Századok – 1985

Történeti irodalom - Diószegi István: A magyar külpolitika útjai (Ism.: Niederhauser Emil) III/857

TÖRTÉNETI IRODALOM 857 uralkodó osztályainak sem. Egyre többen követeltek olyan külpolitikát, amely összhangban áll gazdasági érdekeikkel. Mint az a végkövetkeztetésből is kitűnik, a szerző a külpolitikát a gazdasággal szoros összefüggésben vizsgálja. Munkájára általában jellemző a kérdések gazdasági szempontú megközelitése. A külpolitika vizsgálatát azonban nemcsak a gazdasággal, hanem a belpolitikával is szorosan összekapcsolja. Megállapítja, hogy a német külpolitika irányultsága a belpolitikai osztályuralomból következett, ezért a külpolitika elemzésénél gyakran a belpolitikából indul ki. A szerző munkájában — úgy tűnik — a gazdaság és a belpolitika túlhangsúlyozott a külpolitikához képest. Ez a mű arányain ismegmutatkozik. Ennek ellenére azonban Heinz Wolter munkája igen érdekes és újszerű kísérlet a könyv előszavában célul kitűzött szintézis megvalósítására. Könyve megírásához a szerző a bonni Politisches Archiv des Auswärtigen Amtes, a potsdami Zentrales Staatsarchiv, a merseburgi Zentrales Staatsarchiv, a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv és a moszkvai Archiv Vnesnej Politiki Rossii forrásanyagait, valamint számos publikált forrást és monográfiát használt fel. Kozári Mónika DIÓSZEGI ISTVÁN A MAGYAR KÜLPOLITIKA ÚTJAI. TANULMÁNYOK Budapest 1984. Gondolat, 419 I. Eléggé reménytelen, vagy legalábbis sok teret igénylő vállalkozás volna Diószegi István professzor új tanulmánykötetének részletes tartalmi ismertetése. A szerző, több mint két évtizede már a dualizmus-kori diplomáciatörténet külföldön is elismert szakértője, az 1970—80-as években megjelent tanulmányait és cikkeit válogatta össze ebben a kötetben. Három nagy kérdéskörbe rendezte el az anyagot. Az első, Andrássy címen legsajátosabb kutatási területének, az Osztrák—Magyar Monarchia 1870-es évekbeli külpolitikájának néhány kérdését vizsgálja meg, elsőrendűen persze a keleti válsággal kapcsolatban. A Magyar külpolitika — európai külpolitika c. második rész a török hódoltság korától Rákóczi külpolitikáján át az 1848-as forradalomig és a dualizmus koráig, sőt azon túl, az 1919-es békerendezésig és a két világháború közti külpolitikáig ölel fel számos témát, csakugyan mindig a magyar külpolitikai, vagy a külpolitikai elképzeléseket és lehetőségeket a széles európai távlatba beállítva. Történetírás címen pedig a diplomáciatörténet szakmájából kiindulva a történettudomány elvi, ismeretelméleti, módszertani kérdéseinek a felvetéséig jut el. Valóban széles tárgykör, tág látóhatár. Még műfaj szempontjából is nagy a változatosság, alapos kutatásokat összegező tanulmányoktól széles áttekintéseken keresztül egy-egy részkérdés kapcsán is súlyos kérdéseket feszegető kisebb cikkekig terjed a feldolgozás módszere. Jól megírt esszék és nem kevésbé jól, élvezetesen és gondolatébresztőén megírt szaktanulmányok s cikkek adják a kötet anyagát. Szembeötlő az egyik oldalon az újonnan feltárt forrásanyag mélysége, bécsi vagy moszkvai levéltárak iratai éppúgy szerepelnek benne bőségesen, mint magyar sajtó- vagy levéltári dokumentumok. A másik oldalon pedig a nemzetközi szakirodalom fölényes ismerete és értő elemzése. Diószegi a vérbeli történész, aki mindig még ismeretlen, feltáratlan anyagból építi fel messzemenő következtetéseit, poros iratok között búvárkodik, de szüntelenül odafigyel mások eredményeire is, a diplomáciatörténet klasszikus mestereit éppúgy ismeri, mint a legfrissebb esettanulmányokat. A szerző érdeklődése, mint már láthattuk, időben is messzire terjed, a korai újkortól a második világháborúig, európai távlattól pedig a hazai külpolitikai törekvésekig. Természetesen, a tengely, amely köré a tanulmányok többségükben elrendeződnek, a Monarchia, külpolitikája és ennek a külpolitikának belső előfeltételei, meghatározottságai. A külpolitika, a nemzetközi kapcsolatok a fő téma, de ezt Diószegi