Századok – 1985
Történeti irodalom - A nemzetiségek egyenjogúsításának útján. A nemzetiségi jog fejlődése a népi demokratikus Romániában (Ism.: Gerelyesné Dian Éva) I/272
274 TÖRTÉNETI IRODALOM 274 nemzetiségi szempontból jelentősebb vidékein a fasiszta diktatúra alóli felszabadulás után létrejött és virágzó nemzetiségi intézményekről. Észak-Erdélyben — 1945. március 13-ig — a közigazgatási visszacsatolásig más jogi szabályozás volt életben, oda nem terjedtek ki a kormány rendelkezései. Ezen a területen az volt a gyakorlat, hogy a helyi hatóságok rendelkeztek a nyelvhasználat kérdéséről. Általánosan jellemző volt, hogy egyik nyelv használatát sem korlátozták, sem a hivatalok és a lakosság érintkezésében, sem a hatóságok belső ügykezelésében. Még a politikai szervezetek, az állami szervek és a tömegszervezetek összejövetelein is kétnyelvűség dominált. Ezt a gyakorlatot támogatták a szovjet katonai ellenőrző és igazgatási szervek is. 1944 végén olyan igény merült fel itt is, hogy rendeleti úton is szabályozzák a nyelvhasználat kérdését. Az Országos Demokratikus Arcvonal Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottsága állást foglalt e kérdésben, és jogügyi szakosztálya kidolgozott egy nyelvhasználati rendeletet, amely egy átfogóbb demokratikus programhoz kapcsolódott, szociális és politikai elemeket is tartalmazott. Ez a tervezet 1945. február 10-én jelent meg, Kolozs vármegye prefektusának rendeleteként, románul Ordonanfa néven ismerték meg. A könyv a függelék részben leközli mind a nemzetiségi statutum, mind pedig az Ordonan(a teljes szövegét. A nemzetiségek helyzete és általában a nemzetiségi viszonyok minőségének megítélésében kiemelkedő jelentősége van a nyelvhasználati jog színvonalának. A két nyelvtörvény összevetéséből az tűnik ki, hogy a nemzetiségi statutum hátralépést jelentett a nyelvhasználat terén a kolozsvári prefektúra Ordonanjájához képest. Az Ordonan{a a nyelvi egyenlőség elvéből indul ki, amikor kimondja, hogy „Kolozsvár és Kolozs megye területén a hivatalos nyelv mind a román, mind a magyar nyelv." Mindkét nyelv használata a közigazgatási és igazságszolgáltatási szervek és más közintézmények belső ügykezelésére is vonatkozott. Mivel ez a rendelet a mindennapi élet igényeiből, azok közvetlen ismeretéből indult ki, olyan részletekre is szabályokat írt elő, amelyekről a nemzetiségi statutumban nincs szó. A statutumban a román nyelvi elsőbbséghez való szigorú ragaszkodás nyilvánul meg már a törvény szerkezetében is. A nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezés kimondja, hogy „a román állam hivatalos nyelve a román". Mégis azokban a közigazgatási és bírósági kerületekben, ahol a lakossag túlnyomó része nem román ajkú (a lakosság legalább 30%-a nem románul, hanem egy más közös nyelvet beszél), kötelesek a felet anyanyelvén meghallgatni. Részletesen felsorolták, hogy milyen esetekben lehet saját anyanyelvűket használni, (magánéletben, bíróság, törvényszék, beadványok a hatóságokhoz stb.) Ennek a román nyelvi jogrendszernek egyik legnagyobb fogyatékossága az volt, hogy a közigazgatás belső ügyvitelében egyáltalán nem biztosította a nemzetiségi nyelvek használatát. Ez a hiány különösen a Székelyföldön és a határszélen, valamint a városokban volt súlyos, ahol a lakosság döntő többségében magyar. Ezen a helyzeten a későbbiekben a Groza-kormány megalakulása után, az 1945- és 1946-os években sem változtattak, amikor a statutum egyéb hiányosságainak ellensúlyozására más vonatkozásban számos rendelet jelent meg. A legfontosabb új rendelkezések, amelyek a nemzetiségek egyenjogúsítását biztosították: a még függőben lévő állampolgársági ügyek, a vagyonjogi és a közkegyelmi kérdések voltak. A demokratikus kormányzatnak azonban nemcsak azokra a sérelmekre kellett megoldást találnia, amelyeket a fasiszta rendszerek okoztak, hanem azokra is, amelyeket az átmeneti konzervatív kormányok működése augusztus 23-a után váltott ki. Újra kellett értékelni egy sor rendelkezést, felül kellett vizsgálni a végrehajtás módozatait is. az esetben, ha rendezésére nem volt törvény vagy rendelet, újat kellett alkotni. A korszak ellentmondásos valóságát jól szemléltetik a hozott rendeletek végrehajtásából eredő újabb feszültségek és az újabb nemzetiségi súrlódások. A rendelkezések végrehajtására hivatott szervek gyakran reakciós-soviniszta tisztviselők befolyása alá kerültek, és az ő kezükben a törvények végrehajtása új nemzetiségi megkülönböztetésekre adott alkalmat. Az észak-erdélyi vármegyék közigazgatási visszacsatolása után az élénk tevékenységet kifejtő politikai, igazgatási és nemzetiségi szervezetek bekapcsolódásával az ország közéletébe, kiszélesedett a párbeszéd a kormány és a nemzetiségek között. így kerülhettek terítékre azok a kérdések, amelyekkel a statutum adós maradt. Lezárultak a háborús határmozgások következtében vitássá vált állampolgársági és vagyoni problémák. Új rendelkezésekkel segítették elő a nyelvi-kulturális jogok fejlődését is. A nemzetiségeket sújtó egyik régi rendelkezés az 1925-ben hozott közoktatásügyi törvény volt, amely kimondta, hogy a román nyelv, a románok történelme, Románia földrajza román nyelven adandó elő mindenfajta és fokozatú iskolákban. A
