Századok – 1985
Folyóiratszemle - Winkel Heinrich August: Osztálymozgalom vagy néppárt. Az 1920–25 közötti szociáldemokrata programvitákhoz V/VI 1392
1392 FOLYÓIRATSZEMLE 1392 HEINRICH AUGUST WINKEL OSZTÁLYMOZGALOM VAGY NÉPPÁRT? AZ 1920—25 KÖZÖTTI SZOCIÁLDEMOKRATA PROGRAMVITÁKHOZ A Weimari Köztársaság pártjai közül — mint ismeretes — egyedül az NSDAP-nak sikerült tömegpárttá válnia a szó szociológiai értelmében; egyedül a nemzeti szocialisták tudták áttörni a különböző társadalmi miliők azon korlátait, melyeket — eltekintve a katolikus Centrumtól — a többi párt tudatosan, vagy öntudatlanul maguk emeltek. Hogy egy szélsőségesen antidemokratikus és antiparlamentáris mozgalom a parlamenti demokrácia logikájának ennyire megfeleljen, semmiképpen sem magától értetődő; egyértelmű azonban, hogy sikerei jelentősen megnehezítették az SPD néppárttá válását, aminek meghiúsulását s annak ideológiai összefüggéseit Winkler tanulmánya nagyszerűen rekonstruálja. Szerző mindenekelőtt arra keres és ad magyarázatot, hogy az 192I-es görlitzi pártprogramban megfogalmazódó kísérlet (a munkásság politikai osztálymozgalmából baloldali néppárttá válni) miért bizonyult rövid epizódnak, miért maradt az SPD proletár miliöpárt. Bár a világháború végére megváltozott körülményekhez alkalmazkodó akcióprogram kidolgozására a pártvezetés már 1917 végén utasítást adott, az 1918 november és 1920 június közötti kormányzási feladatok teljes mértékben lekötötték energiáját, s az elméleti tisztázás csak az ellenzékiségbe történő visszatérést követően kezdődhetett. Az 1920. októberi kasseli pártnap leszögezte, hogy a pártnak önvizsgálatra, a mozgalomnak új programra van szüksége: „Fej- és kézi munkások pártja vagyunk a munkásoktól az egyetemi professzorokig. Ezen összefogásnak megfelelő programra kell épülnie, de úgy, hogy közben nem felejtjük el pártunk anyaföldjét." A konferencia által megválasztott programbizottság — melyben jelentős befolyásra tett szert Bernstein — első lépésként azt kívánta meghatározni, hogy mennyire szükséges és lehetséges az erfurti tézisek történelem- és társadalomképétől eltávolodni. Albizottságában Hermann Müller képviselte ugyan a marxi történelemfelfogást, de ő sem vallotta az elnyomorodás és a determináció elvét. A Cunow irányította revizionisták ugyanakkor egyértelműen kimondták: a parasztság, az alsó- és középhivatalnokság s az értelmiség nélkül a szocializmusba való átmenet megvalósíthatatlan, s azt hangsúlyozták, hogy mivel a korábban jósolt erős társadalmi polarizáció nem következett be, sőt az ún. „köztes rétegek" helyzete kifejezetten stabilizálódott, az új programnak le kell vonnia az ebből fakadó következtetéseket. Az 1921. július 17-те elkészült első programjavaslat erős bernsteini hatásokat tükrözött. Az SPD-t a „dolgozó nép pártjá"-nak nevezte, s miközben a kapitalista rendszer békés szocializálásának tervét vázolta, gondosan kerülte az osztályharc kifejezés használatát. A tervezet közzétételét heves vita követte. A független szociáldemokraták a marxizmus alapjainak feladásáért kárhoztatták; Rudolf Hilferding elsősorban a történelmi materializmus evolúciós sémájáról, az osztályharcról s a proletariátus történelmi küldetéséről való lemondást kérte számon. A tagság köreiben megnyilvánuló rosszallás hatására augusztus 25-én a Vorwärts hasábjain meg is jelent az a revideált szöveg, amely immár kiemelte az osztályharc jelentőségét, s utalt a proletariátus forradalmi felkészítésének fontosságára. A változtatás a bizottságon belüli erőviszonyok eltolódását, a tradicionalisták és az újítók között egyensúlyozó centristák befolyásának átmeneti növekedését jelezte. Az 1921. szeptember 23-án a pártkongresszus által minimális, azaz 5 ellenszavazattal elfogadott végleges program azonban Bernsteinék felülkerekedéséről tanúskodott. Bevezetője minden korábbinál egyértelműbben hitet tett a néppárttá válás mellett; a szocializmus megteremtését nem a gazdasági fejlődés szükségszerű eredményeként, hanem politikai akarat kérdéseként ábrázolta; az osztályharcot egyszerűen történelmi tényként, s nem a társadalmi ellentétek elkerülhetetlen kiéleződéseként mutatta be; célkitűzésként pedig „a szabad népi államban szervezett népakarat" érvényre juttatását fogalmazta meg „az összes kapitalista gazdaság haladó átformálása", a „koncentrált gazdasági üzemek szocializálása" útján. Kísérő magyarázatként leszögezte, hogy a történelmi valóság Bernsteint igazolta: a középrend általános proletarizálódása elmaradt, amiért a párt egyetlen reális választási lehetősége: a nem proletár rétegek megnyerésével demokratikus néppárttá alakulni át.
