Századok – 1985

Tanulmányok - Gunst Péter: A parasztság jövedelmi viszonyai az 1920–30-as években III/677

712 GLINST PÉTER ahol olykor több tucat cseléd család élt a még a 18. század folyamán, az allódiumok szervezése idején kialakult pusztákon. Munkaviszonyát, bérezésének formáját tekintve a cseléd egyformán cseléd volt, akár bizalmi állást, munkairányító szerepet töltött be az uradalom szervezetében, akár csupán közcseléd volt. A cselédeket általában éves szerződéssel alkalmazták, az év leteltével mondhatott fel a tulajdonos vagy a cseléd. Munkabérének ellenértékét elsősorban természetben kapta. Járt a cselédi munkaviszonnyal lakás, fűtés, valamint a szegődmény, másképpen kommenció, azaz a bér. Ennek csupán minimális része volt készpénz, a túlnyomó részét a természetbeni bér, vagyis a kenyér- és takarmánygabona, a tüzelő, az állattartási lehetőség s a szegődményföld tette ki. Ezek terén magától értetődően tetemes különbségek voltak a beosztás szerint, a cselédbérek tehát távolról sem voltak egyformák. Az alkalmaztatás jellege azonban azonos volt minden cselédnél, még azoknál az iparosoknál is, akiket a nagyobb uradalmak szerződtettek. Az uradalmi cselédek között a hierarchia élén az irányító szerepet betöltők, a majorosgazda, vagy pusztagazda, a magtáros,' a hajdú (kocsisgazda), az öregbéres vagy béresgazda, a csőszök, a tehenesgazda (csírásgazda), a pásztorok számadói, a csőszök, a kertészek, vincellérek, s természetesen a szegődményes iparosok álltak. Őket követték a közcselédek, a különféle kocsisok, fogatosok, gyalogbéresek, tehenészek stb. Az elnevezések vidékenként változtak, a beosztás jellege és a bérezési különbségek azonban nagyon finoman árnyalták ezt a világot. A bizalmi emberek, munkairányítók szegődményei jóval magasabbak voltak, mint a közönséges béresé, cselédeké. A fiatalabb, még nem családos férficselédek bére pedig alacsonyabb volt a családosokénál. A cselédbér természetesen családi bért jelentett, hiszen az egész család abból élt, de azért is, mert a bér egy jelentős része a család egész rendelkezésre álló munkaerejének rendszeres felhasználása nélkül nem volt realizálható (szegődményes föld, tehéntartás, sertéstartás stb.). Ugyanakkor a cselédcsaládok általában beépültek az uradalmak gazdasági rendjébe, sokszor a feleség, a nagyobb gyerekek pedig mindig dolgoztak az uradalom számára, napszámos munkát végezve, vagy a fiúgyerekek akár kisbéresként nyerve alkalmazást és vele természetesen az alkalmazásnak megfelelő természetbeni és pénzbeli fizetést. A cseléd családok helyzete, az a körülmény, hogy elszigetelt volt a település, ahol éltek, kötődésük a gazdasághoz és vele kiszolgáltatottságuk is hozta azt magával, hogy társadalmi állásukat, az önállóságot nélkülöző helyzetüket tekintve a paraszti társadalom mélypontját jelentették (már ti. a falusi gazdák szemében), az a körülmény viszont, hogy alkalmaztatásuk egész évre szólt, s sokszor a családok több tagja is közel volt a munkaalkalomhoz és részesült is benne, a legjobban fizetett, a legmagasabb életszínvonalon élő mezőgazdasági bérmunkásréteggé tette őket. Nemcsak a munkairányító, bizalmi állásban lévő „gazdákat", meg természetesen a szegődményes iparosokat, hanem a cselédtársadalom egészét. A szegődmény, vagy kommenció általában némi készpénzből, a család élelmezésére szolgáló kenyérgabonából, takarmánygabonából, tüzelőjárandóságból (vagy esetleg szabad fahasználatból), állattartási lehetőségből (tehén, sertés, és — a liba kivételével — baromfitartásból), vagy az ezt helyettesítő természetbeni juttatásból