Századok – 1985
Tanulmányok - Balogh Sándor: Népi demokratikus örökségünk (Parlamentáris és közvetlen demokrácia Magyarországon 1944–1948) II/385
418 BALOGH SÁNDOR is tartalmazta.8 1 A helyükbe lépő földműves tanácsoknak azonban már nem volt valóságos hatáskörük. S így nem is tölthették be szerepüket sem a földigénylő bizottságok társadalmi bázisának a kiszélesítése, sem korábbi feladatkörüknek a továbbfejlesztése tekintetében. A politikai emigráció — Nagy Ferenctől és Kovács Imrétől kezdve Mindszenty Józsefig — éles, sőt többnyire erősen elfogult kritikával illeti azokat a népi szerveket, illetőleg bizottságokat, amelyeknek léte és tevékenysége valóban túlmutatott a parlamentáris demokrácián. A politikai emigráció tagjai, beleértve azokat a politikusokat is, akik a felszabadulás utáni években az FKGP és az NPP képviselőiként még elfogadták vagy legalábbis tudomásul vették a közvetlen demokráciának ezeket az intézményeit, most publikációikban kategorikusan elhatárolják magukat tőlük. Csupán a publicista-történetíró Fejtő Ferenc ismeri el, hogy a nemzeti bizottságok kezdetben pozitív szerepet is betöltöttek.8 2 „Az ország kormányának szétbomlása — írja Nagy Ferenc — megnyitotta az utat a kommunista behatolás előtt. Egyetlen régi városi tanács vagy törvényhatósági bizottság sem maradt meg; az új politikai rend ideiglenes adminisztratív testületekkel, úgynevezett nemzeti bizottságokkal helyettesítette őket, meghatározatlan hatalommal felruházva. A törvényhatóságok, a városok ellenőrzésének biztosítása érdekében mindenütt saját embereiket (ti. a kommunisták — B. S.) nevezték ki elnöknek, tanácstagnak és bizottsági tagnak, hogy igazságot tegyenek minden polgár politikai múltja és jelene ügyében. A nemzeti bizottságok kezelték a szűkös élelmiszerkészleteket; a mindennapi élet kevés jelensége esett kívül ellenőrzésükön..."83 Ugyanígy vélekedik Sulyok Dezső is a nemzeti bizottságokról. Sulyok azonban valójában még önmagával is ellentmondásba kerül a nemzeti bizottságokról alkotott véleményével. Könyve első részében ugyanis azt írja, hogy „Az egész országban az öt párt tagjaiból és a szakszervezetek képviselőiből »nemzeti bizottságokat« alakítottak paritásos alapon."8 4 Majd később úgy módosítja ezt a véleményét, hogy a nemzeti bizottságokat lényegében a kommunista párt szerveiként kezeli. „A nemzeti bizottságok írja bizonytalan eredetű szerv volt. Alapjában véve a kommunisták számára tették ezáltal lehetővé, hogy a politikai életet befolyásolják. Annak idején ezeket a bizottságokat maguk választották. Tagjai túlnyomó többségben kommunistákból vagy rejtett kommunistákból álltak."8 5 Kovács Imre pedig szemmel láthatóan azért emlékszik meg könyvében a nemzeti bizottságokról, hogy kifejezésre juttathassa szovjctellenességét: „A társadalom széles rétegei, a néptömegek, a szovjet rendszer felépítését nem ismerték, és ezért nem tudták, hogy a » nemzeti bizottságok« a szovjet rendszer megjelenései."8 6 Ezek után aligha lehet csodálkozni azon, ha Mindszenty bíboros a 81 1947:V. tc. a földreform befejezése érdekében szükséges egyes rendelkezésekről. 82 Fejtő: Die Geschichte der Volksdemokratien. Verlag Styria, Graz-Wien-Köln, 1972. I. köt. 112. 83 Nagy Ferenc i. m. 95. 84 Desiderius Suiyok i. m. 95—96. 85 Uo. 410. 86 Imre Kovács i. m. 228.
