Századok – 1985
Tanulmányok - Bellér Béla: Az osztrák–magyar viszony és a burgenlandi kérdés (1927–1929) I/42
AZ OSZTRÁK - MAGYAR VISZONY 1927-1929 73 A hűség próbája Az 1928. év vége felé Sopronra terelődött az ország figyelme. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter december 16-án Jelszavak és valóságok tusája címen cikket írt a Pesti Naplóba. Cikkének végén Sopronnal is foglalkozott. Ez adta az ösztönzést Thurner Mihálynak, Sopron polgármesterének, hogy az ország nyilvánossága elé tárja Sopron valóságos helyzetét, ugyancsak a Pesti Napló hasábjain. A népszavazás előtt — írja cikkében Thurner — mindenki Sopronnal foglalkozott. Se szeri, se száma nem volt az ígérgetéseknek: csak mentsétek meg Sopront, aztán mi majd gondoskodni fogunk azoknak a kötelékeknek a megerősítéséről, amelyek őt a hazához fűzik. Sopront sikerült megmenteni és egyben bebizonyítani annak az állításnak a hazugságát, hogy az idegen nyelvű állampolgárok elkívánkoztak Magyarországtól, mert ezer éven át elnyomta nemzetiségeit. Sopron polgárai Kisfaludy Károly intelmét követték: „Inkább szerencsétlennek lenni, mint hazaárulónak", és megmaradtak magyarnak. Elszakított testvéreik búsan néznek vissza rájuk. De Sopron is érzi a 200-nál több elszakított község hiányát. Míg az osztrák kormány városi rangra emelt három burgenlandi községet, Sopron városát az a veszély fenyegeti, hogy községgé züllik — hangoztatja az ellenséges propaganda. Hogy elkerülje ezt a sorsot, fejleszteni kell a gyáripart, az oktatást, és ki kell építeni a nyaralótelepet. Kapja meg Sopron az ország ötödik egyetemét, mert a tudományban nincs leszerelés, mint ezt a 70 milliós németség példája bizonyítja. A polgármester segélykiáltással fejezi be cikkét: „A vergődő, sebzett Sopron segítséget kér! A hűséges Sopron örök hálát ígér a nemzet segítségéért!"8 3 A polgármester vezércikke hitelesítette azt a gyászos és leverő képet, amit Lévai Jenő majd két hónappal korábban a „civitas fidelissimá"-ról, a leghűségesebb városról festett. A kitűnő publicista alig két héttel a Hűségkapu fölavatása után meg merte írni: Sopronban a kétfejű sassal díszített városkapu aljában felállították ugyan a Hüségkaput, de ez volt minden, amit a népszavazás óta a kormányok a város vonatkozásában tettek. Sopron közlekedési gondja ma is nyomasztó. A város ipara, kereskedelme, egész gazdasági élete pang. Hiába szeretne nyaralóvárossá fejlődni, nincs rá pénz! Pedig Sopron a Hűségkapuval és tetején a Habsburg kétfejű sassal ma is jelkép: a kuruc és a labanc, a magyarság és németség évszázados harcának jelképe. A harc a városért ma is folyik, csak nem tűzfegyverrel, hanem a kultúra fegyvereivel. „Az egyik oldalon — a nyugatin —jön be egy német színtársulat, a másikon — a keletin — Zilahy Lajost és társait fogadja Sopron polgármestere, a kitűnő Thurner Mihály."84 Milyen sajnálatos, hogy Lévai Jenőnek, ennek a nagy műveltségű írónak sem jutott eszébe az az egyszerű igazság, hogy ez a két nép és két kultúra a tragikus történelmi konfliktusok után nemcsak ellenségekként, hanem szövetségesekként is találkozhatnának egymással! 83 Thurner Mihály: Sopron! Pesti Napló 1928. dec. 23. 84 Lévai Jenő: Sopron sorsa. Magyarország 1928. okt. 30.
