Századok – 1985
Történeti irodalom - Catalogii personarum et officiorum Provinciae Austriae S. I. (Ism.: Mészáros István) I/261
TÖRTÉNETI IRODALOM 261 szabadságjogok közül. Mindenféle erőszaknak ellensége — a forradalmi erőszaknak is. Ezt az utóbbit 1848-ban akceptálja, azzal a fenntartással, hogy „lehető keveset" kell alkalmazni. A háborút elítéli: az élet megsemmisítését az élet és természet lényegével ellenkezőnek tartja. Boldog társadalmában mindenkinek csak a maga által szerzett, szükséges és lényeges javak állnak rendelkezésére — ezt nem irigyli tőle senki. Ez az aszkézis önkéntes. Befejezésül szól Benkő Bolyai János etikai ismereteinek forrásairól. Filozófiai tájékozottsága alig több annál, amit a marosvásárhelyi kollégiumban s külön is apjától és Köteles Sámueltől szerzett. Morális nézetei kidolgozásában elsősorban saját élettapasztalataira támaszkodott. Személyes vallomás-jellege is van a kötet két írásának: a „Magyarország 1514-ben" Kriterionkiadásához írt utószónak s a Móricz-centenáriumra készült visszaemlékezésnek. Az elsőnél ez a személyes elem a regény három olvasására való emlékezés: a gimnázista a népi irodalom legjavának ismeretében veszi kezébe Eötvös regényét, az a parasztkérdés megoldásának sürgető voltát teszi előtte még világosabbá. 1951-ben, friss diplomásként, már a forradalom és reform kérdése izgatja a könyv kapcsán (Benkő igazságszeretetétől nem is várhatnánk mást, mint annak beismerését, hogy akkor elmarasztalta az erőszakot elutasító Eötvöst), s a szabadság és szükségszerűség problémája Eötvösnél. 1978-ban az ötvenéves Benkő Samu számára Eötvösnek az értelmiségről vallott nézetei s a „székely modell" bizonyos előre-sejtése a legfontosabb a regényből. A Móricz-emlékezésben ott a kísérteties emlék a „Légy jó mindhalálig" ötvenes évek eleji megítéléséről: ez a' mű is ártalmas polgári humanizmusnak minősül. Benkő Samu azok közé az eléggé kevesek közé tartozik, akiknek életműve tulajdonképpen mindig kész: egy markáns szellem irányulása teszi félreismerhetetlenné egyes darabjait. Ez a kötet is erre a tanúság. És mégsem lezárható egy ilyen életmű: a jelenségek végtelenje várja még, hogy regisztrálja. Trócsányi Zsolt CATALOGI PERSONARUM ET OFFICIORUM PROVINCIÁÉ AUSTRIAE S. I. Collegit et edidit Ladislaus Lukács I—II. kötet. Róma 1978., 1982 AZ „AUSZTRIAI" JEZSUITA RENDTARTOMÁNY SZERZETESEINEK ÉS TISZTSÉGEIKNEK KATALÓGUSA 1983 kora őszén érdekes beszélgetés zajlott le az MTA Irodalomtudományi Intézetben a mintegy négy évtizede Rómában élő jezsuita Lukács László és a népes hallgatóság között a jezsuita rendtörténet-kutatás időszerű kérdéseiről. A vendég — a római Institutum Historicum Societatis Jesu munkatársa — az utóbbi időben több terjedelmes dokumentum-kiadványt jelentetett meg. Ezek hazai tudományos könyvtárainkban mind megtalálhatók. 1965—1981 között négy kötetben mintaszerű tudományos feldolgozásban közrebocsátotta a jezsuita iskolázással és nevelésüggyel kapcsolatos 1540—1580 közötti iratokat („Monumenta Paedagogica S. I. "). 1959—1967 között három kötetben kiadta a jezsuiták 16. századi magyarországi tevékenységére vonatkozó római dokumentumokat („Documenta romana históriáé Societatis Jesu in regnis Corona Hungarica unitis"), majd további 16. századi magyar vonatkozású okiratokat két kötetben (,,Monumenta antiquae Hungáriáé 1550—1568. ", 1969., 1976.). Lukács László legújabb munkája ugyancsak több kötetes sorozat: benne a közép-európai („ausztriai") jezsuita rendtartomány 1551—1600., illetőleg 1601—1640 közötti gazdag adattárát kapjuk, annak idején romába küldött jelentések alapján. A ..Catalog i personarum et officiorum Provinciáé Austriae S. I." eddig megjelent két kötetében a szerkesztő az ezekben az évtizedekben működő rendházakban tevékenykedő jezsuita szerzetesekre, illetőleg az általuk betöltött tisztségekre vonatkozó információk sokaságát tárta fel, fontos adalékokat szolgáltatva e korszak közép-európai művelődésének sokféle területére.
