Századok – 1985
Figyelő - Vadász Sándor: Gondolatok Albert Soboul könyvének olvasása közben I/224
226 FIGYELŐ ábrázoló két térképvázlat a francia nyelvű eredetiből való átvétel, de az eseménynaptár a magyar szerkesztők nevéhez fűződik. A szóvá tett részletező bemutatás abban mutatkozik meg, hogy a forrásokat szuverén módon kezelő (de nem feltüntető) szerző differenciált képet rajzol a szekciók belső helyzetéről, a mérsékelt és a radikális elemek arányáról és küzdelméről, a szekciók demokráciájáról és a népi mozgalom elfojtásáról, hogy csak néhány példát említsek. Folytatva a két mű, ezúttal a tartalomjegyzékek összevetését, feltűnik, hogy az 1793 nyarától az év végéig terjedő időszak történéseit taglaló fejezetek — sőt néha még az alfejezetek is — címei nagyjában-egészében rímelnek egymással, lényegében azonos tartalmat fednek. A könyv második felében viszont olyan kérdéseket tárgyal, mint például a jakobinusok offenzívája a szekciós társaságok ellen, a kormányzat központosító intézkedései, a népi intézmények felszámolása, és a sansculotte-ok ellenállásának folytatódása, amely kérdések az utóbb megjelent nagyívü szintézisben már nincsenek részletesen kifejtve. Ez az időszak frimaire-től thermidorig terjed. A könyv lapjain nemcsak az ismert történelmi személyiségek mozognak, hanem esetenként egy-egy kőművesről, ócskásról, rendőrségi besúgóról is olvashatunk; megismerkedünk az egyes szekciók sajátosságaival, szerepük-jelentőségük változásaival attól függően, hogy egy adott pillanatban melyik irányzat kerekedett felül bennük, egyszóval erőteljes vonásokkal megrajzolt, részletekben és színekben gazdag tablót kapunk a fővárosi szekciók szervezeti életéről, akcióiról, s nem utolsósorban a kormányszervekhez való viszonyáról. Soboul tehát ebben a munkájában egyértelműen azt az alapvető ellentmondást kívánta minuciózusán bizonyítani, amely a diktatúra két pólusán elhelyezkedő jakobinusok és sansculotte-ok között feszült. Az előbbiek mint (kis) polgári forradalmárok a magántulajdon, továbbá a képviseleti demokrácia talaján állottak. Velük szemben a népi tömegek társadalmi és közvetlen demokráciát akartak. Soboul 1793. október 10-én húzta meg a határvonalat, amikor köztudottan kinyilvánították, hogy az ideiglenes kormány a béke helyreálltáig Forradalmi Kormány marad. Szerinte ez a fejlemény igen súlyos következményekkel járt a népi mozgalomra nézve, mert a Bizottság (nevezzük egyelőre így) megerősödve, fokozatosan önállósította magát, kihasználva a Konvent félelmét a népi tömegektől. „A Konvent burzsoákból állt. akik a körülmények hatása alatt elfogadták a politikai demokráciát, és megszavazták a nép által követelt törvényeket, hogy a tömegeket felsorakoztassák a forradalom védelmére, de meg akarták őrizni osztályuk számára a vezető szerepet, és nem tűrték, hogy a politikai demokrácia társadalmi demokráciává fejlődjék." (155. old.) A franciaországi politikai mozgalmak és nyomukban a francia politikai gondolkodás a múlt században kimunkált két, ellentétpárt képező fogalmat: a „démocratie formelle" és a „démocratie réelle" vagy „démocratie véritable" antagonizmusát. Az előbbi alatt tulajdonképpen a polgári szabadságjogokat biztosító államberendezkedést, azaz a tisztán politikai demokráciát, a liberális burzsoázia eszményképét kell értenünk, ezzel szemben a „tényleges demokrácia" mindig és mindenütt a vagyoni egyenlőségre törő IV. rend jelszava vagy legalábbis ösztönös törekvése volt. Hasonlóképpen nem volt
