Századok – 1985
Folyóiratszemle - Gyakonova I. A.: Külön tárgyalások a cári Oroszország és a császári Németország képviselői között az első világháború idején V/VI 1390
FOLYÓIRATSZEMLE 1391 megbeszéléseket folytatott Stockholmban német üzletemberekkel. Az angol és francia sajtó szellőztette az eseményt. Az orosz fővárosban cáfolatok jelentek meg, a németek sejtelmesen hallgattak, az angolok pedig nyomást akartak gyakorolni Oroszországra az ügy kapcsán. Tevőleges cáfolatra, igényeinek mérséklésére akarták bírni orosz szövetségesüket. Idézi a szerző a kérdés lenini értelmezését is, majd — az új forrásokra utalva — megállapítja, hogy a kapcsolatfelvétel ellentmondásosabb volt, mint ahogyan azt a történetírás eddig ábrázolta. Nevezetesen, hogy az udvari körök (konzervativizmusból is) a német orientáció, tehát a különbéke tapogatózások hívei lettek volna, míg a cárizmus liberális ellenzéke burzsoá érdekek és a demokráciák iránti szimpátia miatt a szövetségesi hűséghez ragaszkodott. A továbbiakban a kapcsolatfelvételi kísérleteket ismerhetjük meg Gyakonova cikkéből, aki előrebocsátja azt a konklúziót, miszerint a németek voltak a kezdeményezők. A német külügyi államtitkár már 1914 novemberében puhatolózott a pétervári német követnél — az új források szerint — az udvari körök hangulatáról. A diplomata közölte, hogy a cár anyja tartja a kapcsolatot dán rokonaival, akik közvetíthetnek a német és orosz udvar között. Reményt látott arra is, hogy Marija Fjodorovna éket ver az egyértelműen németellenes főparancsnok, Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg és a befolyásolható II. Miklós közé. (Mint ismeretes, 1915 szeptemberétől maga a cár lett a főparancsnok, a nagyherceget pedig átirányította a kaukázusi frontra.) Az oroszokkal való tárgyalásokat szorgalmazta a német vezérkari főnök is. Elkerülendő a kétfrontos tartós háborút, kihasználva az akkor még kedvező német stratégiai helyzetet. A dán király közvetítésével érdeklődtek is orosz hivatalos körökben, de egyértelmű elutasító választ kaptak. Egy másik csatornát Bethmann-Hollweg a Vittével való kapcsolatfelvételben látott. Nem alaptalanul, de a kegyvesztett cári miniszter halála (1915) elzárta ezt a lehetőséget. 1915 első felében folytatódtak a német tapogatózások. A dán király levélben kérte a cárt, fogadja egy kereskedő barátját. Marija Fjodorovna Koppenhágába küldött levele arról tanúskodik, hogy II. Miklós vonakodva, de végül is fogadta Andersent. Más üzletemberek is „érdeklődtek" az orosz álláspont iránt. 1915 derekán viszont — annak ellenére, hogy a cár közvetítési lépései folytatására ösztönözte a dán királyt — az orosz álláspont elutasító volt. Várták az olasz és román hadbalépést, amihez nagy reményeket fűztek. Csak olyan kapcsolatfelvételhez lettek volna partnerek, amelyben szövetségeseik is részt vesznek. Természetesen ez irreális igény volt, annál is inkább, mert a német vezetés véleménye is megoszlott. Hindenburg pl. sürgette a lengyel függetlenség elismerését, ami lehetetlenné tett bárminemű orosz—német közeledést. A német külügyek irányítói viszont kifogyhatatlanok voltak az ötletekben. 1916 elején Stinnes révén a japánoknak ígért engedményekkel kísérelték meg Tokiót rávenni az orosz—német közeledés előmozdítására. Eredménytelenül. A franciák által publikált iratokból derült fény Stinnes és Kolisko orosz újságíró stockholmi megbeszéléseire is, amelyek még 1917 májusában is tartottak. Ezzel párhuzamosan, 1916 nyárutóján került sor Protapopov és Wartburg hamburgi bankár kapcsolatfelvételére. A tárgyalásokon nem született érdemi megállapodás. Ahhoz azonban a sokcsatornás kapcsolatfelvétel elég volt, hogy publicitást kapjanak a puhatolózások, s Oroszország helyzete tovább romoljék. A Szazonov—Stürmer váltást pl. Berlinben és Londonban is értékelték, érdekeiknek megfelelően. Londonban a titkos tárgyalásokról szóló híresztelések igazolását látták benne. A német diplomácia vezetése bizakodott, annál is inkább, mert a cár fogadta a hazatérő Protapopovot. Az USA hadbalépéséről szóló döntés, a belső politikai válság, majd a forradalmi események — fejeződik be a cikk — megpecsételték az orosz—német imperialista különalku sorsát. (Voproszi isztoriji, 1984/8. 80—93.) M.
