Századok – 1985
Folyóiratszemle - Malfér Stefan: Az 1921. okt. 13-i velencei jegyzőkönyv és az osztrák politikai pártok I/286
286 FOLYÓIRATSZEMLE MALFÉR, STEFAN AZ 1921. OKTÓBER 13-i VELENCEI JEGYZŐKÖNYV ÉS AZ OSZTRÁK POLITIKAI PÁRTOK Az osztrák politikában és később a történetírásban is vitatott kérdés volt mindig a velencei jegyzőkönyv értékelése (a jegyzőkönyvben Schober osztrák kancellár és külügyminiszter, Bethlen magyar miniszterelnök, Bánffy magyar külügyminiszter és Torretta olasz külügyminiszter megállapodott Burgenland Ausztriának való átadásában és a Sopron környéki népszavazásban). Árulás volt-e ez Ausztria ellen, az osztrák kormány gyengeségének következménye, olasz diktátum, vagy pedig mindkét fél részéről szándékolt kompromisszum? Az osztrák történeti irodalomban sokáig az a nézet uralkodott, mely az antanthatalmakat, mindenekelőtt Olaszországot hibáztatta: bár a békeszerződések Burgenlandot népszavazás nélkül Ausztriának ítélték, a győztesek nem segítették Ausztriát jogos igényének érvényesítésében, sőt Olaszország — hogy támogatást nyerjen Jugoszlávia ellen — beavatkozott Magyarország javára, s Velencében nyomást gyakorolva Schober kancellárra, rábírta őt a soproni népszavazás elfogadására. Ezzel a nézettel szemben a marxista történetfelfogás alapján álló tanulmányok azt bizonygatják, hogy osztályérdekek akadályozták meg Burgenland teljes átvételét: a konzervatív osztrák erők együtt kívántak működni a Horthy-rezsimmel, s megakadályozták a szociáldemokraták által ellenőrzött hadsereg bevetését. Egy, az újabb irodalomban felbukkanó nézet szerint alternatív megoldásokra korábban lett volna lehetőség. 1921-re már olyan helyzet alakult ki, melyben a kockázatvállalástól való félelem dominált, s az osztrák politikusok igen tartózkodóan léptek fel. Külföldi, elsősorban olasz források feltárása lehetővé teszi a kérdés objektívabb megválaszolását az eddig dívó „bünöskeresés" helyett. E források alapján nyilvánvaló, hogy Schober kancellárt nem egyik napról a másikra citálták Velencébe. Schober nem tartozott egyik nagy párthoz sem, de éppen ezért — bukását elkerülendő — nem tett egyetlen komoly lépést sem a parlament külpolitikai bizottságának megkérdezése nélkül. A bizottsági jegyzőkönyvekből kiderül, hogy már három héttel Velence előtt, 1921. szeptember 22—24-én szó volt Sopron feladásáról. A pártok vezető testületeinek üléseiről készített feljegyzések is bizonyítják: a pártok informálva voltak, a maguk részéről határozatilag állásfoglaltak, tehát ők is „felelősek". A német—nyugatmagyarországi Deutschwestungarn fegyveres konfliktus miatt az osztrák—magyar tárgyalások végleges megakadása fenyegetett. Ekkor lépett fel a bécsi olasz nagykövet, Biancheri, személyes kezdeményezéssel, előzetes római jóváhagyás nélkül. Az osztrák kancellárral és a bécsi magyar nagykövettel folytatott megbeszélése után azt táviratozta Rómába szeptember 5-én, hogy Ausztria bizonyos kompenzációk fejében hajlandó feláldozni Sopront. Javaslatára Torretta olasz külügyminiszter Bécsbe utazott. Útja nem bizonyult eredményesnek: Schober nem fogadta el javaslatait. Visszatérése napján, szeptember 15-én érkezett meg a magyar javaslat: Magyarország kiüríti Burgenlandot, Sopron magyar marad. Ezt már nem utasította el kereken Schober: közölte, hogy a népszavazás elvének elfogadása esetén hajlandó tárgyalni Sopron kérdéséről. A javaslatok parlamenti bizottsági vitáján a keresztényszociálisok viselkedtek a legelutasítóbban. Végül vezetőjük, Seipel javaslata tette lehetővé az olasz tárgyalási indítvány burkolt elfogadását: nem kötötték meg a kormány kezét a tárgyalásokon. A velencei konferencia október 11-től 13-ig tartott, s Schober már október 14-én tájékoztatta a külügyi bizottságot. Ezután az egyes pártok vezető testületei ültek össze. Legelőbb a szociáldemokraták fogadták el az egyezményt. A keresztényszociálisok körében nagy vitát kavart a kompromisszum, de egy igen rugalmas határozattal elkerülték az egyezmény elutasítását, s a felelősséget a kormányra hárították. A nagynémetek táborával viszont nem lehetett elfogadtatni a kompromisszumot: népszavazásról lévén szó — az Anschlussra gondolva — egész Ausztriára érvényes népszavazást sürgettek. Heves vita után a nagynémet néppárt elutasította a velencei megállapodást.
