Századok – 1985
Történeti irodalom - A nemzetiségek egyenjogúsításának útján. A nemzetiségi jog fejlődése a népi demokratikus Romániában (Ism.: Gerelyesné Dian Éva) I/272
TÖRTÉNETI IRODALOM 273 nemzetiségi panaszok megjárták a Népszövetség kisebbségvédelmi fórumait is, rendszerint eredménytelenül. Ez a polgári demokratikus jogokat biztosító törvény — 1944 szeptemberében — mégis előrelépés volt a fasiszta diktatórikus állapotokhoz viszonyítva. Az 1944. szeptember 12-én kötött fegyverszüneti egyezmény 6. és 15. szakaszai arra kötelezték Romániát, hogy politikáját a demokrácia elveivel hozza összhangba. A nemzetiségi szabályzatok gyökerei tehát az országnak a fasizmustól történt elszakadásában és a fegyverszüneti szerződésben vannak. A könyv a romániai magyar nemzetiség életének egy rövid, de nagyon jelentős fejlődési szakaszával foglalkozik. Azt a folyamatot vázolja fel, amely a nemzetiségek helyzetének rendezése érdekében a jog területén végbement. A nemzetiségi kérdés megoldásának egyik összetevője a jogi rendezés. Ezeknek a jogi normáknak aktív szerepük van a nemzetiségi politika alakulásában. Románia történetében először történt kísérlet arra, hogy sajátos kollektív jogok biztosításával rendezzék a kisebbségek helyzetét. Az érvényben lévő alkotmány mindezeket nem biztosította, ezért az új alkotmány megalkotásáig rendeletek sorozatával kellett a helyzeten javítani. A kiindulópont 1944. szeptember 2., a záródátum 1948. április 13. A két időpont között lényeges változások történtek az ország életében: az antifasiszta politikai fordulat után is fennmaradt a monarchia, ebben az időszakban számos olyan változást kellett eszközölni az ország jogrendszerében, amelyek biztosították a polgári demokratikus jogokat. A Groza-kormány a népi demokratikus rendszerbe átívelő új alkotmánnyal mindezeket biztosította. A könyv alapvető súlypontját a hivatalos közlönyök, jogi szaktanulmányok, a korszakra vonatkozó monográfiák mellett az a beszélgetés alkotja, amelyet Joó Rudolf folytatott Demeter János professzorral, a téma egyik legjobb romániai ismerőjével. Az interjúban a jogtudós felvázolja a nemzetiségi egyenjogúsítás folyamatát a háború utáni Romániában, beszél a korszak nemzetiségi jogfejlődéséről. Mondanivalóját mindenkor egy-egy konkrét rendelet elemzésével támasztja alá. A nemzetiségi kollektív jogok néhány alapintézményének és eszközének létrejöttét első ízben tárgyalja ilyen tudományos alapossággal a szakirodalom. Az etnikai kisebbség kérdésének megoldására nemzetiségi minisztérium létesült, és ezzel megkezdődött a nemzetiségi jogok intézményeinek kiépítése. Ennek a fejlődési szakasznak volt fontos állomása 1945. február 7., amikor is Romániában megjelent az első átfogóbb nemzetiségi törvény, amely a nemzetiségi diszkrimináció hosszú kurzusa után hathatós erőfeszítést tett a román nép és a nemzetiségek együttélése demokratikus alapjainak lefektetése érdekében. A nemzetiségi statutum néven emlegetett törvény már azért is különleges figyelmet érdemel, mert az igazságügyi minisztérium álláspontja szerint ma is érvér.yben van az utólag hozott módosításokkal együtt. A statutum a nemzetiségi viszonyok egész területét átfogóan új alapokra helyezte. A statutum fontos esemény volt már azért is, mert létrejötte és kihirdetése még a Rádescu-kormány idejére esik, amikor a királyi udvar körül csoportosult konzervatív, reakciós elemek még kezükben tartották az ország irányítását. A statutum általános rendelkezései szerint „Az összes román állampolgárok a törvény előtt egyenlők, ugyanazokat a polgári és politikai jogokat élvezik, nyelvre, nemzetiségre való tekintet nélkül. A nem román nyelvű nemzetiséghez tartozók ugyanabban a bánásmódban részesülnek, mint a többi állampolgárok. Minden állampolgár egyedül jogosult anyanyelvét, nemzetiségét megállapítani, minden kényszer nélkül." A helyi lakosság 30%-át kitevő nemzetiség saját anyanyelvét használhatja a hatóság előtt, ezekben a helységekben az utcák nevét a nemzetiség nyelvén is fel kell tüntetni. A nem román nyelvű sajtó a városneveket a saját nyelvén tüntetheti fel. Ez a törvény az anyanyelvi oktatás lehetőségét az együttlakó nemzetiségeknek állami elemi, középfokú és felsőfokú iskolák útján biztosította. Fontos jogok voltak ezek a magyarság számára, akik az ország lakosságának akkori adatok szerint 14%-ot adó nemzetiségeinek túlnyomó többségét tették ki. Néhány megyében és több városban a lakosság többségét alkották. Ezek a rendelkezések azonban nem tudták teljes szélességükben és összetettségükben felmérni az igényeket, és így adósak maradtak néhány fontos kérdés megoldásával, amely a magyar lakosság jelentős tömegéből és viszonylag fejlett művelődési életéből adódtak. A nemzetiségi statutum alapvető hibája volt az is, hogy főleg a dél-erdélyi állapotokat tartotta szem előtt. Nem vett kellően tudomást az ország más, 18 Századok 85/1
