Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
A „MUNKÁSKÉRDÉS" AZ 1850-1880-AS ÉVEKBEN 653 sztrájkokról és tüntetésekről is. S következtetéseket is levon belőlük a honi tennivalókra, bár természetes, hogy csak a jövőre vonatkozóan. „Nálunk — hála isten — még nincs munkáskérdés" — mondja. A jövőre nézve viszont fontosnak tartja a figyelmet, mert a trade-unionokban felfedezi a munkásoknak azt a társulati tevékenységét, amelyben az angol — s majd esetleg a magyar — munkások „békés ütőn és a társadalom veszélyeztetése nélkül" érhetnek el eredményeket.115 Ugyanő mintegy másfél évvel később a német fejlődést veszi szemügyre, s ezt fenyegetőnek ítéli. Riasztó képet fest a szociáldemokrácia előretöréséről, közli a választási eredményeket, parlamenti képviselők számát és ismerteti programjukat. Az angolok esetében le sem írta a „szocializmus" szót, itt ezt helyezi a középpontba, persze sajátos értelmezést adva neki. „A gyomorkérdés, vagy helyesebben a radikálisforradalmi izgatás nem harc egyik vagy másik államforma ellen, hanem olyan harc, melynek végcélja a fennálló társadalmi formák föltétlen negációja: a házasságot, örökjogot, tulajdont, a hazát akarja megsemmisíteni s az emberiségre a féktelenség káoszát hozni."116 Láttuk már és még látni fogjuk — hogy a liberalizmus és konzervativizmus e problémákra való reagálásában egy nagyon markánsan érvényesülő szabályszerűség van. A konzervatívok a munkásmozgalmak ellen lépnek fel határozottan, s a szocializmust szelidítgetik, formálgatják saját céljaik szerint, a liberálisok pedig — ha nem is örömmel — de megértést tanúsítanak a munkásmozgalmak iránt — főleg, ha nem politikaiak —, és igen ingerülten támadják a szocializmust mint elméletet. Nem hiszem, hogy ennek okait hosszasan kellene bizonygatni, hiszen ha belegondolunk, nyilvánvaló, hogy a liberalizmus számol a konfliktusokkal, és így rendszerébe beépíthetőnek tartja a munkás-tőkés konfliktust, míg viszont a konzervativizmus a harmóniát, a szigorú szabályozást kivánja, s a szocializmusokból — némelyikből joggal, de másokból kevésbé — ezt olvassa ki. így érthető, hogy a liberális számára a konzervativizmus és a szocializmus ha nem is egy tőről fakadónak, de egy irányba haladónak tűnik, amit persze alátámaszt az a kétségtelen tény, hogy mindkét áramlat valóban antiliberális (is), liberalizmuson persze társadalomszervezési elvet értve. Erre Szathmáry is felfigyel, s rögtön következtetéseket von le a hazai politikára. „Az itt közöltek tán némi tanulságul szolgálhatnak azokra nézve, akik amellett izgatnak, hogy nálunk is meghonosíttassék az általános választási jog. Ha nem is lehet nálunk tartani a gyomorkérdéstől, vagy szocializmus-, klerikalizmustól, de bizonyos, hogy valamint Németországban a szociáldemokrata és ultramontán intrazigensek malmára hajtotta a vizet az általános választási jog, úgy fogná nálunk is egész özönét felszínre hozni a nemzetiségi intrazigenseknek."117 1,5 1. m. 320. 114 Szathmáry György : A munkáspártok és az általános szavazati jog Németországban. Bp-i Sz. 1875. 8. k. 119. 1,7 I. m. 133.
