Századok – 1985
Történeti irodalom - Graybon Gail: Women Workers in the First World War. The British Experience (Ism.: Jemnitz János) III/862
862 TÖRTÉNETI IRODALOM 862 GAIL BRA YBON WOMEN WORKERS IN THE FIRST WORLD WAR. THE BRITISH EXPERIENCE Crom Helm. London, 1981. 244 1. NŐMUNKÁSOK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN. AZ ANGOL TAPASZTALATOK Jó néhány éve megfigyelhető jelenség, hogy a női emancipáció új hullámaként alapos történeti tanulmányok jelennek meg, s ezek egy része éppen azt a történeti korszakot tűzi rendkívül kritikusan tollhegyre, amikor oly sok minden változott, amikor a nőknek a hátországban oly sokat kellett vállalniuk, amikor a valóságban és a papíron is sok régi tabu dőlt meg, amikor a háború kritikus óráiban elhangzottak a nagy ígéretek — vagyis amikor ténylegesen valami új született. Az Írások azonban nemcsak a tényleges változásokat mutatják ki, hanem ezek korlátait és az igen nagy ellenállást is. Vagyis a tételt megfordítva — a „haragos szerzők", mintegy abból kiindulva, hogy ez az egyenlőség napjainkban is mennyire távol áll a valóságtól, azt is vizsgálják, hogy ebben a nyitó és robbanó periódusban a gondolatokban, szándékokban — s azután a valóságban — milyen korlátai voltak a női emancipáció folyamatának. A jelen írás kétségtelenül ilyen szellemben íródott, nagy és széles körű forrásanyag alapján. A szerző felhasználta a korabeli könyvek és sajtó mellett a kormányjelentéseket és a különféle kormánybizottságok kiadott anyagait. Ami pedig a szerző felfogását illeti, már a bevezetőjében leszögezi „ugyanolyan mértékben vagyok szocialista, mint feminista", s mindezt azért is hangsúlyozza, mert noha a tőkések és a tökésekkel tartó kormány ellenállását kimutatja, bírálja — de ezt mégis szinte „természetesnek" tartja. Annál fájdalmasabbnak látja a nők kétszeres kizsákmányolását, tehertételét, hiszen nemcsak otthon vár rájuk a többletmunka, hanem munkahelyi alkalmazásuk a férfi dolgozók, sőt sok helyütt a szakszervezetek ellenállásába ütközött. Gail Braybon ennek ellentéte, nem lírai megelevenítésre törekszik, s olykor éppen azért idéz fel egykori 1914—1915-ös sajtónyilatkozatokat, emlékezetessé vált sorokat arról, hogy a „lordok lányai" miként álltak munkába hadiüzemekben, s miként tűntek el így az osztályellentétek, hogy e „hazafias frázisokat" szembesítse a valósággal. Braybon könyve első fejezetében történeti hátteret nyújt arról, hogy miként alakult a nők aránya az ipari munkások körében, ugyanis a szerző nem általában a nők emancipációjával, s nem a középosztálybeli, illetőleg értelmiségi nők, hanem kifejezetten az iparban foglalkoztatott nőmunkások helyzetével kíván foglalkozni. A háborús korszak legelején — 1914 őszén — nem volt igény női munkára, sőt nagy számban bocsátottak el munkásokat. Az összes iparban alkalmazott nők 44% maradt munka nélkül. A Munkáspárt és a szakszervezetek, valamint ismert szocialista nővezetők (Mary Macarthur, Margaret Bondfield, Marion Phillips és Sylvia Pankhurst) különféle segély-szövetkezetek felállításával kísérleteztek, hogy ezt a munkanélküliséget enyhítsék. A kormányzat csak valamivel később, 1914 telén, 1915 tavaszán mozdult meg ez ügyben, s készített elő új törvénytervezeteket a nők munkába állítására. Kiderült, hogy a termelés pánikszerű visszafogására és elbocsátásokra nem volt ok. 1915 tavaszáig azonban a nők elsősorban a már hagyományosan ismert munkahelyekre (pl. a textilipar) áramlottak vissza. Ugyanakkor még 1915 folyamán megkezdődött a nők előretörése a hivatalokban, a közlekedésben. 1915-ben ennek ellenére még tekintélyes maradt a munkanélküli nők aránya — s mint Braybon aláhúzza, igazi fordulat csak azután következett be, hogy a kormányzat és a szakszervezetek között megszületett a megállapodás a férfi szakmunkások helyettesítésének feltételeiről, illetve arról, hogy ez a helyettesítés eleve csak ideiglenes, a háború idejére szóló lehet, s azt követően „automatikusan" visszaállnak a férfi munkások (szakmunkások) szerzett jogai. Az adott történeti pillanatban ez volt a feltétele annak, hogy a nők tömegesen munkába állíthatók legyenek. E folyamat 1915 nyarától 1917-ig tartott. Jellemző, hogy míg 1915 tavaszán még női munkanélküliség volt, 1916-ban már a hagyományosan alapvetően női textiliparban női munkaerőhiány lépett fel, minthogy a nők a textiliparból átmentek a jobban fizetett iparágakba — nem utolsósorban a fém-, s ezen belül a
