Századok – 1985
Történeti irodalom - Bromlej Ju. V.: Ocserki teorii étnosza (Ism.: Niederhauser Emil) I/265
TÖRTÉNETI IRODALOM 267 Külön „vázlatot" szentel Bromlej az etnosz pszichikai jellegzetességeinek, nem valamiféle „nemzeti jellemet" akar persze megkonstruálni, kifejti, hogy az intelligencia-kvóciens (IQ) vonatkozásában pl. nincsenek sajátos etnikai jegyek, az értékorientációk is történetileg meghatározottak, de úgy látja, mégis beszélhetünk nemzeti temperamentumról, ízlésről, látásmódról. Igaz, ezekben a vonatkozásokban az osztályjellegü vonások az erősebbek, de mégis vannak az etnoszra egészében jellemző vonások. Az etnikai öntudat az etnosz elengedhetetlen sajátossága, mondja Bromlej már az egyik címben is, de rögtön figyelmeztet, hogy az egyén és a közösség etnikai tudata nem ugyanaz, ugyanis nem kell, hogy minden egyén rendelkezzen etnikai öntudattal. Az etnikai öntudatban a legtöbb az érzelmi mozzanat, ezért a legérzékenyebb része az egész etnosz-problematikának. Az etnikai öntudathoz tartozik az önelnevezés, az etnikai sztereotípiák, amelyekből a nacionalizmus is kinő. Összetevője a közös eredet tudata, amely persze egyáltalában nem tény, hiszen az etnosz tagjai közt nincs vérrokonság, de a tudatban is inkább csak a közös történeti hagyományok szerepelnek, nem valamiféle közös őstől való származás. Kapcsolatban áll a területtel (vagyis a hazával) és az állami hovatartozással is. Az etnikai öntudat másodlagos, mint a tudat bármely formája, és objektív tényezőktől függ, többek között éppen attól, milyen formáción belül létezik. Az etnikai öntudatnál szélesebb a nemzeti, mert többet tartalmaz. Az etnoszon belül az endogámia jelentős fenntartó tényező, még ma is a Szovjetunión belül legfeljebb a lakosság 18—20%-a köt házasságot más nemzetbelivel. Bromlej szellemes számítással bizonyítja, hogy az exogámia csak több nemzedék után hoz észrevehető változást az etnosz létszámában. Az exogám házasságok száma az asszimilálódó etnosz esetében mindig magasabb, mint az asszimilálónál. Az etnosz fennmaradása nem biológiai tényezőktől függ. Az etnoszra kialakulása idején nagy hatással van a földrajzi környezet, ezt persze nem szabad túlbecsülni (hasonló környezet eltérő sajátosságokra vezethet, mert a társadalmi tényezők is jelentős szerepet játszanak), de nem is szabad lebecsülni. Az etnosz környezetéhez tartozik a munkaeszközök egész sora is, ezekben és ezek használatában is vannak etnikai különbségek, sőt a munka jellegében is. A jelenség tartós voltára érdekes példa a dél-indiai kadarok esete, akik még ma is pusztán gyűjtögető életmódot folytatnak, de mégis beilleszkednek a modern gazdaságba azzal, hogy olyat gyűjtögetnek, amit aztán el tudnak cserélni. Minél fejlettebb a termelés, annál inkább eltűnnek az etnikai különbségek, bár még ma is a szakember egy gépről szerkezete, formája stb. alapján meg tudja mondani, melyik országból származik, vagyis melyik nemzet jegyeit viseli. A nemzeten belüli gazdasági kapcsolatok a külgazdaságiakhoz képest csökkennek, mégis abszolút többségben vannak továbbra is az utóbbiakhoz képest. Az etnoszt alakító közeghez sorolja Bromlej az államot is. Végeredményben tehát a természet, az etnikumtól független társadalmi mozzanatok és a tulajdonképpeni etnikai közeg együtt magyarázzák az etnikai folyamatokat. Ezekkel foglalkozik a harmadik rész (Az emberiség etno-szociális történetének fő szakaszai), ez az első két, logikai felépítésű rész után a történeti kifejtést adja. Az etnikai folyamatokon nemcsak a teljes változást érti (más etnoszhoz való csatlakozást), hanem az egyes összetevők változását, alakulását is, szűkebben mégis az etnikai öntudat változását. Szélesebb értelemben az etnikai folyamatok evolúciós jellegűek (etnoevolúciós folyamatok), vagy ugrásszerű változást jelentenek, ezeket nevezte korábban etnodiszkré* folyamatoknak, itt etnotranszformációs folyamatoknak. Ez az etnogenezis, új etnoszok létrejötte. I nemcsak régebben folyt, hanem ma is végbemegy, és a jövőben is lesz. Az etnikosz, mint már láttuk, túléli a formációk változását, az eszo (etno-szociális organizmus) formációként változik. A változások két alaptípusa a különválás és az egyesülés. A különválás egyik útja a parciáció, amikor az eredeti etnosz több részre szakad, de egyik sem azonos teljesen az eredetivel, vagy a szeparáció, amikor csak a szeparálódó etnosz változik. A szeparáció lehet etnomigrációs vagy etnopolitikai (ha az etnosz több állam közt oszlik meg). Az etnikai folyamatok többségében azonban az egyesülés a gyakoribb, különösen az osztálytársadalmakban. A folyamatoknak tehát végül hét típusa van, a parciáció, szeparáció, a mixáció és konszolidáció (ezek mind etnotranszformációs folyamatok), az etnoevolúciós folyamatok fő tipusai pedig az etnoszon belüli konszolidáció és az etnikumok közti integráció. Az asszimiláció az asszimiláló etnosz szempontjából transzformáció, az asszimilált szempontjából pedig az evolúció egyik összetevője. A hét típusból tehát végeredményben öt az egyesítés valamilyen módját jelenti. Egyes etnikai sajátosságok az asszimiláció után is megmaradhatnak.
