Századok – 1985
Történeti irodalom - Ember Győző: Levéltári Terminológiai Lexikon (Ism.: Vörös Károly) II/577
578 TÖRTÉNETI IRODALOM igénye nemzeti identitásuk — és ennek egyik eszközeként saját levéltárügyük — megteremtésére és levéltári anyagaiknak a korábbi gyarmattartó állam archívumaiból való kiemelésére stb. Mindez azonban sok más mellett szükségszerűen együtt jár annak erősödő igényével is, hogy az így egyre több szempontból jelentőssé váló levéltárak és anyagaik használata során a róluk adott vagy kért tájékoztatásokba, információkba valamilyen közös „nyelv": legalább az azonos fogalmaknak alapjaikban azonos értelmezése és megnevezése vezettessék be. S ez azért is eleven igénynek bizonyul, mivel azonos vagy rokon fogalmak különböző, történetileg kialakult megnevezése a sok helyütt (és talán éppen a levéltári múltját tekintve is legnagyobb múltú, legtöbb színű Európában a leginkább) különböző történeti sorsú és fejlödésü területekből összeállt (ilyenképpen lokális és regionális sajátosságokban gazdag) országok esetén még egyazon országon, egyazon kultúrán belül is problémákat okozhat a levéltár használatában. Nem csekély szerepet játszottak végül az igény felkeltésében az érdeklődés növekedésével együtt bővülő fordítói szükségletek, melyek, ha valamely szakkifejezés fordítását talán nem is, de értelmezését mindenképpen megkövetelték. Nem lehet tehát meglepő, hogy az igény realitásának és erejének megfelelően, kielégítésére az utóbbi évtizedekben valóban világszerte kezdemények jelentkeztek: egyszerű, illetve értelmező, terminológiai szótárak és tervezetek jelentek meg a levéltári munkának a szótár által elsősorban megcélzott területei szerint különböző profilokkal (ezekből a korai kezdeményeket a magyar levéltárügy orgánumai is ismertették) — sőt legújabban immár hivatalos nemzetközi összefogással, az Unesco égisze alatt is megindultak ilyen, soknyelvűnek szánt terminológiai szótár munkálatai. Ehhez, a munkája bevezetésének tanúsága szerint alaposan ismert és kritikailag is megmért, értékelt, sokféle törekvéshez kapcsolódva és a magyar levéltárügy hasonló problémáira ráérezve és válaszolva készítette el Ember Győző levéltári terminológiai lexikonát is. Az előttünk fekvő testes, 380 oldalas kötet a levéltári munka szerző véleménye szerint terminológiai egységesítést igénylő 22 területének megfelelően csoportosított 2194 fogalmat tartalmaz, ezek szabatos meghatározásával. A 22 terület egyszerű felsorolása is mutatja, hogy összességük végül is a levéltárügy egész lehetséges problematikáját magában foglalja. Levéltártudomány, irattan, kormányzat, irattár, levéltári intézmény, levéltári őrzőhely, levéltári anyag, anyaggyarapítás, anyagvédelem, konzerválás és restaurálás, reprográfia, rendezés, selejtezés, segédletkészítés, kiadványkészítés, közmüvelés, tájékoztató szolgálat, kutatószolgálat, könyvtári szolgálat, képzés, levéltárigazgatás, irodai ügyvitel — ezek az egyes kategóriák címei. Az ezek alá rendelt fogalmak közül 287 vonatkozik a rendezésre, 147 az irattanra, 112 az irattárra, 138 a segédletkészítésre; a fogalmak csaknem egyharmad része ebbe a négy csoportba fut össze — és nem is véletlenül, hiszen az e fogalmak által meghatározott tevékenység teszi ki a tulajdonképpeni klasszikus levéltári munkát. Hozzájuk képest a másik egyharmad, a reprográfia, a kiadványkészítés, a levéltárigazgatás, az irodai ügyvitel összesen ugyanennyi, 700 fogalmával (mint arra még visszatérünk) már, első látásra is túlméretezettnek tűnik. Szerző azonban elégedetten tekint a fogalmak e nagy számára, lévén, hogy véleménye szerint „a levéltári terminológiának foglalkoznia kell mindazokkal a fontosabb fogalmakkal, amelyek a levéltári munka során felmerülnek, és melyeket a dolgozóknak munkájuk eredményes végzése érdekében tisztán kell látniok" — ugyanakkor elutasítja az ilyen munkának csak a levéltári alapfogalmakra koncentrálását ajánló véleményeket. A fogalmak ilyen nagy számát persze magyarázza az is, hogy szerző egyrészt a fogalmakat elemezve sok helyütt (és csak helyeselhető módon) lenyúl azoknak legkisebb alapelemeiig, másrészt, hogy ennek során, sokszor úgy tűnik, szinte csak a szimmetria kedvéért, olyan fogalmakat is önállósítva szerepeltet, melyek inkább csak elméletileg léteznek, a gyakorlatban nem, vagy csak igen ritkán találkozunk velük. így kialakított, végsőkig szétbontott, a tőle más vonatkozásokban is megszokott lapidáris stílusban meghatározott fogalmait a szerző olyan nagyon feszes struktúrában foglalja össze, melynek a Lexikon rendszerében egymástól alkalmilag nagyon távolra vetett elemei is mindig pontosan egymásba illeszkednek, ill. fedik egymást. Minden fogalom minden eleme a struktúrán belül mindig megkapja a maga teljes magyarázatát — és hogy ez minél gyorsabban történhessék, arról a minden fogalomra és azoknak minden előfordulására lapszám szerint utaló mutató gondoskodik. Ennek a struktúrának mint olyannak rendszeréből legfeljebb azt hiányolhatjuk, hogy az egy-egy főcsoporton, területen belül 1-től kezdődően egyszerűen végigmenő számozás által nincs érzékeltetve az egyes fogalmak egymáshoz viszonyított hierarchiája, amit egy több szinten tagolt, pl. decimális rend jobban megmutatott volna.
