemzésével Kabuzan cikke a korábbiaknál meggyőzőbb, árnyaltabb képet nyújt egy fontos társadalmi folyamat alakulásáról, a determináns faktorok szerepéről. (Isztorija SzSzSzR. 1982. 3. szám 67—85. I.) M HOFMEISTER, HERBERT AZ IPAROSODÁS JOGI SZEMPONTJAI AZ OSZTRÁK—MAGYAR MONARCHIÁBAN Az iparosodás folyamata mélyreható változásokat idézett elő a jogalkotásban is. Főleg a polgári jog, a kereskedelmi és társasági jog, a védjegy- és mintavédelmi jog és a szabadalmi jog területén, valamint az államigazgatási jog számos szférájában, melyek közül elsősorban az ipari jog említendő a maga számos ágazatával. Külön figyelmet érdemel a munkajog és a társadalombiztosítási jog, melynek csírái már a preindusztriális társadalomban kialakultak, de csak az ipari fejlődés korszakában nyerte el modern formáját. Az Osztrák—Magyar Monarchia a neoabszolutista korszak végétől nem képezett egységes jogterületet, de éppen az ipari fejlődéssel összefüggő jogi szférában a koordinált eljárás komoly ösztönzői jelentkeztek.
