Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
A „MUNKÁSKÉRDÉS" AZ 1850-1880-AS ÉVEKBEN 615 változtatni akaró politikai-ideológiai küzdelmekbe. Ehhez nyilván hozzájárult a munkásmozgalom erősödése, a szociáldemokrácia térhódítása is. így a német szociálkonzervativizmus történetét a nácizmus alapjáról vizsgáló Wittrock keserűen állapíthatta meg, hogy a számára sokat ígérő kezdemények (Rodbertus, Hermann Wagener, Rudolf Mayer, Adolf Wagner, Albert Schäffle stb.) után a hetvenes években ezen áramlat a katedraszocializmusba torkollik, s ezen irányzat fő képviselői, Schmoller és Lujo Brentano kompromisszumot kötött a liberalizmussal, s az „igazi" szociálkonzervativizmus társadalmi eszméi a kor többi, a szervezett állami rend megteremtésére irányuló törekvései között rejtve maradtak. Ezért nem ad igazat Rankenak, aki úgy vélte, hogy már 1871 megadta a német választ 1789-re; az igazi válasz a jelenre (1939!) maradt — mondja.13 A szociálkonzervativizmus — amennyiben nemcsak azt értjük rajta, amit Wittrock, tehát csak azt, amiben a nemzetiszocializmust előlegezi meg — a hetvenes évektől kezdve kétségtelen az egyik legagresszívabb ideológiai jelenséggé vált főleg Németországban, de Európában máshol, így Magyarországon is. Teljes kifejlődése mutatja majd igazán, hogy mennyire új ez a konzervativizmus a század elejének feudális konzervativizmusához képest: ebben az áramlatban egyre inkább az imperializmusba forduló kapitalizmus burzsoáziájának strukturális magva, a monopolista burzsoázia játszotta a vezérszerepet, még akkor is, ha a kifejezésmódjában hozzásimult a nemesi-feudális hagyományhoz.14 Ezen ideológiai változások megint csak a társadalmi-politikai változások figyelembe vételével érthetők meg igazán. Nem véletlen, hogy mindaddig csupán az outsider szerepére kényszerül, míg maguk a társadalmi folyamatok nem tűzik napirendre a társadalom „refeudalizációját"1 5 , mint ahogy az sem, hogy ekkorra levetkőzi a „gyermekbetegségeit", s „szociális államnak" ugyan hirdeti, de szocialistának, akár „államszocialistának" már nem hiszi magát. Bár a szociálliberalizmus — ellentétben a szociálkonzervativizmussal — az 1890-es évekig a magyar politikai gondolkodásban nem jut jelentős szerephez, a szimmetria kedvéért mégis itt mutatjuk be, ugyancsak a jelzések szintjén maradva. Ez az áramlat éppúgy a tőkés társadalom gazdasági, társadalmi és politikai folyamatainak eszmei kifejeződése, amint a szocializmus és a szociálkonzervativizmus. Hasonlóan ezekhez, kifejlődése és terjedése ugyancsak a hetvenes évek válságjelenségeihez kötődik, bár doktrinális megfogalmazása későbbi fejlemény. Kiforrott elméletek alakjában inkább csak a 20. században jelenik meg, legteljesebben az ún. „jóléti társadalom"-ideológiák formáiban. Kétségtelen, hogy a liberalizmus ezen megújulása nehezebben követhető és jellemezhető. Itt ugyanis sokkal inkább a változásokat regisztráló — legitimáló 13 Willrock, G.: i. m. 220. 14 A szociál-konzervativizmus ezen fordulatát kitűnően elemzi — és ismerteti Szabó Miklós: A kontinentális Európa konzervatív ideológiája néhány új vonásának kialakulása a századfordulón c. tanulmánya. Történelmi Szemle, 1974. 3. sz. 15 A „refeudalizáció" értelmezéséhez lásd Habermas: i. m. 204—219. 2*
