Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
610 SCHLETT ISTVÁN problémája hirtelen csaknem teljesen eltűnt a politikai gondolkodást izgató kérdések közül, — az elméket — legalábbis a literátusokét — más dolgok foglalkoztatták. A gondolkodásban bekövetkező változás most is hűen követte a valóságban zajló változásokat. A válság utópiákat, kétségbeesést és reményt egyaránt keltő állapotát a konszolidáltság „realizmusa" váltotta fel; s erről az alapról nyilvánvalóan illúziónak bizonyultak a remények s a félelmek egyaránt. A társadalom újra megszülető stabilitását a társadalmi-politikai mozgalmak ellanyhulása, kifulladása is közvetítette az ideológiák, a politikai gondolkodás felé. Csakhamar bebizonyosodott, hogy a munkások és a „vörös republikánusok" — a radikálisok, demokraták, szocialisták, kommunisták — veresége nem pillanatnyi, hanem legalábbis egy történelmi korszakra szól. Az ipari fellendülés hatására Angliában eltűnik a néhány éve még nagy reményekre jogosító chartizmus, Franciaországban nem születik meg a júniusi vereség után a munkásság újraszerveződése, s a német munkásság mozgalma is visszajámborul korábbi gyenge egyleteibe. Maga a pauperizmus is veszített feltűnőségéből. A munkanélküliek egy részét a növekvő ipar vonja magába, sokszor persze nem a hazai, hanem a tengerentúli. A fellendüléssel együtt járó népességmozgás milliókat sodor át Amerikába, s köztük a munkásmozgalmak számos militánsát. Az a nyomás, ami az egyéni megoldások híján lévő munkások és munkanélküliek létéből következett, kétségtelenül csökkent; a munkások egy jelentős része a közösségi cselekvés formáitól az egyéni megoldások felé fordult, egyszerűen azért, mert most már nyílottak ilyen lehetőségek. Az ötvenes—hatvanas évek ipari fellendülése érzékelhetővé tette azt a korábban nem is sejtett, de azóta többször beigazolódott jelenséget, hogy a fellendülés időszakában a munkásságon belül csökken az osztály-megoldások, az osztálymozgalmak iránti affinitás. Hogy másként fejezzük ki magunkat, az ilyen korszakokban az osztállyá szerveződés folyamata lelassulhat, sőt visszaesések is lehetségesek.2 A munkások fenyegető mozgalmainak csendesedése, sőt a nyilvánosság szinteréről való eltűnése nyilvánvalóan magával hozta az e problémák iránti érdeklődés csökkenését Európa-szerte. Szemléletesen bizonyítja ezt Stammhammer igen alapos bibliográfiája anyagának egyszerű áttekintése is.3 E mű első kötete az 1891 előtt megjelent, a szocializmusra, kommunizmusra, munkásmozgalomra és a „munkáskérdésre" vonatkozó irodalmat gyűjtötte össze úgy, hogy a fenti fogalmakat igen tágan értelmezte, s beleértette jóformán mindazt az irodalmat, amely a társadalom ilyen vagy olyan átalakításának tervét tartalmazza. Ennek következtében a bibliográfia több ezer tételt tartalmaz. Éppen ezért úgy véljük, alkalmas arra, hogy következtetéseket vonjunk lee problémák hangsúlyosságának időbeli módosulásaira. 2 E problémához lásd Schielt István: A munkásmozgalom fejlődésének kérdései. Acta Facultatis Politico-luridicea ... Tom. XIX—XX. 1977. 3 Stammhammer, J.: Bibliographie des Sozialismus und Communismus. Jena, I. k. 1893; II. k. 1900; III. k. 1909.
