Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
A „MUNKÁSKÉRDÉS" AZ 1850-1880-AS ÉVEKBEN 647 végbemenő összecsapásokra is, ahol ha ekkor még nem is szerveződött meg egy „világnézeti" megalapozottságú antiliberális politikai erő, mégis megmutatkozott, hogy egy ilyen pártszerveződés nem lenne teljesen esélytelen.10 0 Azonban mind a politikában, mind a politikai gondolkodásban bizonytalanság uralkodott még. De egy lehetséges új konzervativizmus keretei alakulóban voltak, s itt az egyház mellett megjelentek már a pusztulástól fenyegetett kisipar képviselői, sőt, az ideológiák versenyében jelentkeztek tisztán szociálkonzervatív irányzatok is. Számunkra ezek annyiban érdekesek, amennyiben hivatkozási rendszerükben a munkásosztály, a szocializmus problematikája is ott volt. Kétségtelen, hogy az esetek többségében erre még nem került sor, s ha elszórtan mégis, akkor külföldi példák, ideológiák hatására. De mint lehetséges irány, a gyakorlati politikában is érzékelhetővé vált, ha másként nem, úgy, hogy agrárius alapon keresték a nagytőke, a gyáripar és azt támogató kormánypolitika elleni összefogás lehetőségét. A kismesterek és munkásaik összefogásának hirdetése minden bizonnyal ezek közé tartozik. Gaál Jenő a II. Országos Iparos Gyűlésen elmondott előadói beszédében félreérthetetlenül utal is erre: „Nekünk a gyáripar befolyása ellen kell védekeznünk, éspedig annál inkább, mert a mi kézműiparunk feláldozása által a belföldi munkásosztályt sem gyarapíthatnók."101 Ez az 1880-ban elmondott beszéd persze nem konzervatív irányzatú még a szó teljes értelmében, de a szándék: a kisipar, a kisipar munkásai, de még a birtokos parasztság összefogása a gyáriparral szemben kétségtelenül abba az irányba mutat. A megoldás még nem teljes. Az általa javasolt szövetkezés ugyan a konzervatívoknál is az egyik kulcskategória lesz, azonban Gaál célja itt nem az egész termelés átszervezése — nem is beszélve az állami kényszerszabályozásról —, hanem csak az érdekeltek összefogása, hogy állhassák a gyáripar által támasztott versenyt. Ez a köztes állapot szavakban is kifejeződik: „Az iparosok valódi barátai kívánhatják, hogy a hiányzó fegyelem ismét behozassék, kívánhatják a rend és a szabadság összhangjának helyreállítását, de nem kívánhatják azt, hogy a kor által meghaladott intézkedésekkel a józan haladás lehetetlenné tétessék, nem kívánhatják a valódi visszalépést, mert ezzel sem az erkölcsi, sem az anyagi világ bajait orvosolni nem sikerült még soha."10 2 Álláspontjának felemássága igazán a „munkáskérdés" kapcsán jelentkezik. Itt teljesen liberális elveket vall, s erre mi sem jellemzőbb, hogy egy Bastiat-idézettel tiltakozik az államsegély, a munkaviszonyokba való állami beavatkozás ellen. Itt Schultze-Delitzsch a minta, s a munkásoknak is az önsegélyt ajánlja, persze az iparosok vezetése alatt. A munkásoknak a munkaadókkal szembeni védelméről — legyen az akár állami, akár a munkások önvédelme — hallani sem akar. Az „elmélet" emberei ekkor is radikálisabbak. A nyolcvanas években már jelent meg olyan röpirat, amely a korporativ állam létrehozásában látja a megoldást, s 100 Lásd: Kubinszky Judit: Politikai antiszemitizmus Magyarországon. Bp. Kossuth, 1976. 101 Gaál Jenő: A szövetkezetekről. Előadói beszéd a II. Orsz. Iparos Gyűlésen. 1880. 11. 102 I. m. 7. 2*
